Ezért nem fog működni az oroszok elleni szankcióhadjárat

Egy önmagában véve jelentéktelen félsziget körül kialakult válság számos olyan dolgot hozott a felszínre, amit az eddigi „békebeli állapotok” valamelyest elfedtek. Ma már semmi kétség nem lehet afelől, hogy az Európai Unió kül- és biztonságpolitikája nagyobb intenzitású krízis esetén egyszerűen működésképtelen. Ismételten fény derült az Egyesült Államok és az Európai Unió közt húzódó igen eltérő geopolitikai érdekekre, ezen érdekek kibékíthetetlenségére, illetve arra, hogy a két fél mennyire nem tudja megérteni a másik motivációit, észak-atlanti kapocs ide, vagy oda. A tervben lévő, Oroszország ellen készülő uniós szankciók kapcsán a Kitekintő elemzésében Európa zászlóshajóját, Németországot veszi górcső alá.

Nie wieder München” – szólt a német külpolitikai döntéshozás vezérelve 1999-ben, amikor Schröderék Berlinben úgy döntöttek, hogy beszállnak a koszovói háborúba. A „soha többé München”-elv megértéséhez 1938-ig kell visszamennünk, amikor is a pattanásig feszült európai helyzetet a kevésbé felkészült brit és francia vezetők (Chamberlain és Daladier) úgy próbálták orvosolni, hogy szabad kezet adtak Hitlernek területi éhségének csillapítására. A müncheni értekezletet követően a demokratikus Európa lényegében legitimálta az Anschlusst, Csehszlovákia feldarabolására pedig rábólintott. Hatvanegy évvel a müncheni értekezlet után a német külpolitikában egy markáns fordulat állt be azzal, hogy elismerték: van az a pont, amit egy békeszerető demokrácia sem tűrhet tovább. Ez az elv azonban a mostani krími krízis kapcsán egyáltalán nem alkalmazható.

A méret igenis számít. Amíg anno egy nagyobb kockázatok nélküli balkáni misszióra rábólintott a német vezetés, most egy önmagában véve jelentéktelen félsziget miatt már nem fog egységeket küldeni a Krímbe. Miért? Mert itt most nem a szerbekkel, hanem az oroszokkal van érdekkonfliktus, akikhez ezer szálon kötődnek a németek, és akikhez szintén ezer szálon kötődnek az oroszok. Ezeket a szálakat megbolygatni, nem pláne elvágni egyik félnek se áll érdekében, ugyanis az súlyos eurókban és rubelekben mérhető veszteséget jelentene mindkét oldalon. Kérdés, hogy akkor mégis mit lehet tenni?

Azt azért tisztán kell látnunk, hogy egészen az orosz katonák (illetve a jelöletlen egyenruhát viselő fegyveres erők) Krímbe történő bemasírozásáig az EU tagországainak igazából semmilyen elemi érdekük nem fűződött ahhoz, hogy demokráciacsinálásba és gazdasági feltámasztásba kezdjenek Ukrajnában. Természetesen nem akarták, hogy Ukrajna lekerüljön Brüsszel külpolitikai spektrumáról, viszont a keleti partnerségen túl semmilyen lényeges érdeke nem fűződött az uniónak ahhoz, hogy birokra keljen az orosz medvével a befolyási övezetek határait illetően. A Kreml viszont úgy döntött, hogy Oroszország már elég erős ahhoz, hogy ismét helyet követeljen magának a nap alatt, ami végül is elvezetett minket a krími válsághoz.

Egy ilyen válságkezelésre az uniós keretek azonban sajnálatos módon teljesen alkalmatlannak bizonyultak, ami jelen esetben az uniós tagállamok Oroszországhoz való igen eltérő viszonyából vezethető le. A geopolitikai és a stratégiai érdekkülönbségek alapvető gátját jelentik bármiféle közös európai kül- és biztonságpolitikának, így aztán marad 28 tagállam eltérő külpolitikai érdeke, amit hosszadalmas viták során nem tudnak közös nevezőre hozni. Ez a döntési képtelenség olyan alapvető tényekig vezethető vissza, hogy míg a britekig, az ibériaiakig, vagy épp a dánokig nem érnek el a Gazprom-vezetékek, addig a német, a lengyel, vagy a magyar energiamérleg 35-40 százalékát adja az orosz gáz, nem beszélve az igen kitett baltiakról, vagy a bolgárokról. És az orosz gáz a számos összekötő kapocs csupán egyik aspektusa.

Angela Merkelnek 76 milliárdnyi érve lenne arra, hogy miért ne feszítse a húrt az oroszokkal, tavaly ugyanis a két ország közötti külkereskedelem volumene az imént említett számot érte el, euróban kifejezve. Oroszország második legnagyobb külkereskedelmi partnere Németország, a túloldalon Oroszország a németek negyedik legnagyobb kereskedelmi partnerének számít. Több mint 6200 német vállalat, az Orosz Föderáció mind a 83 oblasztyában 270 ezer embernek ad munkát, a túloldalon körülbelül 350 ezer német élvezi a két ország kereskedelmi kapcsolatából származó pozitív hatásokat. A közvetett hatások miatt keletkező munkahelyeket igen nehéz megbecsülni, de egész biztosan komoly tovagyűrűző hatással bír a két ország kereskedelmi viszonya.

A Német Autószövetség jelentése szerint tavaly több mint 134 ezer német autót sikerült eladni az oroszoknak, nem beszélve a vegyipari és műszaki csúcstermékekről, amelyek összességében majdnem 36 milliárdnyi eurót jelentenek a német gazdaságnak. A túloldalon természetesen ott áll Szibéria kifogyhatatlannak vélt földgáz és kőolaj készlete, amelyre a német gazdaságnak igen nagy szüksége van (és az energiafordulat óta folyamatosan nő az igény a fosszilis energiahordozókra). Az orosz energiahordozók elképesztő méretű exportjának köszönhetően az orosz gazdaság végül is profitál a németekkel való kereskedésből, bár a nagyjából négy milliárd eurónyi német külkereskedelmi negatívum igazából nem okoz komoly nehézséget a német gazdaságnak. Így tehát láthattuk, hogy sem a németeknek, sem az oroszoknak nem állna racionális megfontolás alapján érdekében, hogy kettejük kapcsolatába valami éket verjen.

Ahogy azt már korábban beláttuk, az EU egyes tagországai igen különbözőképp állnak hozzá az orosz kapcsolathoz, ami teljesen aláássa bármiféle közös cselekvési magatartás kialakítását. Ez a jövőben aztán szükségszerűen gátja lesz bármiféle komoly gazdasági szankciónak, így aztán maradnak a nevetséges látszatintézkedések: vízumtárgyalások berekesztése, feketelista orosz és oroszbarát főmuftiknak (akik nem léphetnek be az unió szent földjére), hitelminősítés negatívabb szintre. Ezek, hölgyeim és uraim, nagyon gyengék! Főleg ha az ember egy olyasvalakivel áll szemben, mint Vlagyimir Putyin, akire a klasszikus ököljogon kívül nem igazán hatnak a finomságok.

Ha persze meglenne a kellő politikai szándék az EU vezető országai részéről, akkor még sarokba is szoríthatnák Putyint. 400 milliárd dolláros EU-orosz külkereskedelmi kapcsolatról beszélünk, ennek a kapcsolatnak a minőségi romlását az abszolúte versenyképtelen orosz gazdaság – amely magát leegyszerűsítve szinte az olaj és földgáz világpiaci árának emelkedéséből tartja fenn – nagyon hamar megérezné. Ha kimaradna az európai valutabevétel, az messzemenő károkat okozna az orosz gazdaságban, amit még Putyin oligarchái is megsínylenének. Ha pedig ezek az oligarchák kihátrálnának kedves vezetőjük mögül, akkor a Kreml ura komoly bajba kerülhetne. Mindez természetesen csupán csak puszta spekuláció, egy ilyen hazardírozásba ugyanis egészen biztosan nem menne bele az EU. Így aztán az Európai Unió nem fog kiállni az elvei mellett, pedig talán ez a krími válság fogja jelenteni az igazi vízválasztót az integráció hosszútávú megítélése szempontjából. Egy ideig még morogni fogunk egymásra, aztán majd rájövünk, hogy a közös érdek mindent felülír. Végül is, erről szólna a politika, nemde?

Molnár Tamás Levente

Felkapott hírek

Friss hírek

Az egész világ örül Zelenszkij győzelmének

Több vezető nyugati politikus - köztük Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnök, Angela Merkel német kancellár, valamint az Európai Unió több központi intézményének vezetője - gratulált vasárnap este és hétfőn Volodimir Zelenszkijnek, az ukrajnai elnökválasztás várható győztesének.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás