Beismerték: a nyugat is hibázott

Peer Steinbrück volt német pénzügyminiszter szerint nem egyedül Oroszország a felelős az ukrajnai válság elmélyüléséért, “a Nyugat is hibázott”. Az MTI berlini tudósítójának feldolgozása.

     Steinbrück, a szociáldemokrata párt (SPD) volt kancellárjelöltje egy pénteki interjúban beszélt erről, amelyben bírálta Wolfgang Schäuble jelenlegi pénzügyminisztert, a konzervatív CDU tekintélyes politikusát, amiért párhuzamot vont a náci Németországhoz csatolt Szudéta-vidék és az Oroszországba olvasztott Krím félsziget sorsa között. Megjegyzése diplomáciai feszültséget okozott Berlin és Moszkva között.

     Schauble elődje, Steinbrück a Stern című hírmagazin online kiadásában megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy nem egyedül Oroszország a felelős az ukrajnai válság elmélyüléséért. “A Nyugat is hibázott” – mondta a szociáldemokrata politikus, hozzátéve, “nem ártana néha emlékeztetni magunkat a német újraegyesítésről folytatott tárgyalásokon az orosz biztonsági érdekek tiszteletéről tett ígéreteinkre, amelyeket nem tartottunk be”.

    A 2008-as bukaresti NATO-csúcson – amelyen az atlanti szövetség jelezte, hogy tagjai közé fogadhatja Ukrajnát és Grúziát, ha teljesítik a csatlakozás feltételeit – “a Nyugat azt gondolta, hogy egyszerűen kiemelhet néhány alkotóelemet az összerogyott szovjet birodalomból, és beillesztheti a NATO-ba”, ami nagyon felelőtlen és az oroszokat lenéző hozzáállás – mondta Peer Steinbrück. 

    Hozzátette: a NATO-hoz eddig csatlakozott kelet-közép-európai és kelet-európai államok felvétele helyes döntés volt, de “nem volt okos egészen az orosz határig előrenyomulni és arra kényszeríteni Ukrajnát, hogy válasszon Oroszország és a Nyugat között”.

    Peer Steinbrück szerint “finoman szólva nem volt szerencsés”, hogy Schäuble a csehszlovákiai Szudéta-vidék 1938-ban történt elcsatolásához hasonlította a Krím bekebelezését. “Az összehasonlítások a náci korszak személyeivel és eseményeivel mindig félresiklanak” – mondta a szociáldemokrata politikus az interjúban.

    Arra a felvetésre, hogy Wolfgang Schäuble szerint a sajtó a szövegösszefüggésből kiragadva idézi megjegyzését és felfújja az ügyet, Peer Steinbrück azt mondta, hogy a miniszter “egész olcsón megúszta” az ügyet ahhoz képest, amit ő kapott, amikor a tavaly februári olaszországi választások után bohócnak nevezett két politikust, akik közül “egyet időközben jogerősen elítéltek”. (Steinbrück akkor azt mondta, szomorú, hogy két bohóc nyerte a parlamenti választást, amivel Silvio Berlusconi volt kormányfőre és Beppe Grillo ellenzéki vezérre utalt.)

    Peer Steinbrück a tavalyi parlamenti választáson volt az SPD kancellárjelöltje, és az előző nagykoalíciós kormány idején, 2005-től 2009-ig az volt pénzügyminiszter. 2009 óta Wolfgang Schäuble a pénzügyminiszter, aki hétfőn egy diákokkal folytatott sajtónyilvános beszélgetésen hangot adott annak a nézetének, hogy a Szudéta-vidék elcsatolása a náci Németországhoz hasonló eljárás volt, mint a Krím félsziget beolvasztása Oroszországba.

Románia viszont nem érti

    Bukarest arra reagált, hogy az orosz külügyminisztérium csalódását fejezte ki Traian Basescu román államfő Ukrajnával és a Krímmel kapcsolatos “sorozatos oroszellenes kijelentései” miatt.

    A bukaresti külügyi közlemény megerősítette: Románia teljesen azonosul NATO-szövetségeseivel és európai uniós partnereivel, amikor kiáll Ukrajna függetlensége, szuverenitása és területi épsége mellett, és a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyásának tekinti Ukrajna nemzetközileg elismert határainak egyoldalú módosítását.

Bálint Marcell

Felkapott hírek

Friss hírek

Pénz és remény nélkül tengetik életüket a dél-koreai fiatalok

Számunkra sem ismeretlen az a kifejezés, hogy valaki “ezüstkanállal a szájában született”. Ezen a metaforán elindulva, Dél-Korea fiataljai is eképpen fogalmazzák meg a társadalmi státuszukat, csak épp nekik a kevésbé szerencsésekre is van egy elterjedt kifejezésük: ők a “dirt spoon-ok”, azaz piszkos kanalak, míg a gazdag családok sarjai a “gold spoon-ok”, azaz arany kanalak. Ezek a fogalmak tehát ott is évtizedek óta léteznek, azonban az elmúlt években a politikai életben is jóval nagyobb visszhangot kaptak, aláásva Mun Dzse In dél-koreai elnök népszerűségét.

Read More »

Milyen alternatívái vannak a pálmaolajnak?

Ez egy igazi "csoda-termék", amelyet a cukrászattól az építőiparig szinte mindenütt használnak. Pálmaolaj-függőségünknek azonban a környezet látja kárát, lévén olajpálma-ültetvények létesítése céljából napi 20 hektárnyi esőerdőt tüntetnek el a föld színéről, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel a klímaváltozáshoz.

Read More »

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás