A Greenpeace aktivistái továbbra is rács mögött maradnak

Az orosz Nyomozási Bizottság meghosszabbította fogva tartását annak a harminc személynek, akik kapcsolatban állnak a Greenpeace egyik szeptemberi tiltakozásával – adta hírül a The Moscow Times.

A letartóztatottak között 28 Greenpeace aktivista és két általuk felkért újságíró található. Akciójukkal az Arctic Sunrise hajó fedélzetén az orosz Gazprom sarkvidéki olajkitermelése ellen tiltakoztak. Ez azonban nem érte el a várt eredményt, az orosz hatóságok provokatívnak és törvénysértőnek nyilvánították tüntetésüket, majd őrizetbe vették őket. Most mindannyian huliganizmus vádja alatt állnak, néhányuknak pedig az őrizetbe vételkor tanúsított ellenállásért is felelnie kell majd.

Az ügy nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, hiszen a letartóztatottak között összesen 11 nemzetiség található. A Greenpeace International elnöke, Kumi Naido szinte azonnal reagált a fogva tartás meghosszabbítására: „Harcolni fogunk ezzel az abszurd próbálkozással, hogy ártatlan embereket hagyjanak rácsok mögött. Ha a bíróságok is elfogadják a hosszabbítást, rögtön fellebbezést küldünk azzal a követeléssel, hogy engedjék szabadon az aktivistákat”.

Kumi Naido mellett nyilvánosan felszólalt még a volt Beatles tag Paul McCartney, valamint az Orosz Emberi Jogi Tanács is döntése megfontolására kérte a Nyomozási Bizottságot. 

Balogh Eszter

Felkapott hírek

Friss hírek

Történelmi átalakuláson megy keresztül a Volkswagen

Az 1937-ben alapított Volkswagen története legnagyobb szabású átalakulásán megy keresztül. A belső égésű motorral szerelt utolsó VW-modell a 2030-as évek elején kerülhet piacra, és nagyjából 2040-ig értékesítik majd. Így tízéves átlagos élettartamot feltételezve 2050 körül tűnhetnek el végleg a hagyományos Volkswagenek az utakról.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás