“Csak az egység menti meg a szerbet”-Nagy-Szerbia víziója I. rész

Vojislav Šešelj hazatérésével ismét előtérbe kerülhetnek a szerb közelmúlt még kibeszéletlen és feltáratlan történései, a híveit „Sokáig éljen Nagy-Szerbia!” felkiáltással köszöntő egykori csetnik vajda szabadon bocsátása ugyanis nem csupán az ország lakosságának döntő hányadát, de a többi jugoszláv utódállamot is kételyekkel teli gyanakvással töltheti el.

De mit is jelent pontosan a mára már marginális közéleti szerepet játszó radikális párt első embere által említett „vágy-állam”? Milyen történelmi gyökerekből táplálkozik, és mekkora lenne a kiterjedése? Mennyire reális elképzelés, avagy pusztán színtiszta utópia? Nagyobb fenyegetést jelenthet adott esetben a térség békéjére és biztonságára, mint Nagy-Albánia gondolata? Két részes sorozatunk első felében az 1800-as évek közepétől egészen 1986-ig igyekszünk nyomon követni a fejleményeket.

Az éledő nacionalizmustól a Párizs környéki békékig

A regionális hegemóniára való törekvések a 19. század folyamán a Balkán népeinél a nemzeti ébredés szerves következményeként voltak megfigyelhetőek. Nem történt ez másképp Szerbia esetében sem, ahol már jóval az 1878-as, az Oszmán Birodalomtól való teljes függetlenedés előtt felmerült az igény minden szerbek által lakott terület egy államban való egyesítésére, amelyre az Ilija Garašanin által 1844-ben írt, azután hosszú évtizedekig titkos dokumentumban találhatunk egyértelmű bizonyítékokat, fő célként említve Montenegró, Bosznia, Hercegovina és Albánia északi részének bekebelezését.

A 20. század hajnalához közeledve azonban fontos különbséget tenni a jugoszlávizmus eszmeisége és Nagy-Szerbia víziója között, míg ugyanis előbbi minden délszláv nép felszabadítását és egyesítését tűzte ki maga elé célul, addig az utóbbi, csak később erőre kapó elképzelés szerint egy etnikailag homogén, nagy kiterjedésű szerb állam létrehozása kívánatos. Kiemelten fontos azonban mindkét fogalomrendszer vizsgálata, mivel jelentős átfedések is előfordulhatnak. Az együttélés formai kereteit illetően a korszakban egymással párhuzamosan létezett egy belgrádi és egy horvát forgatókönyv is.

Az első változat legfőbb ideológusának Nikola Pašić akkori szerb miniszterelnököt tekinthetjük, aki több mint 30 évig tekintélyes és megkerülhetetlen alakja volt a szerb közéletnek. A tervek szerint az elsődleges prioritást mindenképpen egy „szerb birodalom” létrehozása jelentette volna, egybekötve elnyomott „testvéreik” felszabadításával, amelyet 1914 decemberében a niši kiáltványban hivatalosan proklamáltak is, a nemzetiségi kérdések rendezését az új államban azonban meglehetősen homályosan dolgozták ki. Szerbia így elsősorban igyekezett önmagát „a délszlávok Piemontjaként” pozícionálni, hasonló módon a katalizátor szerepét betöltve.

A horvátok tekintetében a modern nemzetfejlődés kezdőpontjának az Illír Mozgalom létrejötte (1830) számít, amely kezdetben még döntően nyelvi és kulturális kérdésekre fókuszált. A dualista rendszerben szocializálódott, Ante Trumbić által vezetett értelmiségiek számára csak egy föderalista elképzelés jöhetett szóba valamennyi nép valóságos egyenjogúságával, trialista berendezkedés alapján.

Az első világháborúban a hadi helyzet változásával, 1917-től a Jugoszlávia megteremtését célzó erőfeszítések már egyre nagyobb sikerrel kecsegtettek, éppen ezért még ebben az évben fontos egyeztetésekre került sor Korfu szigetén (itt megállapodás született az új, közös állam közjogi alapjairól), Londonban, illetve Genfben a Délszláv Bizottság keretein belül (a tárgyalásokról bővebben itt olvashat), ahol mindegyik delegáció megnyugtató garanciákat kapott a belgrádi képviselőktől. Sokáig azonban nem örülhettek a kicsikart engedményeknek, a győztes antant hatalmak ugyanis értelemszerűen nagyobb jóindulattal viszonyultak az ő oldalukon harcoló Szerbiához, mint a Monarchia kötelékében vereséget szenvedett horvát-szlovén kettőshöz.

Király és diktatúrája, majd összeomlás

Az 1918-ban „felszabadított” délszlávok minden félelme az 1921-es közös, Vid-napi alkotmányban öltött testet, konzerválva a szerbek dominanciáját a politikai, illetve a gazdasági életben, jóllehet fejlettségben jócskán elmaradt az egykori osztrák-magyar fennhatóság alá tartozó területektől. Nem csoda, hogy a másodhegedűs szerepre kárhoztatott horvátok körében már a 20-as években fellángolt a szeparatizmus, amelynek fő szócsöve Stjepan Radić és az általa vezetett parasztpárt volt, 1928-ban azonban meggyilkolták.

A növekvő elégedetlenség és erőszakhullám mielőbbi letörése érdekében Sándor király 1929-ben sok jegyében az olasz és későbbi német modellre hasonlító egyszemélyi diktatúrát vezetett be, kilenc nagyobb közigazgatási egységbe (bánságba) tömörítve az ország területét, valamint ekkortól vált hivatalossá a „Jugoszlávia” elnevezés is (a korábbi Szerb-Horvát-Szlovén Királyság helyett). A gyűlölet céltáblájává váló uralkodó azonban 1934. október 9-én merénylet áldozata lett Marseille-ben (rövid filmhíradó-részletet itt nézhet meg róla), a bekövetkezett külpolitikai fordulat után szupercentralizált állama pedig képtelen volt nagyobb ellenállást tanúsítani a hitleri Németországgal szemben, így 1941 áprilisában rövid időn belül szét is hullott.

A háború alatt a “Draža” Mihajlović vezette csetnik mozgalom tűzte ismét napirendre Nagy-Szerbia megvalósításának programját. A Stevan Moljević által megfogalmazott tervezet ugyanakkor a délszláv állam kudarcának legfontosabb tanulságát egy etnikailag homogén szerb állam létrehozásával látta kiküszöbölhetőnek, területeket kiszakítva akár Romániából, Bulgáriából, Albániából és Magyarországból is, nem riadva vissza az etnikai tisztogatástól sem. Ez az első történelmi előképe annak a nacionalizmus által hajtott víziónak, amely végső soron a ’90-es években a közel 150 000 áldozatot követelő véres háborúban csúcsosodott ki.

„Testvériség-egység”: Tito évtizedei

A horvátokkal, a magyarokkal és a németekkel szemben elkövetett borzalmas atrocitások után Titónak rövid idő alatt sikerült konszolidálnia hatalmát, amely nagyban a nemzetiségek közötti ügyes lavírozásának volt köszönhető. A „burkolt asszimiláció” korszakát így az egyéni szabadságjogok (különösen kulturális, nyelvhasználatra vonatkozó) valamivel szélesebb értelmezése uralta, míg a kollektív, politikai jogok területén minden etnikum számára lehetőség volt a közéletben való részvételre. Ennek ellenére a felsőbb állami tisztségviselői pozíciókban nem egyszer nyomasztó volt a szerbek dominanciája.

Az 1946-os alkotmány az országot hat tagköztársasággá (Szerbia; Horvátország; Szlovénia; Macedónia; Montenegró; Bosznia-Hercegovina) és két autonóm tartománnyá (Vajdaság; Koszovó) alakította át, mégis az ’50-es, ’60-as évek során egyfajta lövészárokharc volt megfigyelhető centralizáció (a szerb Ranković) és a decentralizáció (a szlovén Kardelj) hívei között. A központosítást követelők mögött azonban Tito meglátta a szerb hegemónia újjáélesztésének szándékát, ennek eredményeképpen született meg az új szövetségi alkotmány 1974-ben.

Az új alaptörvény igyekezett gátat vetni a belgrádi nacionalisták erőfeszítéseinek, ezért legfontosabb újításaiként a kollektív vezetés (minden tagköztársaság/tartomány – egy szavazat), a rotáció elve, a szélesebb köztársasági jogosítványok, valamint a Vajdaság és Koszovó számára nyújtott autonómia nevezhetőek. Habár ezen, egyértelműen egy konföderatív berendezkedés felé mutató intézkedések elsősorban a szerb dominancia visszaszorítását és a decentralizációt szolgálták volna, végső soron hatalmas válságot okoztak, amelyet csak tovább súlyosbított Tito 1980 májusában bekövetkezett halála, míg ugyanis a horvátok és a szlovének már elégedetlenek voltak ezekkel a vívmányokkal, addig a szerbek egyértelműen negatív diszkriminációként érzékelték.

Az akadémia memoranduma

Az itt szerzett sérelmek nem sokáig maradtak a felszín alatt: a belgrádi tudományos-, és művészeti akadémia 1986-ban 200 értelmiségi támogatásával memorandumot jelentetett meg (első kivonata ez év szeptemberében jelent meg a Večernje novosti hasábjain), amely egyértelműen hangot ad ennek a korábban csak rejtetten jelenlévő frusztrációnak. A dokumentum legfőbb állításai, mondanivalói négy főbb körbe csoportosíthatók (a teljes, angol nyelvű szöveget itt olvashatja):

1)     Jugoszláviában horvát-szlovén hegemónia érvényesül, elsődleges céljuk pedig a szerbség marginalizációja

2)     Szerbiát gazdaságilag teljesen kiszipolyozzák, az újraelosztás elsődleges nyertesei pedig Horvátország, Szlovénia és Koszovó

3)     A koszovói és horvátországi szerb kisebbség elnyomása brutális eszközökkel folyik

4)     Az államon belüli köztársasági határok önkényesen meghúzottak, szlovén és horvát kommunisták szellemi termékei (ez fontos hivatkozási alap lesz később Milošević számára!)

Végső soron ezen tiltakozó nyilatkozat frontális támadásként értékelhető az 1974-es alkotmány ellen, meghirdetett cselekvési tervének első lépéseként ugyanis a leghatározottabban a koszovói és a vajdasági autonómia mielőbbi teljes eltörlését követelte. Az 1986-os memorandum aláírói a Tito halálát követő erjedési folyamatot és a romló szerbiai közhangulatot meglovagolva hamarosan egy veszélyes szövetségesre is szert tettek Slobodan Milošević személyében.

Hogy Milošević hogyan állította saját politikai céljai szolgálatába a szerb nacionalizmus és sovinizmus által felszabadult energiát, továbbá mekkora Nagy-Szerbia megvalósításának reális esélye manapság, kiderül a következő részből.

Kaszás Gábor

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás