Öt NATO-tag szállítana fegyvert Ukrajnának

A NATO öt tagállama állapodott meg Ukrajnával arról, hogy fegyvereket és katonai tanácsadókat küld az oroszbarát szeparatistákkal küzdő országnak – állította Petro Porosenko államfő pártjának elnöke vasárnap a Facebookon.

“A (walesi) NATO-csúcson az Egyesült Államokkal, Franciaországgal, Olaszországgal, Lengyelországgal és Norvégiával megállapodásra jutottunk arról, hogy ellátnak minket katonai tanácsadókkal és modern fegyverekkel” – írta a közösségi oldalon Jurij Lucsenko, a Porosenko által alapított és az államfő nevét viselő párt vezetője.

A politikus nem közölt további információkat az állítólagos megállapodásokról, és azokat más források nem erősítették meg.

Porosenko vendégként részt vett a csütörtökön és pénteken rendezett NATO-csúcson. A csúcson az atlanti szövetség úgy döntött, hogy nem küld fegyvereket Ukrajnába, ugyanakkor egyes tagállamainak engedélyezte, hogy saját belátásuk szerint fegyverekkel lássák el az országot, amely keleti részén nagyjából fél éve folytatnak fegyveres felkelést oroszbarát szeparatisták.

Az EBESZ nyilvánosságra hozta a tűzszüneti megállapodás jegyzőkönyvét

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nyilvánosságra hozta vasárnap a kelet-ukrajnai tűzszüneti megállapodás teljes szövegét, amelyet két nappal korábban írtak alá Kijev, a kelet-ukrajnai szakadárok, Oroszország és az EBESZ képviselői, az úgynevezett kontaktcsoport tagjai.

Az UNIAN hírügynökség által közzétett megállapodás jegyzőkönyve 12 pontból áll. A dokumentum szerint a kontaktcsoport tagjai egyetértésre jutottak a következő lépések megtételében:

1. Haladéktalanul életbe kell léptetni a kétoldalú tűzszünetet.

2. Az EBESZ-nek biztosítania kell a fegyvernyugvás ellenőrzését.

3. Kijevnek végre kell hajtania a hatalom decentralizációját, Donyeck és Luhanszk megye különleges jogállásáról szóló ideiglenes törvény meghozatalával.

4. Az EBESZ-nek biztosítania kell az ukrán-orosz államhatár állandó ellenőrzését, és biztonsági övezetet kell létrehozni a határ menti övezetekben.

5. Haladéktalanul szabadon kell engedni az összes “túszt” és törvénytelenül fogva tartott személyt.

6. Törvényt kell elfogadni, amely megtiltaná azoknak a személyeknek a felelősségre vonását és megbüntetését, akik összefüggésbe hozhatók a Donyeck és Luhanszk megye egyes részein történt eseményekkel.

7. Folytatni kell az össznemzeti párbeszédet minden érintett bevonásával.

8. Intézkedéseket kell hozni a Donbasz-medencei humanitárius helyzet javítása érdekében.

9. A Donyeck és Luhanszk megye különleges jogállásáról szóló ideiglenes törvénnyel összhangban meg kell rendezni ezeken a területeken az előre hozott helyhatóság választásokat.

10. Ki kell vonni Ukrajna területéről a törvénytelen fegyveres csoportokat, a hadieszközöket, a fegyvereseket és a zsoldosokat.

11. El kell fogadni a Donbasz újjászületését és a régió életképességének helyreállítását szolgáló programot.

12. Szavatolni kell a tárgyalások résztvevőinek személyes biztonságát.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A járvány a vártnál jobban megviseli az EU gazdaságát

Az Európai Unió gazdasága a gyors és átfogó uniós és tagállami reagálás ellenére idén mély recesszióba süllyed a koronavírus okozta járvány miatt, és mivel a rendkívüli intézkedések feloldása a vártnál visszafogottabb, a válság a vártnál erőteljesebb hatást fog gyakorolni a gazdasági tevékenységre - közölte az Európai Bizottság a kedden közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzésében.

Read More »

A járvány futótűzként terjed az USA-ban

Az Egyesült Államok egyik déli tagállamban, Arizonában hétfőn meghaladta a százezret a diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, a floridai Miamiban pedig a járvány hétvégi fellángolását követően lezárták az éttermeket és a tornatermeket. Eközben Kaliforniában egyetlen nap alatt több mint nyolcezer új fertőzöttet diagnosztizáltak.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás