Szerbia kész a terror elleni határozott fellépésre

Belgrád a békére, a biztonságra és a kölcsönös partneri viszonyra épülő nemzetközi rendszer elleni frontális és nyílt támadásként értékeli a múlt heti Charlie Hebdo, a kelet-párizsi kóserbolt, valamint a csütörtökön meggyilkolt rendőrnő elleni brutális, 17 halálos áldozatot követelő terrorakciókat – hangsúlyozta a média képviselői előtt Tomislav Nikolić, szerb államfő a Tanjug hírügynökség beszámolója szerint.

Az elnök megdöbbenését fejezte ki, meddig képesek elmenni bizonyos emberek, vagy szervezett csoportok saját céljaik elérése érdekében, amelyeknek viszont garantáltan semmi közük sincs vallási, történelmi, vagy akár kulturális kérdésekhez. Meglátása szerint ugyanakkor az elkövetők ezzel nem a nyugati világot és benne Európát, hanem az iszlám országokat destabilizálják. A vasárnapi, az áldozatok emlékére és az erőszak leghatározottabb elítélésére rendezett tömegdemonstráción az országot Ivica Dačić miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter képviselte a francia fővárosban.

Nikolić újfent tolmácsolta legmélyebb részvétét és együttérzését az áldozatok családtagjainak, és imádkozik, hogy ilyen többé soha ne történhessen meg. Az emlékezés csendje után azonban mihamarabbi és erélyes cselekvésre van szükség az iszlám fundamentalizmus elleni harcban, amelyben Szerbia a jövőben is teljes erejével részt kíván venni.

Az egész világot megrengető párizsi támadások mellett a Belgrád-Budapest vasútvonal ügye is felmerült, amelynek az ütemterveknek megfelelő, két éven belüli megvalósulása mellett hitet tett az államfő. A projekt éppen ezért szigorú felügyeletet kíván, így saját maga személyesen fogja rajtatartani kezét az események ütőerén az elkövetkező hónapokban, a kínai fél ugyanis elkötelezett a munkálatok pontos befejezése iránt, amely Közép-Európa és Peking érdeke is egyaránt.

A decemberben a szerb fővárosban megrendezett üzleti fórum után további magas szintű tárgyalások is kezdődtek a beáramló kínai befektetések ügyében, amelyek a belgrádi kabinet reményei szerint már nem csupán az infrastruktúra, hanem az ipari termelés területén is megjelenhetnének a közeljövőben.

Kaszás Gábor

Felkapott hírek

Friss hírek

Tönkreteszi az árnyékgazdaságban dolgozókat a koronavírus

Az IMF novemberi jelentése szerint az árnyékgazdaság  - azaz a feketén alkalmazott munkaerő használata - jelentős részt tesz ki sok európai ország gazdaságának működésében, a mérték 10%-tól egészen 40%-ig terjed. A jelenlegi válság során ez a szegmens nem részesül a kormányzati juttatásokból, így rengeteg ember marad pénz és bármiféle állami segítség nélkül.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás