Friss hírek

Botrány Hollandiában: lemondott az igazságügy-miniszter

Lemondott Hollandiában az igazságügy-miniszter hétfő este egy nagy botrányt kiváltó ügy miatt: bebizonyosodott ugyanis, hogy az ügyészség csaknem másfél évtizeddel ezelőtt több millió holland forint (gulden) értékű üzletet kötött egy ismert kábítószer-kereskedővel.

“Hosszú idő óta bizonytalanság övezte az ügyet” – mondta hágai sajtóértekezletén Ivo Opstelten miniszter. “Magamra vállalom a teljes felelősséget, és benyújtom a lemondásomat a királynak.”

Ivo Opstelten és államtitkára, Fred Teeven néhány órával azután jelentette be a lemondását, hogy a minisztérium közölte: bizonyítékot találtak arra, hogy 4,7 millió guldent – 2,13 millió eurót (közel 650 millió forintot) – fizettek ki Cees H. drogkereskedőnek.

Az alkut az akkor ügyészként dolgozó Fred Teeven kötötte meg 2000-ben. Holland médiaértesülések szerint az alku értelmében a nyomozás során lefoglalt tetemes összegeket luxemburgi számlákra utalták, ahonnan az említett részesedés feltehetően a bűnöző számlájára jutott tovább az adóhatóság kikerülésével. A média szerint de facto pénzmosás történt.

A NOS holland közszolgálati televízióban az esetről tavaly sugárzott riport után Ivo Opstelten parlamenti képviselők kérdésére azt válaszolta, hogy semmilyen bizonyíték sincs az alkura.

Újabb riportok bemutatása után azonban újabb vizsgálatot indítottak.

“A nyomozás során nem sikerült ugyan banki bizonylatokat vagy más dokumentumokat találni, de egyértelmű közvetett bizonyíték van arra, hogy a 4,7 millió guldent átutalták Cees H.-nak” – tette hozzá a miniszter.

“Meg kell tehát állapítanom, hogy az információ igenis rendelkezésre állt, és korábban is nyilvánosságra lehetett volna hozni” – mondta a miniszter.

A lemondással Mark Rutte miniszterelnök kormányának sikerült egy kényelmetlen vitát elkerülnie, amelyet keddre terveztek, egy héttel a választások előtt.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Hamarosan megújul a Kitekintő!

Az elmúlt pár hétben a Kitekintő megújításán dolgoztunk, hamarosan új rovatokkal, szélesebb tartalommal jelentkezünk.  A fejlesztések várhatóan még jövő hét végéig tartanak, addig az oldal csökkentett üzemmódban, illetve esetenként tesztüzemmódban fog működni. 

Read More »

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás