A cseh szocdemek elnöksége lemondásra szólította fel a pártelnököt

Lemondásra szólította fel vasárnap este Bohuslav Sobotkát, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnökét a párt szűkebb vezetése – jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió.

A pártelnökség döntése azon alapul, hogy bár a CSSD megnyerte a hét végi előre hozott képviselőházi választást, eredménye jóval gyengébb volt a vártnál. A CSSD elnöksége határozatban felszólította Sobotkát, hogy lépjen vissza a párt azon bizottságából, amely az új kormány létrehozásáról fog tárgyalásokat folytatni. Helyi megfigyelők szerint ez egyenlő a lemondásra való felszólítással.

“Az elnökség felszólítását nem fogadom el. Nem mondok le. Elnöki mandátumomat a párt központi bizottságától és a kongresszustól kaptam. Előttük vállalom a felelősséget” – nyilatkozta az ülés után Sobotka újságíróknak. Kérdésekre nem válaszolt, majd elhagyta a pártközpontot.

A felhívás mögött állítólag a szociáldemokrata párt Milos Zeman államfőhöz közeli szárnya áll. Ezt látszik megerősíteni Milos Zeman vasárnapi nyilatkozata is. “A gyenge választási eredmény következtében Bohuslav Sobotkának, a CSSD elnökének le kellene mondania” – mondta Zeman a Tyden című társadalompolitikai hetilap internetes hírportálának. Zeman elmondta: kivárja, amíg a szociáldemokrata párt javaslatot tesz arra, kit bízzon meg a kormányalakítással. A Tyden szerint az interjú délután készült, amikor még nem volt ismert, mi várható a CSSD szűkebb elnökségi ülésén.

A prágai média úgy tudja, hogy Michal Hasek, a CSSD alelnöke szombaton este titokban találkozott Milos Zeman államfővel. Zeman és Hasek ezt tagadja.

“A szociáldemokrata párt elnöksége lemondásra szólította fel Sobotkát, mert a párt a rendszerváltás utáni leggyengébb választási eredményét érte el” – nyilatkozta a sajtóértekezleten Hasek. “A választási eredményéért a pártelnök politikai felelősséget visel” – szögezte le. Hasek elmondta, hogy a pártelnökség új tárgyalóbizottságot választott, amelyet ő vezet.

“A szociáldemokrata párt lépései bizonytalanná teszik a belpolitikai helyzetet Csehországban” – reagált a történtekre Andrej Babis, a választáson a második helyen végzett IGEN (ANO) mozgalom elnöke. Úgy vélte: a történtek nemcsak a szociáldemokratáknak, hanem az országnak is ártanak.

Hasonló álláspontra helyezkedtek a helyi elemzők is. Általános a vélemény, hogy nem zárható ki a CSSD megválasztott képviselőinek két csoportra szakadása, s ezért a helyzet tisztázásáig pillanatnyilag a CSSD-vel gyakorlatilag nem érdemes tárgyalni a kormányalakításról. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy jelenleg Andrej Babis a legmegbízhatóbb politikai vezető, s az ő kormányfői megbízatását sem lehet kizárni. Néhány vélemény szerint a történtek mögött Zeman áll. Szerintük nem véletlen, hogy az államfő csak november végére hívta össze a képviselőház alakuló ülését.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nem úszta meg a csődöt a Vapiano

A likviditás helyreállításához 36,7 millió euróra lett volna szükség, de a meghatározó részvényesekkel és a társasággal együttműködő bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni. Ennek hiányában a német állami programok forrásaira sem lehet pályázni, így nem maradt más választás, mint a csődeljárás.

Read More »

Tönkreteszi az árnyékgazdaságban dolgozókat a koronavírus

Az IMF novemberi jelentése szerint az árnyékgazdaság  - azaz a feketén alkalmazott munkaerő használata - jelentős részt tesz ki sok európai ország gazdaságának működésében, a mérték 10%-tól egészen 40%-ig terjed. A jelenlegi válság során ez a szegmens nem részesül a kormányzati juttatásokból, így rengeteg ember marad pénz és bármiféle állami segítség nélkül.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás