Újra rezeg a léc a holland kormány alatt

A jövő heti önkormányzati választások fényében igencsak rosszkor jött a holland kormánynak az igazságügy-miniszterét övező drogbotrány. A Mark Rutte vezette végrehajtó hatalom alig egy hónapja már majdnem belebukott a betegbiztosítási reformba, ugyanakkor a több millió gulden értékű pénzmosást már nehezebb lenyomni a választópolgárok torkán.

Mark Rutte holland miniszterelnöknek egészen rosszul kezdődött a március, hiszen múlt heti, antiiszlamista gondolatokkal teli tévés interjúja után újra magyarázkodásra kényszerült: ezúttal igazságügyi minisztere, a 2010 óta kormánytag Ivo Opstelten keveredett pénzmosás gyanújába. A szóban forgó üzlet 2000-re nyúlik vissza, amikor feltehetőleg Opstelten tudomásával, annak jelenlegi államtitkára, Fred Teeven kötött mintegy 4,7 milllió euró értékű üzletet egy híres holland drogkereskedővel. A korábban, egy rendőrségi nyomozás során lefoglalt összeget luxemburgi bankszámlák segítségével, a holland adóhatóság tudta nélkül sikerült visszajuttatni a bűnözők kezébe. A rendkívül hosszú lefolyású ügy szerencsétlen véget ért, hiszen épp egy héttel az önkormányzati választások előtt derült fény a de facto pénzmosásra.

Miután az ügyben eljáró vizsgálóbizottság banki bizonylatokkal és egyéb dokumentumokkal tudta alátámasztani a bűncselekmény tényét, Opstelten miniszter meg sem próbált magyarázkodni, és államtitkárával együtt benyújtották lemondásukat.  A rendkívül gyors válságkezelést természetesen a jövő heti önkormányzati választások is indokolják, hiszen a Rutte vezette államhatalom nem engedheti meg magának az újabb pofont. Ennek ellenére az egész holland sajtó a drogbotránytól hangos, és a parlamentben sem sikerült elkerülni a lemondást követő vitákat.

Kedd reggel Mark Rutte miniszterelnök nyitotta a parlamenti ülést, aki egészen rövid felszólalását azzal indította, hogy Opstelten és államtitkára lemondása mekkora „veszteség a kormány számára”.  Rutte szerint a politikusok távozása miatt a holland végrehajtó hatalom „két szakképzett, dolgos és hű kollégával” lett kevesebb. A miniszterelnök tehát fittyet hányva a „hű kollégái” által bizonyítottan elkövetett bűncselekményekre, meleg szavakkal búcsúztatta a politikusokat, ami természetesen az egész törvényhozásnál kiverte a biztosítékot.

A Kereszténydemokrata Tömörülést vezető Sybrand Buma szerint megbotránkoztató, hogy alig pár nap alatt ekkora fordulatot vett az ügy, hiszen Rutte miniszterelnök egy hete még állította, hogy igazságügy-miniszterének semmi köze a potenciális pénzmosáshoz. Hasonlóképp hiteltelenséggel vádolta a kormányfőt a D66 pártot irányító Alexander Pechtold, aki szerint ha már a kezdetektől fogva igazat mondtak volna a szóban forgó politikusok, legalább Rutte ítélőképessége nem forogna kockán.

Természetesen nem mulasztotta el lemondásra szólítani a kormányt Geert Wilders, aki a Szabadságpárt vezetőjeként, bevett módon kemény kritikát fogalmazott meg a Rutte kabinettel szemben. Wilders szerint az ügy nem más, mint a „Holland Bermuda Háromszög” újabb esete, hiszen a jelenlegi végrehajtó hatalom közelében szép lassan minden eltűnik. „ A kormányunk erkölcsileg csődöt mondott. Az egész kabinetnek le kéne mondania”- nyilatkozta a politikus. Opstelten lemondására, és annak Rutte általi búcsúztatására Wilders csak annyit reagált, hogy „ így legalább visszamehet mogyoróvajat árulni, vagy ki tudja, mi a foglalkozása”.

Wilders tehát újra a régi önmaga, és valószínűleg egy héttel az önkormányzati választások előtt van oka ennyire magabiztosnak lenni, hiszen a legtöbb szakértő a Rutte vezette jobboldali liberális VVD csúfos kudarcára számít. Kérdéses, hogy a következő parlamenti választásokig kihúzza-e a holland kormány, hiszen ennyire talán még sosem rezgett a léc. 

Tamara Judi

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás