Többre számítanak Európától

Európa nagyobb szerepvállalását kérte a nemzetközi békefenntartásban Samantha Power nagykövet, az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselője hétfőn Brüsszelben.

Az Európa barátai nevű elemző műhely rendezvényén elhangzott beszédében az amerikai diplomata – ENSZ-nagyköveti minőségében az Obama-kabinet tagja – részletesen beszámolt azokról a washingtoni erőfeszítésekről, amelyek a világszervezet kéksisakos békefenntartó katonai képességeinek a megerősítését célozzák a világ számos pontján, egyebek közt Afrikában.

Barack Obama elnök – közölte – szeptemberben csúcstalálkozó összehívását kívánja bejelenteni annak érdekében, hogy globális szinten növeljék a békefenntartó tevékenység “életerejét”.

Az ENSZ Közgyűlése mindig szeptemberben tartja az évi ülésszakát. Idén 70 esztendeje, hogy létrehozták a New York-i székhelyű világszervezetet.

Samantha Power – miközben elismerte az európaiak eddig is értékes szerepvállalását a különböző békefenntartó műveletekben – megállapította, hogy a kontinens összességében mind kisebb arányban veszi ki a részét ebből a tevékenységből.

Felidézte a boszniai háború idején, 1995-ben elkövetett srebrenicai tömegmészárlást, és azt, hogy akkor Srebrenicában a holland ENSZ-békefenntartók tehetetlennek bizonyultak a sokszoros erőfölényben levő boszniai szerb fegyveres alakulatokkal szemben. Nem csupán a szükséges erejük nem volt meg a civilek megvédéséhez, hanem világos utasításokat sem kaptak erre nézve – állapította meg.

Ma már – folytatta a balkáni háborúkat is megjárt, egykori újságíróból lett amerikai diplomatanő – megváltozott a békefenntartás tevékenysége, és mindinkább teret nyer az az álláspont, hogy a békefenntartó erők feladatai közé tartozik a polgári lakosság megvédése is.

Power a békefenntartás területénél szélesebb, általánosabb értelemben is több erőfeszítést kért az európai szövetségesektől a védelmi kiadásokat illetően. Nem csupán méltánytalannak, hanem veszélyesnek is minősítette azt a jelenlegi helyzetet, hogy az Egyesült Államok egymagában adja a NATO-országok védelmi költségvetésének háromnegyedét, az, hogy ez az amerikai költségvetés közel négy százalékát jelenti, valamint hogy az európai szövetségesek közül jelenleg csak egy ország éri el a GDP-hez viszonyított két százalékos védelmi kiadási szintet. A nagykövet felhívta a figyelmet arra, hogy számos európai ország mai is tovább szűkíti a katonai büdzséjét, holott szerinte a két százalék is alighanem kevés a kihívások megfelelő megválaszolásához.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Kényelmes győzelemmel a kormánypárt marad hatalmon Indiában

Bejelentette választási győzelmét csütörtökön Narendra Modi hivatalban lévő indiai miniszterelnök pártja, a hindu nacionalista Indiai Néppárt. Az összes, mintegy 600 millió leadott szavazat mintegy felének összeszámlálása utáni részeredmények alapján a BJP legalább 300 helyet, azaz kényelmes többséget szerzett az indiai parlament alsóházában.

Read More »

Nem tartják meg a júniusi Brexit-szavazást

A brit kormány az eredeti tervekkel ellentétben nem terjeszti az alsóház elé vitára és törvényalkotási célú szavazásra június első hetében a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodást - közölte csütörtökön Mark Spencer, az alsóházi ügymenet szervezéséért felelős kabinettag.

Read More »

Akár már pénteken eldőlhet Theresa May sorsa

Theresa May brit miniszterelnök nem tervezi, hogy távozik a Konzervatív Párt vezetői tisztségéből - ami kormányfői megbízatásának végét is jelentené -, ám szerdán egyre erősödő nyomás nehezedett rá mielőbbi lemondása végett. Egyes értékelések szerint May politikai jövője már pénteken eldőlhet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás