Szigorúbb ellenőrzés vár az uniós pénzekre

Idén ősszel új tagjai lesznek az Európai Bizottságnak. A jelöltek kiválasztásánál fontos kritérium, hogy elkötelezettek-e a felelőtlen pénzköltés megakadályozásában – ennek megállapítása az Európai Parlament feladata lesz.

Az Európai Bizottság 2012-es pénzelosztásának ellenőrzéséért Markus Pieper a felelős, aki az EUobservernek nyilatkozva elmondta, hogy az új bizottsági tagok kiválasztásánál fő szempont lesz a jelöltek elkötelezettsége a felesleges kiadások megszüntetésére. A német politikus nyolc országot emelt ki, amelyekre jellemző a források nem megfelelő felhasználása: Csehország, Görögország, Franciaország, Lengyelország, Olaszország, Spanyolország, Portugália és Románia.

Az elégedetlenség oka az, hogy a Bizottság igyekszik csökkenteni a tagállamok hibarátáit az Unió által támogatott projektek és programok esetében. A hibák aránya három éve folyamatosan emelkedik, az Európai Számvevőszék szerint ezek 80 százalékát az említett nyolc tagállamban követték el. 

Ezeket a mulasztásokat már a nemzeti hatóságoknak is észlelniük kellett volna. Mivel ez nem így történt, Pieper szerint az EU-támogatások elköltésének közvetlen ellenőrzésére lenne szükség. Így a Bizottság nem a tagállamok nemzeti hatóságaival tartaná a kapcsolatot, hanem közvetlenül azokkal, akik támogatásban részesülnek.

A jelenlegi szabályozás szerint, ha egy pályázat hibás és ezért nem részesülhet támogatásban, akkor a hozzárendelt pénzösszeget a tagállamok más projektek finanszírozására használhatják fel. Ez a helyettesítési folyamat azonban nem hatékony. Pieper szerint a jövőben minden hibásan megítélt támogatás egy olyan eljárás megindítását eredményezné, amely levonná az összeget a nemzeti keretből. 

Pieper szerint a Bizottság túlságosan megbízik a tagállamokban, hiszen a kockázati elemzéseket az ő jelentéseik alapján készíti el – ezért vannak fenntartásai a következő időszakra vonatkozóan a Költségvetési Ellenőrző Bizottságnak.

Laczi Renáta

Felkapott hírek

Friss hírek

Még rosszabb munkanélküliségi adatot hozhat a jövő hét az USA-ban

A tegnap közzétett heti munkanélküliségi adat az Egyesült Államokban közel ötszöröse volt a korábban valaha regisztrált legmagasabb értéknek, de egyes vélemények szerint jövő héten még rosszabbra fordulhat helyzet. Egyes államokban annyira leterhelődtek a hivatali rendszerek, hogy a múlt héten leadott adatok még nem tartalmazzák az összes beadott kérelmet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás