Háborúba indul Ausztria is

A jövőben Ausztria is támogatja a Barack Obama által létrehozott Iszlám Állam ellenes szövetséget, jelentette be Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter. Ugyanakkor hozzátette, a terrorizmus megfékezésért folytatott harcban nem katonai, hanem kizárólag politikai erőként kívánnak részt venni. Az osztrák semlegességet tiszteletben tartva a szerepvállalás elsősorban humanitárius segítségnyújtás formájában valósul majd meg, adta hírül a Die Presse.  

A katonai intervencióban való tényleges részvétel, vagy akár a katonai műveletekben közreműködő felek számára az ország légterében való átrepülési engedély megadása is Ausztria semlegességének megsértését eredményezné, magyarázza Walter Obwexer, osztrák nemzetközi jogi szakértő. Ez alól kivételt csak az jelenthetne, ha az ENSZ BT az ENSZ Alapokmány 7. fejezetének értelmében a nemzetközi közösség számára kötelező erejű határozatot hozna a katonai beavatkozásról. Ez esetben ugyanis az ENSZ iránti elkötelezettség felülírná a semlegesség mellett való kitartást, tette hozzá a szakember. 

Az Iszlám Állam elleni szövetséget egyébként nem csak számos más semleges állam, mint például Svédország, Írország és Finnország támogatja, hanem iszlám országok, többek között Szaúd-Arábia és Törökország is. Az ENSZ BT határozata a katonai beavatkozás szükségességéről azonban egyelőre még várat magára.

Küttel Orsolya

Felkapott hírek

Friss hírek

A gazdaságra is veszélyt jelent az új kínai koronavírus-járvány

A gazdasági növekedés a - szintén Kínából indult - súlyos akut légzőszervi szindróma (SARS) kitörése után is megtorpant 2003-ban. Az a járvány közel 800 életet követelt. A szigorúbb megelőző intézkedéseket azonban ezúttal egy potenciálisan fertőzőbb koronavírus ellensúlyozza. Ráadásul a világ második legnagyobb gazdasága a globális növekedés sokkal nagyobb részét teszi ki most, mint 2003-ban. Nem csoda hát, ha a befektetők nyugtalankodnak.

Read More »

A túszul ejtett nemzet

Bár El Salvador nem háborús övezet, akár az is lehetne. Az apró közép-amerikai országban ugyanis az MS-13 és a La 18 rivális bandák irányítják és befolyásolják az élet minden aspektusát, ami miatt a világ egyik legveszélyesebb helyének számít.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás