_

Ukrajna – a forradalom szárnyain

Ukrajnában pattanásig feszült a helyzet az utcákat ellepő, az európai integráció mellett tüntető lakosság  és a kormányerők között. A kormány november 21-én, egy héttel a vilniusi csúcs előtt jelentette be, hogy leállítják a társulási tárgyalásokat az Európai Unióval, és ennek megfelelően a Vilniusba kilátogató Viktor Janukovics államfő is legfeljebb csak vendég volt ott, a politikai esemény, amelyre mindenki várt, elmaradt. Immár harmadik hete tartanak a tüntetések, és a belpolitikai válság csak fokozódni látszik. Feszülten figyeljük, hogy vajon Ukrajnában megismétlődhet-e a 2004-es forgatókönyv, amikor az országban az úgy nevezett „narancsos forradalom” következtében éppen Janukovicsot sikerült leváltatni; avagy a 2011-12-es orosz tüntetésekhez hasonlóan idővel csillapodik a hangulat, majd a forradalmi hangulatnak véget vet a rendőrség.

Forradalmi hangulat Kijevben

Az elmúlt napok eseményei alapján úgy tűnik, hogy nem egyszerűen tüntetésekről beszélünk Ukrajnában, hanem már-már forradalomról. A tüntetők száma napról napra nő, szervezett akcióik egyre veszélyesebbek a kormányhatalom számára. A tüntetések eddigi csúcspontja az elmúlt hétvége volt, december 1-én vasárnap becslések szerint 250-500 ezer ember vonult az utcákra.

A vasárnapi tüntetések komoly akciókhoz vezettek. A kormányellenes erők egyik tábora a kijevi városi tanács épületéhez vonult, és azt percek alatt, szinte minden ellenállás nélkül elfoglalta. Az épület felső szintjeit – a fosztogatásokat elkerülendő – lezárták, az alsó szinteken pedig „forradalmi bázist” hoztak létre. Az épület csupán 450 méterre található Kijev főterétől, a Függetlenség terétől, ahol a fő események zajlanak, így nagyon jó helyszínt nyújt. A tüntetőknek lehet ide jönni melegedni vagy aludni, és az önkéntesek itt osztanak élelmiszert.

E mellett sikerült két másik épületet is megszállniuk: a Kijevi Szakszervezetek Házát és a Nemzetközi Kulturális központot. Mindkét épületben szintén „forradalmi bázisokat” építettek ki.

A kormányellenes erők másik csoportja az elnöki adminisztráció épületéhez vonult, Viktor Janukovics lemondását követelve. Az épülethez csak egy szűk utca felől lehetett odajutni, ahová a rendőrség buszokat és jelentős erőket összpontosított. A tüntetők egy radikálisan beállított, nacionalista szárnya egy buldózerrel érkezett, és ezzel próbálták volna áttörni a rendőrök gyűrűjét, azonban a többi tüntető megakadályozta őket ebben. A szélsőjobboldali erők végül láncokkal, és az utcáról felszedett kőburkolattal támadtak a speciális alakulatokra, de nem tudták áttörni a gyűrűt. A rendőrség eleinte semmilyen ellenállást nem tanúsított, azonban az este közeledtével, amikor a tüntetők tömege megfogyatkozott, ellentámadásba lendült, és könnygáz- és fénygránátok bevetésével sikerült feloszlatniuk az embereket az elnöki adminisztráció épületének környékéről.

Látszik, hogy a helyzet igen komolyra fordult, pedig valójában nem sokon múlott, hogy a tüntetések fokozatosan elsorvadnak. A kormány november 21-ei bejelentését követően – amikor kimondták az európai integrációs tárgyalások leállítását – még nem voltak tömeges tüntetések. Az egyetlen fő követelés a társulási szerződés aláírása volt, bár már akkor is felmerült a Mikola Azarov által vezetett kormány kabinet lemondatása. Akkor azonban még élt a remény, hogy a Vilniusba kilátogató Janukovics vagy mégis aláírja a szerződést (ami már tényleg csoda lett volna), vagy legalább ígéretet tesz Vilniusban arra, hogy belátható időn belül ez meg fog történni.

Nem így történt, Janukovics vilniusi útja abszolút csalódás volt a tüntetők és az ukrán politikusok számára. A Vilniusi csúcs befejezésével, december 29-én este így egy általános csalódás lett úrrá az embereken. Nem volt egy konkrét terv, hogyan tovább, és az ukrán ellenzéki vezetők sem álltak elő konkrét ötletekkel, azon kívül, hogy 2015-ben Janukovicsot meg kell verni a választásokon, ami nyilvánvalóan nem volt elegendő az emberek számára.

Miért nem írta alá Ukrajna a társulási megállapodást?

Az Európai Unió – a már megtörtént reformok mellett – három feltételt tűzött ki Ukrajna előtt a szerződés aláírásához: bírósági reform, választási reform, és a börtönbüntetését töltő Julija Timosenko helyzetének rendezését. Az ukrán parlament novemberben az első kettőt elfogadta, Timosenkón pedig sokáig viták folytak. A helyzetet a terv szerint úgy rendezték volna, hogy egy speciális törvénnyel a volt ukrán miniszterelnököt külföldi orvosi kezelésekre engedték volna ki (Németországba), azonban végül a parlament ebben nem tudott egyezségre jutni. Formálisan tehát Azarov november 21-ei bejelentése előtt ez a feltétel nem teljesült, azonban ebben a kérdésben valószínűleg engedett volna végül az Európai Unió, semmiképpen nem a Timosenko volt a meghiúsulás oka.

A társulási megállapodás elmaradásának a legfőbb oka Oroszország volt. Hónapokkal azelőtt, hogy elérkezett volna az idő a Vilniusi csúcshoz Oroszország gyakorlatilag egy gazdasági blokád alá fogta Ukrajnát. Számos ukrán árut „ideiglenesen” kitiltották Oroszországból (például a világ egyik legnagyobb csokoládé vállalatának számító Roshen csokigyárat), és benyújtották a számlát az ukrán vállalatok által felvett hitelekért (Putyin szerint ez 28 milliárd dollárt tett ki) és a gázszámla tartozások miatt.

Live streaming video by Ustream

Itt követheti élőben, mi történik jelenleg Kijevben

Ukrajna nem bírta a nyomást. Becslések szerint alig néhány hónap alatt az ukrán gazdaság közel 15 milliárd dolláros veszteséget szenvedett és a társulási megállapodás aláírása újabb gazdasági veszteségeket okozott volna, és rengeteg munkahely megszűnésével járt volna. Az ukrán külkereskedelem 36 százaléka a FÁK országaiba irányul (jelenleg csupán 25 százaléka az EU felé), így könnyen érthető, hogy az orosz piacok bezárulása miért is fájt ennyire Ukrajnának.

Úgy tűnik, hogy az elmúlt egy hónapban az ukrán delegáció ennek a gazdasági kiesésnek a kompenzálását próbálta elintézni az EU képviselőivel, legalább egy Ukrajnának nyújtandó hitelkeret árán. Janukovics szerint a következő tíz évben az ukrán gazdaság vesztesége a társulási megállapodás aláírása miatt elérheti a 160 milliárd dollárt, és ezt az állam nem fogja bírni. Ezzel szemben egyes források szerint az EU 600-800 millió dollárt tudott volna ajánlani évente Ukrajnának, ami hozzámérhetetlen Janukovics becsléseihez. Erről maga az ukrán államfő is nyilatkozott a televízióban november utolsó hetében, közvetlenül Vilnius előtt:

„Ukrajna gazdaságilag jelenleg nem áll készen a megállapodás aláírására. (…) Az Európi Unió jelenlegi ajánlata 610 millió dolláros kölcsönről megalázó. Nem kell minket ennyire megalázni. Komoly ország vagyunk, európai ország.”

Így a kormány lépései gazdaságilag érthetőek. Janukovics igen komoly dilemma elé került: az egyik oldalon komoly gazdasági katasztrófa fenyegetett, a másik oldalon a népszerűtlenség és az ellenzéki fellépések, viszont ezt biztos hogy a szemében kompenzálni tudta az orosz támogatás, amit a társulási megállapodás feladásáért kaphatott.

Hozzá kell tenni, hogy itt nagyon nagyot hibázott az EU-s diplomácia. Az egyik dolog a Timosenko kérdése – mindkét fél elvi kérdésnek kezelte az ügyet, azonban lévén, hogy Timosenko volt a jelenlegi ukrán államfő legnagyobb politikai ellenfele – aki nagy vereséget mért rá anno 2004-ben is – Janukovics számára ez az elvi kérdés fontosabb volt, mint Brüsszelnek. Ennél fontosabb viszont a gazdasági oldala: az EU nem mérte fel időben, hogy mekkora nyomásnak is tette ki Oroszország Ukrajnát, és mit jelent mindez az így is válságban lévő ukrán gazdaság számára. Ha ezt még idén nyáron felismerik, és megfelelő tervet dolgoznak ki ezt ellensúlyozandó (akár egy pénzügyi támogatás formájában), akkor Ukrajna valószínűleg nem pattant volna fel az utolsó pillanatban a tárgyaló asztaltól.

Amikor a tüntetések átcsapnak forradalomba

A múlt héten talán még senki nem gondolt volna arra, hogy a Kijevben kezdődő, európai integrációt követelő tüntetések már-már forradalommá növik ki magukat, amikor a tüntetők városi adminisztrációs épületeket foglalnak el, sőt, még az elnöki adminisztrációt is megrohamozzák.

A tüntetések jellegének a megváltozása béna kormányzati lépésekhez köthető. Az ukrán kormány tett egy óriási hibát, és ezzel új löketet adott az egész mozgalomnak: december 29-ről december 30-ára éjjel az ukrán speciális alakulatok, a Berkut emberei a kijevi főtéren sátrazó emberekre támadtak, és feloszlatták a tüntetők táborának a maradványait. Tegyük hozzá, hogy a vilniusi csúcs okozta csalódást követően a tér igencsak kiürült, és szombat reggelre nem maradt túl sok tüntető. Lehet, hogy a kormány úgy érezte, hogy most kell erősen fellépni, amikor már nincsenek sokan, hogy a további tüntetésektől elvegyék az emberek kedvét. A Berkut azonban nagyon erőszakosan lépett fel, a sátrazó embereket – férfiakat és nőket egyaránt megverték és kiűzték a térről.

A hivatalos magyarázat szerint az Új Évi ünneplések miatt Kijev központjában tilosak a tüntető akciók. Ezt alátámasztandó sebtében hoztak egy fenyőfát is, amit a főtéren kezdték felállítani szombaton. A kormány azonban alaposan elszámolta magát. A rendőrségi akció felbőszítette a lakosságot, és vasárnapra az egész országból érkeztek emberek Kijevbe, hogy a kormány ellen lépjenek fel. Egész Lvovi megyében például általános sztrájkot hirdettek, hogy minél több ember tudjon csatlakozni a tüntetők tömegéhez.

A főtéren felállítandó „Janukovics fája” a kormányellenes tüntetések egyik szimbólumává vált azonnal. A főteret december 1-én vasárnap megszállták az emberek, és a még befejezetlenül álló fára kitűzték Ukrajna zászlóját és a három nagy ellenzéki párt zászlóját, a fát pedig elnevezték „vörös Karácsonyfának” (az emberek november 30-ai megverésére utalva).

Így mindezek után az európai fejlődési út mellett tüntető ukránok gyakorlatilag apolitikus mozgalma átcsapott egy teljesen jól megfogható politikai síkra: most már nem csak az EU-s társulási tárgyalások megújítások követelik, hanem az egész Janukovicsi rendszer ellen lépnek fel. Ez az a pont, ahol a 2004-es ukrán „narancsos forradalom”, és a mostani, 2013-as helyzet összekapcsolódik.

Fontos kapcsolódó pont, hogy annak idején 9 éve Janukovics épp úgy az Európai Unió és Oroszország között lavírozva haragította magára az ukrán lakosságot. 2003-ban, pontosan tíz évvel ezelőtt Janukovics miniszterelnökként Oroszország felé terelte Ukrajnát: akkor az ország majdnem belépett az Oroszország, Belarusz és Kazahsztán által szervezett „Egységes Gazdasági Térbe”, amely a jelenlegi „Vámunióvá” nőtte ki magát (amiből a putyini stratégia következő lépéseként 2015-ben az Eurázsiai Unió jöhet létre). Ukrajna felvételéről szóló szerződés aláírása egy karnyújtásra volt, azonban a lakosság tüntetésekbe kezdett – az ukrán állampolgárok nem akartak újból egy Szovjetunió része lenni. Végül a 2004-es elnökválasztás, amelyen a hatalom csalásokkal biztosította Janukovics győzelmét, a végső lépést jelentette, és ez vezetett el a „narancsos forradalomhoz”,  amely Janukovics menesztésével járt, ekkor került hatalomra a Juscsenko-Timosenko páros.

Kilenc-tíz éve is tehát az eseményeket egy állami fejlődési lépés indította el, és utána csapott át politikai irányba, és pontosan ez az, amit most is láthatunk. Akkor a „forradalom” november 22-én indult, és 2005 januárjában ért véget az ellenzék győzelmével. Biztosak lehetünk benne, hogy a múlt rémképe ott lebeg Janukovics fejében, ám biztos, hogy nem lesz most egyszerű kimásznia abból a kellemetlen helyzetből, ahová belekerült.

Anton Bendarzsevszkij

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás