Amikor a sport közbeszól: elhalasztották az albán miniszterelnök szerbiai vizitjét

A Szerbia-Albánia futballmérközésen kirobbant botrány és az azt követő heves feszültségek miatt Edi Rama nem utazik Belgrádba, a szerdára tervezett történelmi találkozóra. Ezt Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel telefonon egyeztetve döntötték el.

Múlt kedden a két futballválogatott közötti Európa-bajnoki selejtező mérkőzés még jobban felfokozta a feszültségeket: egy Nagy-Albánia zászlót tartó drón repült a pálya fölé, óriási botrányt generálva. A játékosok összeverekedtek, majd több szerb szurkoló futott a pályára és a biztonságiakkal karöltve bántalmazták az albán játékosokat. 

A mérkőzés félbeszakadt és elkezdődött az egymásra mutogatás. A szerb hatóságok meggyanúsították Edi Rama öccsét, Olsi Ramát, hogy ő irányította a drónt egyenesen a VIP-szektorból.  A szerb rendőrség megtalálta a drónt és őrizetbe vett egy személyt.

A szerb kormány egyszerűen csak provokációnak nevezte a cselekedetet. Míg az albánok szerint a játékosok egyenesen a pokolban érezhették magukat, amikor a lelátóról olyan rigmusokat kiáltottak a szerb szurkolók, mint “halál az albánokra”. 

A héten ezután több összetűzés is volt szerbek és albánok között: Bécsben csak a rendőrségnek volt köszönhető, hogy nem alakult ki nagyobb balhé, míg Szerbiában több albán üzletet dobáltak meg kövekkel, és egy 15 fős társaság súlyosan bántalmazott két albán tinédzsert.

Bár Rama vizitjét nem törölték, csak “elhalasztották” november tizedikére, egyértelmű, hogy az események által a két ország közötti viszony a pattanásig feszültté vált. Ebben, a balkáni berkekben már megszokott parázs környezetben valóban nem ildomos az eszmecsere, a botrány után alig egy héttel.

A párbeszédre viszont szükség van, de az olyan reakciók, mint Ivica Dacic szerb külügyminiszter kijelentése, miszerint ha ugyanez Tiranában vag Pristinában történik, akkor már rég az ENSZ BT előtt lenne az ügy, valóban nem segíti a két ország közötti viszony rendezését.  

A két miniszterelnök mindenesetre a békés dialógus folytatására és a folyamat normalizálásra szólitott fel. Ehhez nagyban hozzájárulhatnak az augusztus végi berlini nyugat-balkáni konferencia pozitív végkicsengései.

Bajtay Máté

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás