_

Ukrajna elszalasztotta a lehetőséget

Stefan Füle bővítési és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos egy elszalasztott lehetőségnek tartja azt, hogy a vilniusi csúcstalálkozón nem kerül aláírásra az Ukrajna-EU társulási egyezmény.

Füle nem ért egyet azzal az értékeléssel, mely szerint az események ilyen irányú alakulása az európai diplomácia kudarca lenne.

Ugyanakkor Füle szerint semmi esély arra, hogy Ukrajna a csúcstalálkozóig meggondolja magát – írja a Podrobnosti.ua internetes hírportál.

“Nem olyan egyszerű egy második és harmadik lehetőséget alkalmazni egy ilyen fontos egyezmény aláírására. A vilniusi csúcs után is folytatni fogjuk azon kérdések megvitatását az ukránok képviselőkkel melyek figyelmünk középpontjában állnak” – jegyezte meg.

Füle szerint  Ukrajnának a vilniusi csúcs eredményétől függetlenül továbbra is  folytatnia kell a tárgyalásokat az EU-integrációhoz szükséges  reformok szükségességéről.

Leginkább a szelektív igazságszolgáltatásról, a választási törvény módosításáról, a főügyészség reformjáról van szó. Füle ezenkívül megjegyezte, hogy Julija Timosenko volt miniszterelnök ügye nem fog lekerülni a napirendről a vilniusi csúcs után sem.

Kárpátinfo.net

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás