Folytatódik az ukrán sakkjátszma

Alakul a helyzet Ukrajnában: Kijevben előbb lecsaptak a rendőrök, azután pedig visszavonultak, miközben a nemzetközi közösség egyre nagyobb nyomás alá helyezi Viktor Janukovics elnököt. Napi összefoglalónkban ezen kívül az olasz baloldalról, a német kormányalakítás nehézségeiről és a szerb-koszovói tárgyalások sorsáról is olvashatnak.

Ukrán helyzetképünk következik

Leálltak a rohamrendőrök – legalábbis egyelőre – a “majdan”, azaz a Függetlenség terén és környékén folyó demonstráció szétoszlatására tett kísérlettel szerda délelőtt Kijevben, a tüntetők pedig újra felállítják a hajnalban lerombolt barikádokat a főváros központjában. Mintegy 25 ezer tüntető gyűlt össze délelőttre a Függetlenség terén és az onnan nem messze, a Hrescsatik főutcán lévő városháza előtt a rohamrendőri ostrom hírére.  A rendőrök nem tudtak behatolni városházába, amely alsó szintjét korábban melegedőnek foglaltak el a demonstrálók. A tüntetők feltartóztatták a buszokon erősítésükre érkező belügyi egységeket is. Az épületben lévő demonstrálók ugyanakkor tartanak egy újabb rohamtól, ezért nem tétlenkednek: a városháza főbejáratától az első szinten lévő aulához vezető lépcsőt folyékony szappannal öntötték le, hogy nehezítsék a rohamrendőrök mozgását, ha esetleg betörnének az épületbe.

Szó sincs arról, hogy a rendvédelmi szervek erőszakkal oszlatnák szét a Kijev belvárosában zajló tüntetést – jelentette ki Mikola Azarov ukrán miniszterelnök a szerdai kormányülésen. A politikus szavai szerint “az utakat akarják járhatóvá tenni, hogy a fővárosban visszatérjen az élet a hétköznapi kerékvágásba”. Cáfolta, hogy a belügyi egységek könnygázt és egyéb kényszerítő eszközöket vetettek volna be az európai integrációért és hatalomváltásért tüntetőkkel szemben.

Ukrajna jövője Európában van, a kontinensnek pedig különösen fontos egy erős, szuverén, független Ukrajna megteremtése és uniós integrációjának támogatása – jelentette ki a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatón a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton. Németh Zsolt az ukrajnai eseményekre utalva elmondta, Európának tudatosítania kell, hogy nem lehet közömbös egy olyan országgal szemben, amelynek meghatározó a szerepe az egész transzatlanti biztonsági rendszerben. Szavai szerint a magyar kormány elkötelezett az EU és Ukrajna társulási szerződése mellett, bízik abban, hogy aláírják a megállapodást.

Még van esély az ukrajnai belpolitikai válság békés rendezésére – jelentette ki Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai ügyekben illetékes államtitkár-helyettese Kijevben szerdán, miután tárgyalt Viktor Janukovics államfővel. Hangsúlyozta, hogy Ukrajnának még van lehetősége visszatérni “az európai útra”. Ehhez azonban Kijevnek fel kell újítania a párbeszédet “Európával és a Nemzetközi Valutaalappal” – fűzte hozzá. Az amerikai diplomata “nyomatékosan értésére adta” Janukovics elnöknek, hogy a kijevi belvárosban tüntetőkkel szembeni éjjeli rendőri fellépés “elfogadhatatlan egy modern európai társadalomban és államban”.

Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője még mindig Kijevben tartózkodik, és azután, hogy az előző napon már megbeszélést folytatott Viktor Janukovics ukrán elnökkel, szerda délután újra találkozik vele – közölte Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője, Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján.

Meghajolnak a szerbek Brüsszel előtt

Ivica Dacic szerbiai kormányfő, Hashim Thaci koszovói miniszterelnök és Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője tanácskozásának fő témája a brüsszeli megállapodás alkalmazásavolt az igazságügy, valamint a rendőrség terén.

Harmadik alkalommal tartottak hármas találkozót Brüsszelben, a szerb-koszovói párbeszéd kapcsán. Hashim Thaci a koszovói sajtóban úgy nyilatkozott, hogy a brüsszeli megállapodás végrehajtásáról tárgyaltak. “Koszovó az elmúlt időszakban egy fontos európai vizsgán jutott át a szabad és tisztességes választások megszervezésével. A további lépésekről kell tovább tárgyalni a megállapodás implementációja kapcsán. Szerbiának lemaradása volt a rendőrségre és az igazságügyre vonatkozó fejezetek alkalmazása terén.” Thaci nyilatkozatában többször is kiemelte, hogy Koszovó április 19-én teljesíteni fogja minden kötelességét, amely a megegyezésben szerepel.

Még mindig nincs német kormány

A nagykoalíciós szerződés készen van, a CDU már rábólintott a megállapodásra, már csak az SPD-re várunk az új német kormány megalakításához.Angela Merkel kamerák előtt igyekszik elmagyarázni, miért is lesz jó a németeknek a nagykoalíció, viszont szavaiból némi csalódottság is érződik: a fájdalmas kompromisszumok helyett szívesebben folytatta volna a kormányzást a liberális FDP-vel. Ha azok nem estek volna ki.

A nagykoalícióról szóló megállapodás áll, a CDU már jóvá is hagyta a 185 oldalas szerződést, most már csak az SPD-tagságon a sor, hogy eldöntse, 2005 után ismét táncba menjenek-e a szocdemek Merkellel. A kereszténydemokraták hétfői gyűlésén a kancellárasszony háromnegyed órás beszédében ismertette, miért kellett a CDU-nak helyenként „fájdalmas kompromisszumokat” megkötnie, szavaiból viszont érezhetően egy kis keserűség áradt. Merkel beszéde végén elismerte, szívesebben folytatta volna a keresztény-liberális koalíciót, a jelen állás szerint viszont azt kívánja, hogy „az FDP-nek összejöjjön a következő választásokig”.

Új vezető az olasz baloldal élén

December 8-án véget ért egy korszak az olasz baloldal történetében. A Demokrata Párt nyílt elnökválasztásán elsöprő győzelmet aratott az új generáció vezetője és a párt szociáldemokrata szárnyának képviselője, a 38 éves firenzei polgármester, Matteo Renzi.

Matteo Renzi a szavazatok 67,8 százalékával megnyerte a december 8-án tartott demokrata párti elnökválasztást. A második helyet Gianni Cuperlo szerezte meg a voksok kevesebb mint 18 százalékával, míg Giuseppe Civati 14,3 százalékot ért el.

Az 8476 szavazókörben több ezer önkéntes segítségével lebonyolított szavazáson közel 2,9 millióan vettek részt.

Kitekintő összeállítás

Felkapott hírek

Friss hírek

Brexit: az EU hajlik a kompromisszumra

Az Európai Unió hajlandó kompromisszumot kötni a bajba jutott Brexit-tárgyalások megmentése érdekében, enyhítve azt a követelését, miszerint Nagy-Britannia a jövőben vegye figyelembe az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokat - közölték diplomáciai források a Reuters hírügynökséggel.

Read More »

A járvány a Ferrari eladásait is megfelezte

A járványügyi korlátozások és a termelés mintegy két hónapnyi leállítása miatt a felére csökkentek a Ferrari eladásai a második negyedévben, emellett közel megfeleződött az értékesítési árbevétele is, és töredékére esett a nyeresége. A gyártó - hétfőn közzétett mérlegbeszámolója szerint - emiatt kissé csökkentette éves eredmény-előrejelzését is.

Read More »

Piaci körkép: keskeny sávban ragadt a DAX

A DAX továbbra is a keskeny 12.300 és 12.500 pont közötti sávban mozog. Az index pénteken tett egy fals kitörést a kereskedési sáv alá, de gyorsan vissza is tért a sávon belülre. Jelenleg úgy tűnik, hogy addig ebben a szűk sávban marad, amíg nem érkezik egy nagyobb mozgást kiváltó hír.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás