Sojgu: Washington és szövetségesei túlléptek minden határt Ukrajna kapcsán

Az Egyesült Államok és szövetségesei túlléptek minden elképzelhető határt azzal, ahogy Ukrajnát a befolyásuk alá akarják vonni – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a csütörtökön kezdődött kétnapos moszkvai nemzetközi biztonságpolitikai tanácskozáson.

A miniszter a “leghatalmasabb tragédiának” nevezte az ukrajnai “színes forradalmat”. Azt mondta, hogy a tavaly februári kijevi “alkotmányellenes hatalomváltásnak” polgárháború lett a következménye Ukrajnában.

Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök a tanácskozáson az ukrajnai válság okának a Nyugatnak azt a törekvését tartotta, hogy “helyére tegyék Oroszországot”, amely önálló politikát folytat és védi nemzeti érdekeit. Geraszimov szerint nehéz az ukrajnai fegyveres szembenállás végét megjósolni, de nem lehet kizárni, hogy a szomszédos országban kialakult bizonytalanság katonai fenyegetést jelent Oroszországra nézve. “Nem tudjuk, hogy milyen utasításokat kap az új ukrán vezetés a nyugati kurátoroktól és mire irányul Kijev agressziója” – mondta az orosz vezérkari főnök.

Az orosz védelmi tárca által negyedik alkalommal megszervezett moszkvai konferenciának küldött üzenetében Vlagyimir Putyin orosz államfő úgy vélte, hogy a második világháborút követően kialakult nemzetközi biztonsági rendszert aláássák az “egyoldalú és életképtelen receptek”, a “színes forradalmak” megvalósítása pedig “csak kiterjeszti az erőszak és káosz térségét” a világban.

A 2000-es évek elejétől több egykori szovjet tagköztársaságban – Ukrajnában, Grúziában, Kirgizisztánban – zajlottak le úgynevezett színes forradalmak. Az első Grúziában győzött 2003-ban, a legnagyobb visszhangot azonban a 2004-es kijevi  narancsos forradalom” keltette. Gyorsabban lezajlott és sokkal kisebb figyelmet keltett a 2005-ös kirgizisztáni  tulipános forradalom”. Mindhárom hatalomváltáshoz vezetett. Fehéroroszországban 2004-ben, Moldovában 2005-ben sikertelenül végződtek a rendszerváltó kísérletek. Washington és nyugat-európai szövetségesei üdvözölték és támogatták a  színes forradalmakat”, abból kiindulva, hogy ezen országok stabilizálódásának a demokratizálódás az előfeltétele. Moszkva ellenben hol nyíltan, hol közvetve a határai mentén kirobbant  színes forradalmakkal” szemben lépett fel, ugyanis a mozgalmak mögött egyfajta amerikai geopolitikai térnyerési törekvést látott.

Az orosz nemzetbiztonsági tanács március végi ülésén ugyancsak élesen bírálta a nyugati államokat. A testület szerint Washington és szövetségesei megpróbálják majd csökkenteni Moszkva befolyását a posztszovjet térségben, és “oroszellenes politikai vonalat” fognak ösztönözni azokban az országokban, amelyek “partnerséget alakítottak ki Oroszországgal”.

Az orosz államfő a moszkvai tanácskozásnak küldött üzenetében megállapította, hogy a terrorizmus világméretűvé vált, mivel a viszonylagosan stabil régiókra is kiterjedt. Putyin a nemzetközi biztonságot fenyegető jelenségek között a “világuralomra törekvésre, a nácizmus dicsőítésére és az idegengyűlöletre” is felhívta a figyelmet.

A moszkvai nemzetközi biztonságpolitikai konferenciára külföldi országok szakminisztériumainak vezetőit, nemzetközi szervezetek vezető szakértőit, kutatókat és társadalmi szervezeteket hívtak meg.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás