Évente 1500 házasságot bont fel a Vatikán

Olasz, lengyel, de indiai és zambiai házaspárok is a Szentszék legfőbb bírósági testületétől kérik házasságuk érvénytelenítését, mivel a vatikáni “válás” olcsóbb és gyorsabb – írta a Sacra Rotáról szóló vasárnapi cikkében a Corriere della Sera című napilap.

A szentszéki felsőbíróságként ismert Sacra Rota a “katolikus bürokrácia gépezetének egyik legzártabb és leghatalmasabb világa: ide érkeznek be az egész világon kötött egyházi esküvők érvénytelenítésére benyújtott végső fellebbezések, a helyi egyházmegyei bíróságok első és másodfokú ítéletei után…” – írta a konzervatív Corriere.

A napilap adatai szerint 2011-ben az egyházmegyék első és másodfokú bíróságain több mint 44 ezer házasságot érvénytelenítettek. Az Egyesült Államokban több mint 21 ezret, Olaszországban több mint kétezer-ötszázat. Itáliát Európában a katolikus Lengyelország és Spanyolország követte. Indiában 1413 házasságot érvénytelenítettek, Mexikóban 1998-t, az afrikai Zambiában pedig hetet. Ezekből a Sacra Rota “világméretű semmítőszéke” tavaly 1444 üggyel foglalkozott és 222 esetben hirdetett ítéletet. 1994-ben a Sacra Rotához érkezett ügyek száma még 640 volt.

Az egyházi bíróságokhoz való fordulás gyakori az egyházi házasságok számának csökkenése ellenére – mondta el Gian Ettore Gassani az olasz polgári válóügyvédek egyesületének elnöke. Hozzátette, az internet elterjedésével vették észre a templomban házasodott párok, hogy a vatikáni “válás” sokkal gyorsabb és sokkal olcsóbb mint például az évekig tartó és minimum ötezer euróba (másfél millió forintba) kerülő olasz civil bíróságokon való válás.

Az olasz püspöki kar 2010-ben az árakat is megszabta: az egyházi ügyvédek honoráriuma 1575-2992 euró között mozoghat, és a rászorulók kedvezményt is kapnak. A Sacra Rotán 2012-ben lezárt ügyek több mint fele nem került semmibe a volt házaspároknak.

A házasság érvénytelenítése “nem a válás katolikus útja”. A kudarcot vallott házasságok érvénytelenítése nem automatikus, csakis konkrét esetekben történhet meg – hangsúlyozta Massimo Del Pozzo atya, a Santa Croce római pápai egyetem kánonjogi professzora. Az okok között szerepelhet a felek akarata ellenére kötött házasság, de a házasságok érvénytelenítésének leggyakoribb okai között van az impotencia, a munkamánia vagy az egyik házastárs érzelmi éretlensége is.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Idén már nem nyit ki a Broadway

A producereket és színháztulajdonosokat képviselő kereskedelmi szövetség a Broadway Liga (The Broadway League) bejelentette, hogy az év hátralévő részében már nem nyitják újra a Broadwayt, a koronavírus-járvány miatt semmilyen előadást nem tartanak meg. 

Read More »

Nem fogadja el a történelem eltörlését Donald Trump

Az "amerikai forradalom" eltörlésének szándékával vádolta a Black Lives Matter mozgalom támogatóit az USA elnöke pénteken a dél-dakotai Mount Rushmore mellett elmondott ünnepi beszédében. Trump hosszasan méltatta az amerikai történelem nagyjait, és erősen bírálta az amerikai történelem személyiségei szobrainak, emlékműveinek lerombolását.

Read More »

Nagy-Britannia is beszáll a műholdas internetbizniszbe

A brit kormány megpróbálja felvenni a versenyt a Tesla alapító Elon Musk nevével fémjelzett Starlink műholdas hálózattal, ugyanis részesedést vásárolnak a csődközelbe került OneWeb társaságban, mely ugyanúgy egy több száz műholdból álló hálózattal szolgáltatna nagysebességű internetet az egész világon.

Read More »

Gyorsan megtalálták a lemondott francia miniszterelnök utódját

A kiváló technokrata hírében álló, ugyanakkor kényesebb politikai helyzeteket is megoldani képes Jean Castex kinevezése az ellenzék szerint arra utal, hogy Emmanuel Macron a következő két évben a korábbiaknál jobban előtérbe kíván lépni, és nem szeretné, ha egy ismert és népszerű személyiség - mint amilyen Edouard Philippe volt - árnyékot vetne rá.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás