Merkelnél betelt a pohár: Németország változtat eddigi keleti politikáján

A német kancellárasszony november közepén, Sydney-ben elmondott beszéde új irányba viheti az európai geopolitikát. Angela Merkel ugyanis egyértelműen kijelentette: Putyin viselkedése egész Európát veszélyezteti, az ukrán válság nem csupán regionális probléma.

A német kancellárasszony szerint 100 évvel ezelőtt, az egyes országok politikai elitjének egymással szembeni némasága, valamint az együttműködési készség és a bizalom hiánya vezetett az első világháború kitöréséhez. S bár az eseményeket nem lehet meg nem történtté tenni, kötelességünk tanulni belőlük. Míg 1914-ben a nemzetek hiúsága és a hideg katonai gondolkodásmód háttérbe szoríthatta a felelősségteljes politikai gondolkodást és a konfliktusok békés úton történő rendezését, addig 2014-ben ez már nem történhet meg. Az európai országok ugyanis ma már egy értékközösséget alkotnak, a 28 uniós tagállam vezetői rendszeresen találkoznak, kapcsolatuk az  egymás iránti bizalmon és folyamatos párbeszéden alapul.

Oroszország egész Európa biztonságát veszélyezteti

Sajnos azonban ez év elején meg kellett élnünk, hogy még mindig vannak olyan erők Európában, amelyek nem tisztelnek más országokat, semmibe veszik a nemzetközi jogi szabályozásokat és úgy gondolják, hogy erejükből és nagyságukból adódóan nekik mindent szabad. Angela Merkel szerint pontosan ez történt, amikor Oroszország annektálta a Krím félszigetet. Oroszország ezzel megsértette Ukrajna területi integritását és állami szuverenitását és ugyanezt teszi jelenleg is, amikor Kelet-Ukrajna destabilizálására törekszik.

A kancellár az MH 17-es maláj gép lelövésének példáján keresztül rávilágított arra is, hogy az ukrán válság nem csupán regionális probléma, hanem mindannyiunkat érint.

Az Európai Unió támogatja Ukrajnát

Merkel szerint 25 évvel a berlini fal leomlása után már nem szabad befolyási övezetekben gondolkodni, és ezt Oroszország sem teheti meg. Ennek megakadályozása érdekében az Unió gazdaságilag és politikailag is támogatja Ukrajnát és addig fogja gazdasági szankciókkal sújtani Oroszországot, amíg szükséges. Ezen kívül az Unió továbbra is a diplomácia segítségével szeretné rendezni a konfliktust Oroszországgal. Az ukrán válság katonai rendezésének lehetőségét Merkel egyértelműen kizárta.

A kancellárasszony felhívta a figyelmet arra is, hogy Európának egységben kell maradnia. Szerinte ugyanis ma a legnagyobb veszélyt Európában és az egész világon az jelenti, hogy hagyjuk magunkat megosztani. Ezért fontos, hogy Európa és az USA ugyanazt az utat kövesse.

Vége a régi Ostpolitiknak?

Merkel Oroszország külpolitikáját érintő éles kritikája azt mutatja, hogy a kancellárasszony változtatni kíván Németország korábbi keleti irányú politikáján (Ostpolitik). Ez azonban biztosan nem lesz egyszerű. Egyrészt azért, mert Németország politikai és gazdasági érdekei ütközni fognak egymással, hiszen Németország az oroszok első számú gazdasági partnere Európában. Másrészt a keleti irányú politika megváltoztatása esetén Merkel komoly ellenállásba ütközhet Németországon belül, de Olaszország, Magyarország és Csehország részéről is. Ezzel szemben Lengyelország, a balti államok és Grúzia valószínűleg elégedett lesz egy esetleges geopolitikai fordulattal Németország részéről.

Osztrovszky Edina

Felkapott hírek

Friss hírek

DAX-elemzés: megtörni látszik a negatív trend

A pozitív elmozdulások dominálnak a mai kereskedésben, az európai indexek most reagálják le a péntek este a Wall Streeten kibontakozott ralit. Az EU és az Egyesült Királyság közötti Brexit-tárgyalások ma folytatódnak, és a hírek szerint ez lesz az utolsó forduló.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás