Hello, anonim önéletrajz! Viszlát diszkrimináció?

Radikális szemléletváltást igényel a munkáltatóktól az anonim önéletrajz bevezetése. Arról a kezdeményezésről van szó, amely csaknem négy év után ért révbe Franciaországban, és ami mögött egy mindössze 26 éves politikus, Vincent Chauvet áll. Vele beszélgettünk többek között erről, roaming-díj eltörlésről, az online oktatás jövőjéről, aktivizmusról és Európa jövőjéről.

Fiatal korod ellenére lenyűgöző karrier áll mögötted. Mi motivált abban, hogy aktivista, majd politikus legyél? 

2001 áprilisában az Európai Unió-ellenes és idegengyűlölő szélsőjobboldali párt bejutott a választások második fordulójába. Az eredmény ellen való tiltakozásképpen sok francia tüntetett az utcákon. Ekkor döntöttem úgy, hogy csatlakozok egy centralista párthoz (Unió a Francia Demokráciáért – UDF), hogy magam is részt vegyek az aktív politizálásban.

Később derült csak ki, hogy a felmenőim közül többen is aktivan részt vettek a demokrácia formálásában a 20. században, beleértve olyanokat, akik spanyol republikánusokkal szálltak vitába, de olyanokat is, akik részt vettek a náci ellenes harcokban. Szóval az is meglehet, hogy a DNS-emben kódolták a liberális demokráciát…

A francia kormány nemrégiben azt nyilatkozta, bevezetik az anonim önéletrajzot. Hosszú harcok eredménye ez. Egyedül vitted véghez? 

Ez teljesen saját ötlet volt, az alkotmányos jogi órákon tanultakat használtam fel a kivitelezéshez. Megtaláltam a megfelelő jogi utakat, amik messze vezető kapukat nyitottak meg. Határozottan élt bennem a hit, hogy képes vagyok végigvinni az ügyet. Ugyanakkor nem gondoltam, hogy ilyen sokáig tart majd.

Napjaink egyik legvitatottabb közpolitikai témája a migráció. Franciaországot is szignifikánsan érinti a téma. Az anonim CV a migránsok ellen irányuló diszkriminativ bánásmódot hivatott megoldani?

A név nélküli önéletrajz alkalmazása válasz lehet az összes hátrányos megkülönböztetésre, ami a munkakeresőket éri. Olyan ritka csoportokat is értek ezalatt, mint a transzneműek, de olyanokat is, mint a nők vagy akár az idősek. Az ötlet a “minden ember születésénél fogva egyenlő” elvet alkalmazza, amit már az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatába is belefoglaltak. Ugyanakkor bevándorlási kérdésekben is megoldás lehet Európa számára, ehhez azonban a többi tagállamnak is csatlakoznia kell a kezdeményzéshez.

Szintén ebben az évben szavazta meg az Európai Bizottság a roamingdíjak eltörlését. Te vagy az elnöke annak a szervezetnek, ami az egységes roaming-tarifa ötletét (One Single Tariff) tárgyalásra vitte. Mesélnél nekünk erről?

Mialatt a Thomson Reuters brüsszeli tudósítójaként dolgoztam a saját bőrömön tapasztaltam azt a mértékű telefonszámlaköltséget, ami a nemzetközi szinten összegyűlt barátságok velejárója. A globalizáció következtében ugyanezzel a problémával szembesülnek emberek milliói nap mint nap. A 2015-ös roamingdíjak megszüntetése csak az első lépés az úton. Folyamatosan küzdeni kell, hogy elérhessünk egy teljesen integrált digitális piacot Európában. Ez segít közelebb hozni egymáshoz az európai polgárokat.

A közelmúltban egy MOOC (online, mindenki számára nyitott, oklevelet biztosító) kurzus megszervezésében is részt vettél. Egyre több világhíres egyetem csatlakozik, és veszi fel ezt az oktatási módot a palettájára. Mit gondolsz, mi a jövője ennek?

Egy jobb és befogadóbb társadalom kialakításában segítenek ezek a kurzusok, van jövője és ezzel a legnagyobb egyetemek is tisztában vannak. A személyes célom egy olyan kurzus létrehozása, amelyben megválasztott tisztviselők és polgárok egyaránt közreműködnek annak érdekében hogy a helyi kormányzásról és közpolitikákról többet tudjanak meg. Ez a közösségteremtés adja a szépségét ennek az oktatási formának.

Azt hiszem, nem tévedek, ha úgy gondolom nagy terveid vannak még a jövőre nézve. Melyek ezek?

Jelenleg Autun alpolgármestere is vagyok Burgundiában. Valószínűleg indulok majd a legközelebbi választásokon is. Úgy érzem eljött egy új generáció ideje, mind Franciaországban, mind pedig Európában. Azokról a fiatalokról beszélek, akik már a digitális kor szülöttei és meglehetősen aktívak. Nem csak politikai pozíciókra célzok ezzel, hanem akadémiai pályákra, üzletemberekre és más vezetőkre egyaránt.

Magyarországnak mostanában elég rossz a reputációja a nemzetközi sajtóban. Mi a véleményed erről?

Hallottam róla, és aggodalommal fogadtam a híreket. Olyan feszültséget teremt ez a helyzet, ami a demokratikus működést veszélyezteti.

Zsoldos Diána

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagyon lassan tér vissza a repülési kedv

A CAPA légiközlekedési tudásközpont adatai szerint a budapesti repülőtéren az év eddigi részében 3,2 millió utas fordult meg, 64 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Hasonló adatot közölt a Fraport repülőtér-üzemeltető csoport is.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás