Kórházreform Horvátországban

A Večernji list információi szerint komoly egészségügyi átszervezésre készül Horvátország. A horvát napilap úgy tudja, az illetékes minisztérium sajátos reformfolyamatát felszámolt átfedések és összevonások jellemzik, amely során egyértelműen megszűntetnék a „kilenc kórház négy megyében” szisztémát.

Horvátország úgy fest nyugati mintára nyúlna hozzá a jelenlegi kórházstruktúrához. Az új egészségügyi reform kiötlői legalábbis onnan származó, többek között brit, francia és német példákon alapuló kórházbezárásokat terveznek a délszláv állam területén.

A szaktárca szerint elsődleges szempont a jelenlegi egészségügyi ellátás egyenetlenségeinek, valamint az óriási adósságállománynak az eltűntetése, de kiemelt szerepet kap a különböző orvosi szakterületek egy-egy intézményben történő központosítása is. Utóbbival Horvátország célja az, hogy elkerüljék a betegek teljességgel felesleges, különböző kórházak közötti ingázását, de a minisztérium érvelése szerint a gyógyításhoz szükséges eszközök és szakemberek összevonása is pozitív hatással lehet az ellátás minőségére.

A horvát egészségügy emellett állítja; a 2020-ig végrehajtott reform nem jár majd komoly leépítésekkel, de az érintettek szakmai berkekben mindenképpen számolhatnak áthelyezésekkel, illetve amennyiben szükséges néhány dolgozó nyugdíjazásával is. Ugyanakkor a Večernji list szerkesztőjét idézve igencsak kérdéses lehet a kiszolgáló személyzet sorsa. Hiszen aligha volna életszerű, ha két intézmény összevonása után az egészségügyi dolgozóik mellett mindkét kórház megtarthatná példának okáért saját konyháját is.

Mátraházi Tibor

Mátraházi Tibor

Felkapott hírek

Friss hírek

Akadozik Michael Bloomberg választási kampánya

A milliárdos óriási összegeket költ internetes reklámokra, a különböző platformokon történő megjelenésekre, de mindeddig felemás eredménnyel. A százalékos támogatottsága elegendő a továbblépéshez, de két hete rasszizmussal vádolták meg, most pedig a Twitter törölt 70 fiókot egy olyan összevágott videó miatt, mely az elnökjelöltet népszerűsítette.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás