_

Lássuk papíron is: nem hisznek a görög kormánynak

Görögország a folyamatban lévő mentőcsomag hitelmegállapodásainak meghosszabbítását kérheti, ám az Európai Bizottság euróért felelős alelnöke, Valdis Dombrovskis szerdán elmondta: nem mindegy, mit ért ezen Athén.

A lett politikus közölte: szeretné papíron leírva látni, hogy pontosan mit is szeretne kérni a görög kormány, addig nem tud érdemben hozzászólni ehhez a kérdéshez. A bizottság alelnöke ismételten hangsúlyozta: az eurócsoport hétfő tanácskozásán az vált világossá, hogy a pénzügyminiszterek szerint a jelenlegi kedvezményes hitelcsomagból és ahhoz kapcsolódó reformprogramból álló csomag meghosszabbítása a követendő út. Ezt az új görög kormány elutasítja, mondván: a választóktól éppen arra kaptak felhatalmazást, hogy véget vessenek a programnak.

Valdis Dombrovskis rámutatott: lehet arról tárgyalni, hogy a programban lefektetett intézkedések bármelyikét más lépésekre lehessen cserélni, de azok fiskális hatása ugyanakkora kell, hogy legyen, vagyis a program nem változhat lényegesen. A bizottság alelnöke úgy érvelt, hogy a program meghosszabbításával időt is lehetne nyerni a további tárgyalásokhoz, a programhoz rendelt keretben még van pénz, amelyhez Görögország akkor juthat hozzá, ha a megállapodást meghosszabbítják és lezárul az annak végrehajtását ellenőrizni hivatott, úgynevezett felülvizsgálat.

Dombrovskis mindazonáltal nem hagyott kétséget afelől, hogy az esetleges döntést a pénzügyminisztereknek kell meghozniuk az eurócsoportban, a bizottság pusztán előmozdítani igyekszik a megegyezést.

Arra a kérdésre, hogy mi történik majd március 1-jén, miután a program véget ér, Dombrovskis úgy válaszolt, hogy Görögország nehézségekbe ütközhet, ha pusztán piaci forrásokból óhajtja biztosítani finanszírozását. Mint mondta: a gazdasági környezet gyorsan változik, és sajnos nem a jó irányba, aggasztó tendenciákat látnak. A korábbi lett kormányfő emlékeztetett, hogy a fiskális célok nem elérhetetlenek Görögország számára, miután a tavalyit is sikerült teljesítenie. A politikus figyelmeztette Görögországot, hogy ne tegyen olyan egyoldalú lépéseket, amelyek a program lényegét változtatnák meg.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Eredménytelenül zárult az ENSZ madridi klímacsúcsa

A legfőbb célkitűzés elérése nélkül ért véget az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 25. (COP25) ülése Madridban vasárnap, az elhúzódó viták miatt a tervezetthez képest két nappal később. A klímacsúcson részt vevő országoknak nem sikerült megállapodásra jutniuk az új szén-dioxid kibocsátás-kereskedelmi rendszer létrehozásáról, amely így a jövő évi, Glasgowban tartandó COP26 ülés feladata lesz.

Read More »

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás