Merkel lehetséges utódja kirúgta a felsővezetést

Németországban a nagykoalíciós kormány védelmi minisztere csütörtökön az utolsó régi államtitkárt is menesztette. Ursula von der Leyen az előző ciklusban vétett hibák miatt cserélte le a tárca felső vezetését.

    A miniszter a négy államtitkár közül hármat lecserélt már decemberben, amikor hivatalba lépet. A negyedikkel együtt csütörtökön egy főosztályvezetőt is leváltott.

    A személyi döntések közvetlen előzménye, hogy áttekintették a 15 legnagyobb fegyverzetfejlesztési programot. A projektek állásáról szóló jelentéseket szerdán tárgyalták meg, és a miniszter egyik beszámolót sem fogadta el. Ugyancsak szerdán kiderült, hogy egy 55 millió eurós kifizetést utólag kell jóváhagyatni a törvényhozással. 

    Ursula von der Leyen a döntéseket indokolva kiemelte, hogy az előző ciklusban elindított változások iránya helyes, de javítani kell a tervezés biztonságán és az átláthatóságon, amihez szervezeti és személyi megújulás szükséges.

    Ursula von der Leyen az első nő a német védelmi minisztérium élén. A konzervatív CDU politikusa párttársától, Thomas de Maiziere-től vette át a tárcát, amikor a konzervatív-liberális koalíciót tavaly decemberben felváltotta a konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció.

    Az előző ciklusban több nagy fejlesztés végrehajtása lelassult, egyes programoknál megugrottak a költségek, és olyan is volt, amely kudarcba és belpolitikai botrányba fulladt. 

    Ez az úgynevezett Euro Hawk projekt. Az amerikai Northrop Grumman légi- és hadiipari társaság Global Hawk nevű drónjának továbbfejlesztése még 2000-ben kezdődött a Bundeswehr – a német hadsereg – és az EADS európai légi- és hadiipari konszern közreműködésével. A projektre nagyjából félmilliárd eurót költöttek, és az Euro Hawk prototípusának tesztjét is elkezdték, amikor a védelmi minisztérium leállította a fejlesztést. 

    A tavaly májusi döntést azzal indokolták, hogy ésszerűtlenül sok pénzbe kerülne olyan állapotba hozni a repülőgépet, hogy a siker esélyével próbálkozhassanak a németországi hatósági repülési engedély beszerzésével. A fő probléma az, hogy az amerikai partner a helyi jogszabályoknak megfelelően nem adja ki a jármű teljes tervdokumentációját, amely nélkül viszont nem lehet megszerezni a  repülési engedély. Ezért egy sor amerikai gyártású alkatrészt, berendezést ki kellene cserélni, ami a tárca szerint nagyjából további 600 millió eurót emésztene fel.

Bálint Marcell

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás