Kelet-Ukrajna: fegyvermentes övezet létrehozásáról állapodtak meg Minszkben

Megállapodtak a kelet-ukrajnai válságban érintett felek szombat hajnalban arról, hogy a nehézfegyverek kivonásával egy 30 kilométeres fegyvermentesített övezetet hoznak létre a térségben.

Az ukrán kormányzat, az oroszbarát szakadárok és Oroszország képviselőinek részvételével folyó minszki tárgyalásokon az első nyilatkozatok szerint jegyzőkönyvet is aláírtak erről. Ennek értelmében mindkét fél 15-15 kilométerrel vonja hátrébb az érintett fegyverzetet.

A megállapodás annak érdekében született, hogy megszűnjenek a szeptember 5-én kötött tűzszüneti egyezmény megsértései, és biztosítsák a fegyvernyugvás tartósságát.

Az ütközőzóna fő rendeltetése az, hogy elválassza egymástól a szeparatista fegyvereseket és a kormányerőket.

Az egyezmény életbe lépését követően – néhány napon belül – az orosz-ukrán határ és a fegyvermentesített övezet ellenőrzésébe az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői kapcsolódnak be.

Mint az ukrán küldöttséget Minszkben vezető Leonyid Kucsma volt államfő elmondta, harci repülőgépek és pilóta nélküli repülők sem haladhatnak át a zóna fölött.

Megállapodtak a külföldi fegyveresek és mesterlövészek eltávolításáról is. Megfigyelők szerint ez a diplomatikus megfogalmazás a szeparatisták oldalán harcoló oroszokra utal.

Igor Plotnyickij, a luhanszki szakadárok képviselője úgy nyilatkozott, hogy olyan akciótervről van szó, amely egy teljesen biztonságos övezetet hoz létre.

A minszki megbeszélések az EBESZ közvetítésével kezdődtek péntek délután. Egy ilyen találkozón határoztak szeptember elején a tűzszünetről is.

Az ukrán parlament (Legfelsőbb Tanács) a héten elfogadta a Donyeck és Luhanszk megye egyes területeinek különleges jogállásáról szóló törvényjavaslatot, amelyeket – a teljes függetlenséget elutasítva – Petro Porosenko ukrán államfő nyújtott be. Erről azonban pénteken nem tárgyaltak – derül ki a nyilatkozatokból. Olekszandr Zaharcsenko, a “donyecki népköztársaság” vezetője mindazonáltal megjegyezte, hogy az Ukrajnában maradásról nekik más a véleményük.

Az ukrán fegyveres erők rakétái csapódtak be Donyeckbe

Az ukrán fegyveres erők több rakétacsapást mértek szombaton a kelet-ukrajnai Donyeckre.

A vesztyi.ru orosz hírportál beszámolója szerint a Tocska-U harcászati rakétarendszerből indított két rakéta egy katonai gyárba csapódott, ahol az önkényesen kikiáltott oroszbarát “Donyecki Népköztársaság” emberei lövedékeket hatástalanítottak. A gyár felett sűrű fekete felhő látható. A becsapódás következtében egy kilométeres körzetben betörtek a környező házak ablakai.

Az orosz portál értesülése szerint az ukrán erők szombat reggel lendültek támadásba Donyecknél. A várost tüzérséggel és Grad típusú rakéta-sorozatvetők lőtték.

Szemtanúk szerint néhány lakóépület romba dőlt. Két rakéta csapódott egy lakónegyedbe. A szakadárok tájékoztatása szerint néhányan meghaltak, több mint húszan megsebesültek. 

A rakétacsapásokról órákkal azt követően érkezett hír, hogy a kelet-ukrajnai válságban érintett felek szombat hajnalban  megállapodtak arról:  a nehézfegyverek kivonásával egy 30 kilométeres fegyvermentesített övezetet hoznak létre a térségben.

A harmadik orosz humanitárius konvoj is átlépte az orosz-ukrán határt

Átlépte az ukrán-orosz határt szombaton a harmadik orosz humanitárius konvoj, amely az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség beszámolója szerint Ukrajna délkeleti részébe szállított segélyt.

A 200 teherautóból álló járműoszlop kétezer tonnányi élelmiszert, áramfejlesztőket, gyógyszereket, meleg holmit és ivóvizet szállít – közölte az ITAR-TASZSZ.

A beszámoló szerint az indulás előtt az orosz fél többször is felkérte az ukrán vámosok és a vöröskereszt képviselőit, hogy ellenőrizzék a szállítmányt, de ők ezt, minden magyarázat nélkül, elutasították.

Az első teherautók  délelőtt megérkeztek Donyeck városába. Alekszandr Drobicsevszkij, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának szóvivője elmondta, hogy most folyik a kirakodás a kamionokból. Hozzátette, hogy a járműveket a határtól Donyeckig sem a kijevi hatóságok, sem a nemzetközi szervezetek képviselői nem kísérték.

Ez már a harmadik ilyen segélyszállítmány, amelyet a délkelet ukrajnai lakosságnak visznek Oroszországból. Az első konvoj augusztusban, a második szeptemberben érkezett, és mindkét alkalommal a kelet-ukrajnai Luhanszkba tartott.

Hírügynökségek emlékeztettek arra, hogy Moszkva a korábbi segélyszállítmányokat Kijev beleegyezése nélkül küldte, azok a hatóságok ellenőrzése nélkül lépték át a határt, amit a nemzetközi közösség élesen bírált.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Beszállhat a német állam a Lufthansába

A német kormány tárgyalásban áll a Lufthansa légitársasággal, amely flottájának több mint 90%-át tartja kényszerűen a földön a koronavírus-járvány miatt. A lehetséges megoldások között szerepel egy több milliárd eurós állami segélycsomag, illetve a részesedésvásárlás is.

Read More »

Több ezer fős átmeneti kórházakkal készül Nagy-Britannia

A hétvégén megnyílik Londonban az a hatalmas, négyezer személyes átmeneti koronavírus-kórház, amelyet a főváros legnagyobb fedett rendezvényközpontjában, a kelet-londoni ExCel csarnokban alakítanak ki a hadsereg segítségével. Emellett két hasonló - csak koronavírusos pácienseket ellátó, több ezer személyes átmeneti kórház létesül Birminghamben és Manchesterben is.

Read More »

Nem úszta meg a csődöt a Vapiano

A likviditás helyreállításához 36,7 millió euróra lett volna szükség, de a meghatározó részvényesekkel és a társasággal együttműködő bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni. Ennek hiányában a német állami programok forrásaira sem lehet pályázni, így nem maradt más választás, mint a csődeljárás.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás