Új vasfüggöny Európa és Oroszország között?

A berlini fal leomlásának 25. évfordulója alkalmából Németországba látogatott Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió volt elnöke. Gorbacsov 1990-ben megkapta a Nobel-békedíjat „a nemzetközi közösség jelentős része életét meghatározó békefolyamatban játszott kiemelkedő szerepéért.” Németországi tartózkodása alatt több alkalommal is nyilvános beszédet tartott, melyekben a jelenlegi orosz-nyugati viszonyt értékelte.

1989. november 9-én lebontották a hidegháború egyik szimbólumát, a berlini falat, ennek ünnepelték Németországban a 25. évfordulóját vasárnap. Az eseményre látogatott a Szovjetunió volt elnöke, Mihail Gorbacsov is.

Gorbacsov több napos látogatást tesz Németországban, mely során számos nyilvános megjelenése lesz. A központi szerepet természetesen a már említett 25. évfordulós ceremónia kapja. E mellett a Gorbacsov által alapított „Új Politika Fórum” (New Policy Forum- NPF) ülésére is sor fog kerülni a németországi látogatás alatt.

A fórum a fal lebontásának 25. évfordulójának, illetve a jelenlegi európai helyzetnek lesz szentelve, valamint annak, hogyan lehetne megoldást találni Európa problémáira. A fórumon Gorbacsov beszédet tart „Európa 25-évvel a berlini fal leomlása után” címmel – mondta a RIA hírügynökségnek Pável Palacsenkó, a Gorbacsov Alapítvány szóvivője.

A Nobel- békedíjas exelnök a szombati napon tartott beszédében elmondta, hogy véleménye szerint a Nyugatnak be kellene szüntetnie az Oroszország ellen foganatosított szankciókat, és meg kellene fontolnia Putyin beszédét, mely a Valdai Klub idei ülésén hangzott el Szocsiban.

„Szeretnélek buzdítatni titeket (nyugatiakat) és a politikai és kormányzati vezetőket arra, hogy fontoljátok meg alaposan Putyin legutóbbi észrevételeit, aminek a Valdai fórumon adott hangot. Annak ellenére, hogy keményen kritizálta a Nyugatot és különösen az Egyesült Államokat, én látom a beszédében a vágyat, hogy módot lehessen találni arra, hogy csökkenjen a feszültség, és végül új alapokra helyezve lehessen újraépíteni a partnerséget”- mondta Gorbacsov szombati beszédében a Ria hírügynökség értesülései alapján.

Gorbacsov azt is elmondta, hogy Oroszországnak és a Nyugatnak tovább kell lépnie a vitákon és kölcsönös vádaskodásokon, és keresnie kell mindkét oldalnak azokat a pontokat, melyek segítségével közelíthetnek egymáshoz, illetve fokozatosan feloldhassák a mind két oldalt egyaránt károsító gazdasági szankciókat.

Az ex-elnök a fentieket hangsúlyozta vasárnapi beszédében, mely a berlini fal 25. évfordulójának szentelt fórum megnyitóján hangzott el- olvasható az ITAR TASS hírügynökség értesülése.

Gorbacsov ismételten felszólította a Nyugatot és Oroszországot arra, hogy dolgozzanak ki egy közös koncepciót arra, hogy megteremthessék a közös európai otthont. Elmondta, hogy véleménye szerint az első lépés, hogy mindkét oldalon újjáélesztik az érdekeket közös európai otthon megteremtésére nyilvános körökben. Hozzátette, hogy „helyes lenne ebbe bevonni az embereket, a civil társadalom intézményeit is”.

A volt elnök szerint a probléma alapja az, hogy Európa és Oroszország elvesztették a bizalmat egymás iránt, ezért szükségesnek tartja egy közös munkacsoport életre hívását, mely figyelembe venné mind a rövidtávú, mind a hosszú távú szempontokat is.

„Biztos vagyok benne, hogy még nincs minden veszve. Keresni kell a megoldásokat, és ellenállni a negatív tendenciáknak. Van elegendő erőnk ehhez. Mindig is emlékezni fogok a ’80-as évek tapasztalataira. Úgy tűnt, a fegyverkezési verseny olyan globális szintet ütött meg, hogy a világ sorsa hajszálon múlott.”

Türelemre és megfontoltságra inti a Nyugatot és Oroszországot is, felhozván egy „epizódot” a hidegháború idejéből, mikor is az amerikai radarokon kisméretű repülő objektumok jelentek meg. Az első reakció az volt, hogy a Szovjetunió stratégiai harci repülői támadják Amerikát. Gorbacsov megjegyezte, hogy az USA azon volt, hogy tüzet nyit, de végül eléggé hidegvérűek voltak ahhoz, hogy meglássák, azok csak libák voltak. 

Gorbacsov beszéde egy ilyen szimbolikus helyszínen illetve alkalmon megfontolandó. Természetesn, hogy párhuzamot von a hidegháború eseményeivel, azonban annak pozitív vetületeit emeli ki. A jelenlegi helyzet korán sem olyan kritikus, mint a hidegháború évei alatt volt. A szembenálló két félnek akkor, a fenyegető nukleáris háború árnyékában sikerült ésszerűen és megfontoltan viselkednie, miért ne menni ez most is. Meg kell találni a közös érdekeket, túl kell lépni a sérelmeken és tiszteletben kell tartani a másik fél érdekeit. Nagy hangsúlyt kell fektetni a bizalomépítésre, csak úgy, mint harminc, negyven évvel ezelőtt. Putyin Szocsiban elhangzott beszédében éles kritikával illette a Nyugatot, főleg az Egyesült Államokat, azonban egyértelműen nyilatkozott arról is, hogy Oroszország kész arra, hogy a Nyugattal közösen megteremtsék egy új, kölcsönös tiszteleten épülő nemzetközi rendszer alapjait.

survey tool

Fügedi Zita

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás