_

Egységben az erő: lesz-e vajdasági egységkormány?

A vajdasági hatalom átszervezésére tett javaslatot Pásztor István, a VMSZ és a tartományi képviselőház elnöke nyár elején. A politikus szerint az új választások helyett sokkal racionálisabb megoldás lenne, ha létrehoznák a vajdasági egységkormányt. Ebben az új struktúrában valamennyi parlamenti párt részt vehetne.

Az ügy kapcsán véleményháború alakult ki a szerbiai pártok között, hiszen nincs egyetértés a vajdasági egységkormány szükségességéről. A vezető szerepben lévő Demokrata Párt nem akarja azt, hogy az összes tartományi parlamenti párt részt vegyen a kormányzásban. A Szerb Haladó Párt ezzel szemben támogatja Pásztor javaslatát. A jelenlegi hatalmi koalícióban szereplő kisebb pártok pedig egyelőre nem nyilatkoznak a döntésükről.

Miért van szükség a reformokra?

A 2012-es választásokat megnyerő Szerb Haladó Párt meggyőző fölénnyel nyert köztársasági szinten, így akkor ellenzékbe került a Demokrata Párt. Ezzel szemben a Vajdaságban megmaradt a demokrata vezetés. Az idén megrendezett rendkívüli parlamenti választások pedig megerősítették a haladók pozícióját, Vučić pártja ezért rendkívüli tartományi választásokat sürgetett a tartományban. A Demokraták ettől függetlenül stabilan tartják helyüket a vajdasági törvényhozásban. Ennek a folyamatnak köszönhetően egy visszás helyzet alakult ki.

Pásztor István a tartományi parlament és a VMSZ elnöke szerint a megoldást az jelentené, ha egy új egységkormány állna fel, mivel a politikai patthelyzetet másképp nem képesek megoldani: „A Vajdaság finanszírozásáról szóló törvény kérdése, a hatáskörök kérdése, az alkotmánybírósági döntés által okozott károknak a szanálása, az elfogadott statútumnak az életre hívása fontosabb, mint a napi politikai pártérdek. Ez azt jelenti, hogy a miniszterelnök pártelnökként, mint a Haladó Párt elnöke, nyitottságot mutatott a fölvetésem tekintetében, hogy egy programalapú, széles koalíciós kormányzatot és parlamenti többséget kellene Vajdaság szintjén létrehozni annak érdekében, hogy ezeket a kérdéseket kezelni tudjuk.”

Politikai visszhangok

Az egységkormány választások nélkül alakítaná át a hatalmat Vajdaságban, így a most érvényes pozíciókat, tisztségeket ismét ki kéne osztani, ez pedig komoly politikai érdekeket sérthet, nem véletlenül alakult ki a napokban egyfajta „közlemény háború” a felek között.

Miroslav Vasin, a demokraták tartományi bizottságának elnöke szerint az egyesülés nem lehetséges, hiszen a két párt teljesen más véleményen van a vajdasági kérdéseket illetően. „A Demokrata Párt nem kíván együttműködni a Szerb Haladó Párttal azért, mert nem egyeznek a véleményeink a Vajdasággal kapcsolatban, ez igaz volt a múltban és ma sincs másképp.”

Ðorđe Milićević haladó párti politikus azt nyilatkozta, hogy szerinte a demokraták ezzel a döntésükkel csak azt bizonyítják be, hogy kizárólag a pártérdekek vezérelik őket.

„A Szerb Haladó Párt támogatja azokat az ötleteket, amelyek arra irányulnak, hogy a Vajdaság kikerüljön abból a krízisből, amelybe az elmúlt 14 év alatt került a Demokrata Párt rossz politizálása miatt. A kezdeményezést a demokraták nem fogadják el. Véleményünk szerint ez csak megerősíti azt a tényt, hogy kizárólag a párt- és a személyes érdekek vezérlik őket, nem pedig a tartomány polgárainak érdeke.”

A többi párt kivár

A Szerbiai Demokrata párt tényeket vár a lehetséges koalíció politikájáról. Milenko Jovanov, a Szerbiai Demokrata Párt tartományi bizottsági elnöke szerint: „A Szerbiai Demokrata Párt számára a politika kérdése a legfontosabb. Azt még nem közölték, milyen politikát folytatna az egységkormány. Amíg ez nem egyértelmű, nem döntünk.”

A jelenlegi vajdasági hatalmi koalíciót alkotó pártok közül három, a Demokrata Párt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a Boris Tadić vezette Új Demokrata Párt megbeszéléseket folytatnak a vajdasági hatalom újrastrukturálásáról, de egyelőre nem tudtak megegyezni, ezért úgy tűnik, kivárják, milyen irányt vesznek az események.

Vádak és érvek

A Vajdasági Párt közleményében megkérdőjelezte Pásztor István felvetését. „Vajon Pásztor úr a vajdasági parlament elnökeként, a tartományi parlamenti többség részeként, a VMSZ vezetőjeként vagy Aleksandar Vučić politikai partnereként teszi ezt?”

A párt úgy vélekedik, hogy lehetetlen egyes pártok és személyek bevonása a vajdasági kormányba, mert a tartomány polgárai 2012-ben nem rájuk szavaztak, a tartományi egységkormánnyal a választók akaratát írnák felül.

A Demokrata Párt ugyanezen a véleményen van, továbbá azzal vádolja Pásztort, hogy kiszolgálja a haladókat, akik választások nélkül akarnak hatalomra kerülni a tartományban. Félelmeik szerint a Haladók be akarják olvasztani a vajdasági területeket, úgy hogy ott nem is nyertek választást – számol be erről a Politika című lap.

A Haladók ezekre a vádakra reagálva közleményükben arra utalnak, hogy Bojan Pajtić „hisztérikusan” ragaszkodik a kormányfői poszthoz.  Zorana Mihajlović, a párt alelnöke továbbá azt nyilatkozta, hogy szeptember végéig meg kell alakulnia az új vajdasági kormánynak.

A belgrádi médiában megjelent hírek szerint a Vajdaság politikai élete mostantól megváltozik, több napilap szerint Pásztor ötlete kapitulációra kényszeríti Pajtić demokratáit.

Nagy Orsolya

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A francia szakszervezetek nem elégedettek a nyugdíjreformmal

A legnagyobb francia szakszervezet, a CFDT bár reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a miniszterelnök beszéde után a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, hogy a kormány "átlépte a határvonalat" azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét. A radikálisabb CGT a sztrájk megerősítésére szólította fel a franciákat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás