Koszovó júniustól önállóbb lehet

Koszovónak az elmúlt években Európai Unió segítsége nélkül gondot okozott volna a rendőri, az ügyészi és a bírói, valamint vámfeladatok ellátása, de úgy tűnik ez most megváltozott a Belgrád-Pristina tárgyalások eredményeinek is köszönhetően. Az EULEX mandátuma június 15-én jár le a balkáni országban.

AZ Európai Unió hat éven át segítette Koszovót az Európai Unió jogi és igazságügyi missziójának keretében azért, hogy a jogállamiság biztosítva legyen a térségben.  A pristinai Tribuna napilap arról számolt be, hogy az EU  már tervezi a következő küldetését a balkáni országban. Ám ennek pontos részletei, mint például a küldetés neve, még nem ismertek. Vélhető, hogy Brüsszel az új misszió kezdetével nem venné vissza azonnal az országtól az összes feladatot.  

Azt tudni lehet, hogy az új küldetés keretében csökkennek majd az adminisztratív feladatok is.  Ez azt jelenti, hogy az eddigiekben ott dolgozó személyzet egy részére nem lesz majd szükség. Ez azért is érdekes, mert Brüsszel után jelenleg Pristinában dolgozik a legtöbb uniós alkalmazott. A misszió jelenlegi létszáma körülbelül háromezer fő, ezek közül 1100 helyi alkalmazott. Nekik az a feladatuk, hogy gondoskodjanak az ország jogállami kereteinek biztosításáról, illetve hogy ellenőrizzék a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartását. A feladatok elvégzésének központja a jövőben az Európai Unió koszovói irodája lesz.       

Az EULEX feladatai két szakaszban változnak meg. Az első egy átmeneti fázis lenne, amely három hónapos időtartama alatt alakítanák át a mostani missziót. A várhatóan szeptember 15-én kezdődő második szakasz tartalma, hogy csak a már megkezdett vizsgálatok, valamint a brüsszeli egyezmény alkalmazásának felügyelete maradjanak az EULEX hatáskörében.Az EULEX folytatná a legjelentősebb, már megkezdett háborús bűnöket és korrupciót érintő nyomozásokat, illetve felügyelné a Koszovó és Szerbia közötti brüsszeli megállapodásban foglaltak megvalósítását, valamint a kapcsolat normalizálását..

Az átalakítási folyamatokkal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a terveket még jóvá kell hagyniuk az uniós országoknak is.

Mit mondanak a tagországok?

Még tavaly októberben számolt be a Beta hírügynökség Németország és Nagy-Britannia véleményéről Koszovó jövőjét illetően. A két tagállam egyetértett abban, hogy módosítást kell alkalmazni az EULEX megbízatásában, és a nem szabad felfüggesztenie a munkát megkezdett ügyekben. Különösen a háborús bűnösök esetében kell továbbra is kontrollt gyakorolnia Koszovóban. A két állam álláspontját egy diplomáciai dokumentumban rögzítették. Ebben szerepel továbbá az is, hogy a nemzetközi ügyészeknek és bíráknak 2014-ben folytatniuk kell a munkát a szervezett bűnözés, a korrupció, illetve a háborús bűnök esetében is. A dokumentum kiemeli, hogy, az EULEX jelenlétének Észak-Koszovóban intenzívebbnek kell lennie, mint az ország más részein, mivel itt az intézményi rendszer kiépítésére és stabilizációjára is szükség van.  

A január közepére tervezett újabb brüsszeli találkozón valószínűleg az új EU-misszióról is szó esik majd. 

Nagy Orsolya

Felkapott hírek

Friss hírek

Még rosszabb munkanélküliségi adatot hozhat a jövő hét az USA-ban

A tegnap közzétett heti munkanélküliségi adat az Egyesült Államokban közel ötszöröse volt a korábban valaha regisztrált legmagasabb értéknek, de egyes vélemények szerint jövő héten még rosszabbra fordulhat helyzet. Egyes államokban annyira leterhelődtek a hivatali rendszerek, hogy a múlt héten leadott adatok még nem tartalmazzák az összes beadott kérelmet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás