_

Jacenyuk: Ukrajna Magyarországot is védi

Vlagyimir Putyin orosz elnök a tűzszünetet figyelmen kívül hagyva folytatni fogja az ukrajnai katonai előrenyomulást, mivel át akarja rajzolni Európa térképét, és ebben a csatában Ukrajna az európai országokat, köztük Magyarországot is védi – mondta a The Sunday Timesnak az ukrán kormányfő.

Arszenyij Jacenyuk a tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban kijelentette: Putyin “a szovjet birodalomhoz hasonló” országot akar létrehozni, és ennek jegyében Ukrajna egész területét ellenőrzése alá akarja hajtani. “Putyin a szabad világ ellen visel hadat, és (ebben a háborúban) Ukrajna vált csatatérré” – tette hozzá.

Jacenyuk szerint Putyin “fel akarja számolni” Ukrajnát, megmutatva a Nyugatnak, hogy “az ő önkényuralomra, diktatúrára, lopásra épülő világa milyen sikeres”.

A Nyugatnak hosszú konfliktusra kell felkészülnie, amely átcsaphat az Európai Unió területére is. Ukrajna ebben a csatában ma Európát védi, Romániát, Lettországot, Litvániát, Észtországot, Magyarországot, sőt Franciaországot és Németországot is – mondta a brit lapnak az ukrán kormányfő.

Jacenyuk szerint Ukrajna jelenleg olyan helyzetben van, mint milyenben Nagy-Britannia volt a II. világháborúban.

Kijelentette: Putyin “teljes konfrontációban” áll a Nyugattal, meg akarja osztani az Európai Uniót, feszültséget szít az uniós tagországok között, és meg akarja bontani az EU és az Egyesült Államok egységét.

Jacenyuk szerint az orosz elnök számos EU-tagállamban szélsőjobboldali pártokat támogat, és befolyása alá vont sok uniós médiaorgánumot.

Az ukrán miniszterelnök bírálta a Nyugat “csendes beletörődését” a Krím félsziget orosz annektálásába. Kijelentette: az egyetlen lehetőség az összehangolt, nagyon erőteljes, kemény válaszadás “Putyin agressziójára”, mert az orosz elnök “csak ezen a nyelven ért”.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás