Újra le kell tartóztatni Seseljt?

A háborús bűnökkel vádolt szerb ultranacionalista Vojislav Seselj hétfőn kijelentette: önként nem tér vissza a hágai Nemzetközi Törvényszék börtönébe, és ha vissza akarják vinni, akkor le kell őt tartóztatni.

A Hágából súlyos egészségügyi állapota miatt ideiglenesen szabadlábra helyezett politikus így reagált arra, hogy a Nemzetközi Törvényszék fellebbviteli tanácsa elrendelte a bírói tanácsnak, hogy azonnali hatállyal vonja vissza az ideiglenes szabadlábra helyezésről szóló döntést, és rendelje el Seselj visszatérését. A döntést azzal indokolta a testület, hogy az ultranacionalista politikus Szerbiába való novemberi hazatérése óta folyamatosan azt hangoztatta, nem tér vissza önként Hágába, és ezzel megsértette a szabadlábra helyezés feltételeit.

Vojislav Seselj hazatérésekor a szerb kormány garanciát vállalt egyebek mellett arra is, hogy amikor a hágai testület kéri, akkor visszaszállítja Seseljt a scheveningeni börtönbe. A hétfői döntés értelmében így most az Aleksandar Vucic vezette kormánynak megoldást kell találnia arra, hogyan vegye rá a Szerb Radikális Párt (SRS) vezetőjét a hollandiai útra.

A helyzet azért is érzékeny, mert korábban mind Aleksandar Vucic, mind Tomislav Nikolic államfő az SRS tagja, és Seselj közeli munkatársa volt. Az SRS elnöke éppen erre a tényre építi nagyhangú kijelentéseit, például hétfői megnyilvánulását, miszerint:  meglátjuk, hogyan fog Aleksandar Vucic és Tomislav Nikolic engem letartóztatni”.

Az SRS elnöke egyébként hétfői programját is közölte a szerb sajtóval, hogy pontosan lehessen tudni, mikor hol tartózkodik.

Továbbá az is nehezíti a helyzetet, hogy a miniszterelnök rosszallásának adott hangot sajtótájékoztatóján, amelyen a hágai döntésre reagált. “Az etikátlan döntés hírével kapcsolatos mérgemet nem tudom elrejteni…” – mondta a TASZSZ jelentése szerint Vucic, utalva arra, hogy a bírósági döntés felháborította. Közölte, hogy a szerb kormány hivatalosan is válaszolni fog a Nemzetközi Törvényszék határozatára “az elkövetkező napokban”.

Vojislav Seselj 2003 elején önként adta fel magát a Nemzetközi Törvényszéken, és majdnem 12 évet töltött Hágában. Egyebek között azzal vádolják, hogy felelős az 1991 és 1994 között Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban elkövetett háborús bűncselekményekért. Pere 2007 óta húzódik, tavaly novemberben súlyos egészségügyi állapotára való tekintettel ideiglenesen szabadlábra helyezték. Szerbiába való visszatérése után folytatta a szélsőségesen nacionalista retorikát, például “Nagy-Szerbia” megalakításáról szónokolt, ami Szerbia egyesítését jelentené a környező országok szerbek lakta területeivel. Támogatottsága a Hágában töltött évek alatt azonban csökkent, pártja az utóbbi két választáson nem került már be a parlamentbe.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Durván büntetik a karanténszabályok megsértését Oroszországban

Az orosz parlament alsóháza által kedden megszavazott törvénytervezet értelmében azok, akik a járványügyi karantén megsértésével gondatlanságból több ember halálát okozzák, hét évig terjedő szabadságvesztéssel és kétmillió rubeles bírsággal büntethetők. Egy másik tervezet értelmében - ha a járványhelyzet úgy diktálja - a kormány rendkívüli állapotot hirdethet ki, a valótlan hírek szándékos terjesztőire pedig öt év börtön lesz kiszabható.

Read More »

A járvány újabb katasztrófával fenyeget Szíriában

Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese hétfőn azt mondta a New York-i székhelyű Biztonsági Tanácsban, hogy a fertőzöttség tíz megerősített szíriai esete és az egy ottani halálos áldozat csak a jéghegy csúcsa, és más országok helyzetéből következtetve a járványnak várhatóan katasztrofális következménye lesz a háború sújtotta országban, főleg a legvédtelenebb közösségekben.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás