Uniós őrségváltás: London keresztbe tehet a jelölteknek

Európa választ, de ezúttal nemcsak az Európai Parlament (EP) tagjait, hanem – az EP reményei szerint – magát az EU „kormányának” tekintett Bizottság elnökét is. Erre ez idáig a tagállamok vezetői voltak hivatottak, ám az EU demokratikusabbá tételének vágya megteremtette annak lehetőségét, hogy a választópolgárok valahogyan mégiscsak befolyásolni tudják az uniós „miniszterelnök” személyét – ahogy azt egy hagyományos demokratikus rendszerben általában szokás.

Az Európai Parlament összetétele hagyományosan tükrözi az európai politikai paletta sokszínűségét, ám a fontos döntések a két legbefolyásosabb párt együttműködésének függvényeként születnek. Az európai szociáldemokraták szövetsége az Európai Parlament jelenlegi elnökét, Martin Schulzot jelölte a Bizottság élére, míg a jelenleg legnagyobb EP-frakcióval bíró Európai Néppárt (EPP) a volt luxemburgi miniszterelnököt, Jean-Claude Junckert.

Régi reflexek

Bár a legnagyobb európai pártszövetségek már konkrét arcokkal szállnak ringbe a közelgő európai parlamenti választásokon, korántsem biztos, hogy az Európai Bizottság következő elnöke közülük fog kikerülni. A Lisszaboni Szerződés vonatkozó kitétele az európai választásokon a Bizottság elnökét a választásokon legnagyobb támogatottságot maga mögött tudó párt adhatja. Ez azonban nem feltétlenül a legtöbb szavazatot begyűjtő pártot jelenti, hiszen az európai szocialisták és a liberálisok koalíciója például adott esetben elérheti a minősített többséget az EP-ben.

A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján az Európai Néppárt és a Szocialisták és Demokraták (S&D) is egyenlő számú, 212 mandátumot szerezhetnek a 751 fős parlamentben. A harmadik helyet valószínűleg az ALDE csoport foglalhatja el, ám őket könnyedén beérheti a GUE-NGL északi baloldali tömörülés. Minden okunk megvan tehát arra, hogy érdeklődve figyeljük a választásokat követő politikai alkukat, amelyek eredményeként akár európai nagykoalíció is kialakulhat.

Nem csak a parlamenti erőviszonyok váratlan alakulása adhat okot az izgalomra, hiszen a Bizottság következő elnökének kilétéről eddig a végső szót kimondó tagállamok nem lelkesednek túlságosan a Parlament „királycsináló” szerepétől. Könnyen megeshet, hogy az erősebb tagállamok – ha nem is nyíltan – de blokkolni fogják a Parlament döntését. David Cameron brit miniszterelnök például egyik vezető jelöltet sem támogatja, ugyanis Londonból nézve mind Juncker, mind Schulz föderalistáknak számítanak, akik Európa szorosabb egységét hangsúlyozzák. Ez a britek szemében vörös posztó, különös tekintettel a sokat hangoztatott 2017-es, a szigetország EU-s tagságáról dönteni hivatott országos referendumra. Bár az Európai Tanács ezúttal minősített többséggel dönt a Bizottság elnökének személyéről, a briteknek sikerülhet elég tagállamot maguk mellé állítaniuk.

Tavaly októberben Angela Merkel, a legbefolyásosabb tagállam, Németország kancellárja hűtötte le a kedélyeket mondván, hogy nincs összefüggés a jelölések és a legfontosabb EU-s posztok betöltése között. „A Szerződés annyit mond ki, hogy figyelembe kell venni a pártok jelöltjeit. Ellenkező esetben a Bizottság elnökét a Parlament szavazza meg az európai vezetők javaslata alapján” – nyilatkozta a német kancellár, amely alapján a régi mechanizmusok továbbélésére lehet számítani, értsd: az európai vezetők a háttérben megegyeznek a jelöltekről, akiket aztán a Parlament készségesen megszavaz.

A nevető harmadik

A közvélemény-kutatások alapján szorosnak ígérkező eredmények oda vezethetnek, hogy a pártok eredeti jelöltjei helyett egy kompromisszumos harmadik kerülhet a Bizottság élére. További jelöltekből pedig akad bőven. Franciaországból egyenesen három név is rendre felmerül: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója Christine Lagarde, a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) egykori vezetője Pascal Lamy, illetve a frissen munka nélkül maradt francia pénzügyminiszter Pierre Moscovici. Moscovici brüsszeli pozíciója szinte borítékolható, hiszen ha nem is kapja meg a Bizottság elnöki székét és az Eurócsoport vezetőjeként sem kap elég bizalmat, még mindig ő marad a francia elnök személyes jelöltje az egyik biztosi posztra.

Mégis kevésbé valószínű, hogy a többi tagállam elnézné Franciaország látványos előretörését a magas rangú európai pozíciók elnyerésével, azok ugyanis hagyományosan a kis tagállamok jelöltjeinek jutnak. Új név a kampányban a hivataláról nyáron lemondó finn miniszterelnök Jyrki Katainen, aki kellő politikai érzékenységgel rendelkezik a különböző érdekek összehangolásához, a szükséges kompromisszumok megkötéséhez. London számára egy északi országból érkező jelölt kiszámíthatóságot, kimértséget és a fiskális szigor politikájának érvényre jutását jelentené.

London lehet a mérleg nyelve

Az Egyesült Királyság vezető politikusai sosem rejtették véka alá sem a bal-, sem a konzervatív oldalon az európai csúcspozíciók puszta léte iránti ellenszenvüket. A brit politika számára a brüsszeli apparátus a szigetország önállóságának közvetlen veszélyforrása, „az egyre szorosabb unió” elve pedig maga a rémálom. A Lisszaboni Szerződést előkészítő kormányközi konferenciák során sem véletlenül volt szükség a túl föderális hangzású közös külügyminiszter posztot átkeresztelni az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikai főképviselőjévé, amely posztot aztán nem meglepő módon Catherine Ashton személyében egy brit tölthetett be.

Bár az Ed Miliband vezette Munkáspárt és a konzervatív David Cameron alapvetően eltérő állásponton vannak az ország európai uniós tagságát illetően, a 2014-es európai parlamenti választások jelöltállítási lázából egyikőjük sem kért. Az Európai Konzervatívok és Reformisták Szövetsége – ahova a brit Konzervatív Párt is tartozik – eleve nem is nevezett meg senkit, aki harcba szállhatna a Bizottság elnökének pozíciójáért. Érvük egyszerű: olyan, hogy európai választópolgárok közössége nem létezik. A tagállami választási rendszerek nem egységesek, az európai választások pedig a hazai pártpolitikáról szólnak, s szerintük a fontos posztok várományosai inkább függnek a tagállami vezetők közötti háttéralkuktól, mintsem a választópolgárok akaratától.

A Munkáspárt, bár részt vett az európai baloldal jelöltállítási küzdelmében egyértelműen elutasítja Martin Schulz elsőbbségét. A Munkáspárt vezetői számára Schulz ugyanis túlságosan is föderalista, de az általa folytatni kívánt fiskális politikát sem tartják megbízhatónak. A német politikus mindemellett az EU-s költségvetés megtartásáért küzdött, a Munkáspárt pedig annak csökkentését akarta elérni, amiben egyet is értettek a brit konzervatív kormánnyal. (Milibandék eredetileg egy északi jelöltet, a dán miniszterelnököt, Helle Thorning-Schmidt-et támogatták.)

A nagy európai pártok holtversenye esetén tehát a britek szava lehet a döntő a megfelelő kompromisszumos jelölt megtalálásában. Ebben a helyzetben sem Martin Schulz, sem a luxemburgi Jean-Claude Juncker kilátásai nem kedvezőek, a kisebb pártok jelöltjei pedig – ugyancsak föderalista vagy éppen integráció-ellenes beállítottságuk miatt – végképp nem. Az Európai Parlament talán egyetlen esélye arra, hogy saját jelöltje kerüljön a Bizottság élére az, ha létrejönne egy kellő támogatást maga mögött tudó koalíció.

Egy ilyen helyzetben a befolyásos tagállamok még mindig kárpótolhatják magukat az idén megüresedő uniós csúcspozíciók egyikével. Az Európai Parlament, az Európai Tanács, az Eurócsoport élére mind új embereket kell találni és a Bizottság alelnöki posztjával együtt járó közös kül- és biztonságpolitikai főképviselő széke is megüresedik.

Az egyik vezető uniós pozíció átengedése Londonnak egyúttal egy pozitív üzenetet is hordozna a 2017-es referendumra készülő brit választópolgárok számára. Nem beszélve David Cameron várható politikai nyereségéről, hiszen így odahaza úgy tudna megjelenni a széles közvélemény előtt, mint aki képes érvényesíteni akaratát Brüsszelben.

Huszár Csaba

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás