A francia szélsőjobb tarolt az első fordulóban

Ahogy azt a politikai elemzők, illetve a nemzetközi sajtó korábban megjósolta, a szélsőjobboldali Nemzeti Front hódított teret a francia önkormányzati választásokon. Nemcsak az eredmények írtak történelmet, hanem 1971 óta minden idők legalacsonyabb részvételi arányát is produkálták a szavazók a hétvégén.

Összesen 36 ezer választókerületben voksoltak vasárnap a francia polgárok, a kis falvaktól kezdve az olyan nagyobb városokig, mint Marseille, egészen Párizsig bezárólag. Helyi idő szerint este hatkor zárták az urnákat, és rögtön kiderült: meglehetősen alacsony volt az idei részvétel. A francia belügyminisztérium közlése szerint délután öt óráig mindössze 54 százalékos volt a leadott szavazatok aránya, miközben ez az adat 2008-ban 56 százalék volt. Így körülbelül minden negyedik választópolgár a bevándorlás, és EU ellenes Nemzeti Front (FN) mellett voksolt, amelynek vezetője Marine Le Pen, Jean-Marie Le Pen lánya.

A Nemzeti Front (FN) ereje folyamatosan nő, ahogyan egyre több radikális párt is nagyobb befolyáshoz jut Európa-szerte. Le Pen már alig várja, hogy megmutathassa: pártja képes a körültekintő irányításra. Nem ő lesz az egyetlen nő, aki most teret kap a politikában, hiszen az új szabályok jelentősen növelik a nők számát a helyi önkormányzatokban.

A Nicolas Sarkozy által vezetett fő ellenzéki párt, az Unió egy Népi Mozgalomért (UMP) is méltatta a Nemzeti Front elsöprő elsőkörös győzelmét. Ezzel együtt nem kis csapás érte Francois Hollande elnököt, hiszen 2012-es megválasztása óta ez volt az első nagy nemzeti szavazás. Ugyanis amíg a Nemzeti Front sikerét tekintve történelmi pillanatról beszélnek a kutatók, addig a szocialista kormányzás is történelmi mélyponton van. A munkanélküliség növekedésével Hollande elnök népszerűsége egyenes arányban csökkent beiktatása óta.

A kormány természetesen azonnal reagált a hétvégi eseményekre: „mindent megteszünk azért, hogy az FN további előretörési hullámait megakadályozzuk” – nyilatkozta Najat Vallaud-Belkacem, a párt szóvivője a France 2 tévécsatornának.

Az Észak-Franciaországban található Hénin-Beaumont városban, Steeve Briois 50,3 százalékos abszolút többséggel végső győztes lett, és elfoglalhatja a polgármesteri széket. A francia rendszer szerint ugyanis nincs szükség második fordulóra ott, ahol valamelyik induló ötven százalék fölötti támogatást kap. Bézier városa szintén csak kevéssel maradt le; itt 44 százaléknyi voks szólt az FN politikája mellett, illetve még Perpignan-ban és Avignon-ban volt kiemelkedő a Nemzeti Front támogatottsága a maga 30 százalékával.

Bármi is legyen a végeredmény, úgy tűnik, hogy Párizsnak – történetében először – női polgármestere lehet: a jelöltek között van ugyanis a szocialista Anne Hidalgo, és a Sarkozy-kormány egyik korábbi minisztere Nathalie Kosciusko-Morizet is.

A második fordulót március 30-ra tervezik.

Zsoldos Diána

Felkapott hírek

Friss hírek

Az Európai Számvevőszék lesújtó képet festett az EU migrációs politikájáról

Az Európai Uniónak jobban kell törekednie a migránsok menedékjogával, áthelyezésével és kiutasításával kapcsolatos céljainak teljesítésére, az ezekre irányuló programok ugyanis nem teljesítették célkitűzéseiket, hogy enyhüljön a Görögországra és Olaszországra nehezedő migrációs nyomás - közölte az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke szerdán.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás