Angela Merkel, ki is ő valójában?

Kitartó, pragmatikus, víziók nélküli, munkaszerető, kis lépések politikáját-járó, visszahúzódó – ezekkel a jelzőkkel már mind illették a világháború utáni Németország nyolcadik kancellárját, Dr. Angela Merkelt. De ki is ő valójában? A Kitekintő ennek próbál utánajárni egy nagyobb lélegzetvételű elemzésben!

A meghatározó családi légkör

Az ember személyiségének kialakulásában a legnagyobb szerepet a családi háttér játssza. Merkel esetében sem volt ez másképp. A kancellár édesapja evangélikus lelkész, édesanyja angol-latin szakos tanár volt. A kis Angela 1954-ben Hamburgban látta meg a napvilágot Angela Dorothea Kasner néven, ám a Kasner-család hamarosan úgy döntött, hogy keletre költözik, az apa, Horst Kasner ugyanis Templinben kapott lehetőséget az igehirdetésre. Az édesapa igen csöndes, viszont megannyira karizmatikus és teljesítményorientált jellem volt, ami komoly hatással volt lányára. Merkel saját gyermekkorára kedves emlékként tekint vissza, egyvalamit azonban már korán megtanult: munka és szabadidő között igen kis különbség van.

A kancellárasszony így már gyerekként igen közel került az egyházhoz, mely a későbbiekben is befolyással volt személyiségének alakulására. Már kancellársága alatt egy, a Bilddel készített interjúban úgy fogalmazott, hogy a hit ad neki segítséget ahhoz, hogy munkáját el tudja látni. Egy másik, a Süddeutsche Zeitungban megjelent „Kérdezze a kancellárt” című cikkben így válaszolt az egyik kalózpárti politikusnak (aki azt kérdezte, hogy mit tanácsolna Merkel neki, ha átvenné a posztját): „Az összeomlást a gőg előzi meg, a bukást pedig a felfuvalkodottság” (Péld. 16:18). Az egyházi élet mellett a világi élet is aktívan zajlott az uckermarcki Kasner-parókián. Igen sokan fordultak meg itt, köztük a kancellárasszony első mentora, Lothar de Maziére.

Merkel igazi éltanuló volt a gimnáziumban, kiváltképp biológiából és oroszból. Osztályában nem számított egy feltűnő jelenségnek, néhány egykori osztálytársa utólagos visszaemlékezésében egyenesen „szürke kisegérnek” nevezte őt. Merkel azonban az apai házban tanult szorgalommal és kitartással állt hozzá a tanuláshoz, melynek eredményeképp 14 évesen egy tanulmányi utat is nyert Moszkvába, ami akkoriban, a szocializmusban szinte páratlannak számított, pláne egy lelkész lányaként.

Az érettségi után otthagyva a vidéki életet Lipcsébe vezetett útja a Karl-Marx Egyetemre, ahol fizikát tanult. Céltudatosság és szorgalom jellemezte az itteni életét (is), az ifjúkori hosszú éjszakákba nyúló italozások teljes egészében kimaradtak Merkel egyetemi éveiből. Életének egy fontos állomása Lipcsében volt, ugyanis itt kötötte első házasságát 1977-ben, Ulrich Merkellel (akinek a nevét ma is viseli). A házasság nem volt túl sikeres, és 1982-ben el is vált a férfitől. Angela Merkel Lipcse után Berlinbe vette az irányt, ahol az állam által igencsak megfigyelt és átpolitizált Berlini Tudományos Akadémián kutatott fizikát és kémiát. 1986-ban Berlinben doktorált fizikából.

A Fal leomlása után irány a politika

Angela Merkel politikai karrierje klasszikus értelemben a Fal leomlása után kezdődött, átvitt értelemben viszont már előtte is közel került valamelyest a politikához. Merkel tagja volt az FDJ-nak (Szabad Német Ifjúság, mely a magyar KISZ német megfelelője), néhány politikai ellenfele és ügybuzgó újságíró pedig még a Stasival is kapcsolatba hozta a kancellárt. Ezeket a feltevéseket aztán később soha nem lehetett hitelt érdemlően bizonyítani, legyen annyi elég, hogy akik a Stasi-kártyát próbálták Merkel ellen kijátszani, azok előbb vagy utóbb kibuktak a közéletből.

A két országrész, valamint a Demokratikus Ébredés és a CDU egyesítése után Merkel a kereszténydemokratákban találta meg politikai családját. Munkáját a mélyről jövők tudatosságával látta el, noha néha nehezére esett elviselnie Bonn westernizált légkörét, ami egy keletnémet számára néhanapján egy igazi kultúrsokkal is felért (ahogy az alábbi felvétel 36. percében láthatjuk). Szorgalma és kitartása sok mindenkinek feltűnt, köztük az egység kancellárjának, Helmut Kohlnak, aki szárnyai alá vette a „keletnémet jövevényt”. Kohls Mädchen, azaz Kohl kislánya, így hívták sokan akkoriban Angela Merkelt, aki az utolsó két Kohl-adminisztrációban két tárcát is vezetett: ’91 és ’94 között a női- és ifjúságügyi; majd ’94-től ’98-ig környezetvédelmi és reaktorvédelmi minisztériumot.

Angela Merkel igen atipikus politikusnak számított a CDU-n belül. Egy alapvetően nyugatnémet pártba keletiként bekerülni nem volt szokványos, pláne, hogy Merkel protestáns és gyermektelen is volt. Nem beszélve arról, hogy ugye nő, a CDU pedig, mint tudjuk, igencsak a férfiak által dominált párt volt igen sokáig. Merkel természettudományos szakterületével sem számított átlag kereszténydemokratának, hiszen a CDU-s nagyágyúk vagy jogtudományt, vagy politikatudományt hallgattak, vagy valamilyen közgazdaságtani végzettséggel rendelkeztek. De nem Merkel. Természettudományi orientáltsága később, kancellári évei alatt még igen fontos szerepet fog játszani a politikáról alkotott felfogásában.

Kattintson és tudja meg, hogyan ragadta magához a hatalmat Angela Merkel!

Rögös az út a hatalomig

Mint már említettük, Merkel igen messziről érkezett a bonni politikába, és előélete alapján sokan már kapásból leírták, mondván, egy keletnémet természettudós nem fogja zavarni a nagyfiúk játékát. Kohl tanítványa elé 1999-ben óriási lehetőség hullott, nevezetesen a pártadomány-affér. A dolog lényege annyi, hogy Helmut Kohl eltitkolta, hogy a ’98-as kampányhoz honnan szerzett közel kétmillió márkás támogatást, holott kötelessége lett volna nyilvánosságra hoznia a támogatók névsorát (állítólag komoly fegyvergyártó-mágnások voltak a szponzorok). Merkel pedig nem habozott: a Frankfurter Allgemeine Zeitungban először egy cikket jelentetett meg, melyben – mint a CDU főtitkáraként – elítélte egykori mentorának tettét.

Míg Schröder kormányzott, addig Merkel szépen lassan bedarálta ellenfeleit a párton belül. Kohl bukása után fontos lépés volt az idős kancellár leghűségesebb pártkatonájának, Wolfgang Schäublénak a megnyerése. Biztos hátországgal maga mögött pedig kezdetét vette a szalámi-taktika. Az első áldozat Friedrich Merz volt, aki sokáig vezette a kereszténydemokrata frakciót a Bundestagban. Merz igen nagy népszerűségnek örvendett a párton belül, sokan már a CDU elnöki székébe akarták ültetni Merkel helyére. A határozott pártelnök lépett, melynek eredményeképpen Merz ma az ún. Atlanti-híd projektet vezeti az USA és Németország között.

A következő fontos állomás: 2002, szövetségi választások. A felmérések a hivatalban lévő kancellár, Gerhard Schröder mellett szóltak, a tét tehát óriási volt Merkel számára: vállalja-e a kockázatos csatát, vagy inkább visszavonulót fúj. Utóbbi mellett döntvén átengedte a kancellárjelölti poszt jogát a bajor CSU öreg urának, Edmund Stoibernek. Meglepetés nem született 2002 szeptemberében: Schröder győzött, Stoiber megbukott, Merkel pedig megúszta. Viszont innen most már nem volt többé visszaút, a 2005-ös választásokat pedig, ha csak egy hajszállal is, de megnyerte.

A 2009-es választások után a meggyengült szocdem vezérkar helyett új arcokkal töltődtek fel a kormánypárti sorok, akik közül sok ifjú titán jelentett potenciális veszélyt Merkel számára. Az egyik ilyen ifjú arc a „Németország legnépszerűbb politikusa” címet viselő CSU-s miniszter, Karl-Theodor zu Guttenberg volt. Merkel szerencséjére zu Guttenberget végül saját doktorija intézte el, így nagyobb noszogatás az ő esetében nem volt szükséges. Más volt a helyzet Norbert Röttgen környezetvédelmi miniszterrel. Röttgen esetében máshogy kellett eljárni, aminél kapóra jött, hogy 2012 márciusában megbukott az észak-rajna-vesztfáliai piros-zöld kisebbségi kormány. Merkel nem késlekedett, és az új választásokra Röttgent jelölte ki csúcsjelöltnek. A volt környezetvédelmi miniszter annak rendje és módja szerint megbukott a választásokon, így ezt a fenyegetést is sikerült kiiktatni.

Merkel dolgozószobájában sok egyéb mellett egy érdekes kompozíció található, mely három óriási sakkbábúból áll. Középen a világos királynő, előtte pedig két világos gyalog látható. Az előbbiek fényében valószínűleg nem nehéz kitalálni a szereposztást…

Víziók? Azt hagyjuk az álmodozókra!

Mint már korábban említettük, Merkel előképzettsége komoly szerepet játszik a politikához való hozzáállásában, melynek következtében a kancellárasszony a politikára sokszor egy megoldandó képletként tekint. Nézzük meg ezt egy példán keresztül. A 2011-es fukushimai atomszerencsétlenség után Merkel egy komoly politikai helyzettel állt szemben. A képlet egyik komponensét a német lakosság képezte, melynek döntő többsége elutasította az atomenergiát, és a reaktorokat veszélyesnek tartotta. Akkoriban a Bundestagban igazából csak egyetlenegy párt volt (a szocdemeket leszámítva), akik az atomkiszállást tűzték a zászlajukra, nevezetesen a Zöldek. Egy ilyen radikális lépés teljesen idegen lett volna Kohl, vagy a nagy ősök CDU-jától, de nem a merkeli CDU-tól: a kancellárasszony elővette Schröder tervét és maga valósította meg az atomkiszállást, ezáltal feloldva a képletet.

Ha a politikai szükség megkívánja, akkor háttérbe kell szorítani az elveket, ahogy ezt láttuk az energiafordulat esetében is. Merkel tehát a necessitá, azaz a szükség primátusát vallja, ahogyan ezt hajdanán Macchiavelli híres művében, a Fejedelemben megírta. Angela Merkel igazi reálpolitikus, az ideológiát, vagy a hosszú távú célkitűzéseket első ránézésre teljesen nélkülözi. Azért első ránézésre, mert igazából senki sem tudja, hogy mi is járhat a kancellárasszony fejében.

A „kompromisszumok kancellárját” igen nehéz kiismerni. Számos párttársa és egykori-jelenlegi ellenfele többször is megjegyezte már, hogy igen nehéz sikert elérni Merkellel szemben egy tárgyaláson. Angela Merkel ugyanis nem a vezető szerepét tölti be a tárgyalóasztal mellett, hanem a közvetítőét, aminek következtében ő kiismeri partnerei álláspontját, az ő véleménye azonban rejtve marad. Merkel egy vele készült dokumentumfilmben egyszer meg is említette, hogy miért is kedveli annyira ezt a hozzáállást. „Azt nem szeretném, ha az emberek szájáról kellene, hogy olvassak; sokkal inkább azt, ha kitalálnám, hogy mire is gondolhatnak. A döntéseim végén egy stabil hátországgal kell, hogy rendelkezzem, és egy kancellárral szemben természetesen adott a kísértés a többiek részéről, hogyha kitalálják, hogy én mit akarok, akkor ők azt mondják. Ezt semmiképpen sem akarom…”

Sokan vetik Merkel szemére, hogy nagy elődeivel szemben ő nem rendelkezik semmilyen kiforrott Európa-vízióval. Helmut Kohlnak – saját bevallása szerint – nem volt alternatívája, lévén ő és családja még közvetlenül érintett volt a háborúban, így az idős kancellárnak anno szépen ki kellett fizetnie a görög, a spanyol és a portugál csatlakozást is, mindezt az európaiság nevében. Schröder már kicsit más helyzetben volt. Ő már ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely a világháborús mea culpázást már nem annyira érezte magáénak, viszont Joschka Fischer külügyminisztersége alatt azért mégiscsak lehetett beszélni német Európa-politikáról. Merkelre más szabályok vonatkoztak, hiszen ő az NDK-ban nőtt fel, ergo az európai integrációról legfeljebb a hírekből értesülhetett, ő maga soha nem élte át az egyesülési katarzist.

Kattintson és ismerje meg a kancellárasszony példaképeit!

„Mutti” és a példaképek

Angela Merkel életéből kimaradtak az anyai örömök, sokan viszont kedveskedve egy egész nemzet anyjaként gondolnak a kancellárra. A szigorú Mutti, aki mindig rendet tart, viszont akire lehet számítani akkor is, ha a dolgok rosszra fordulnának. Mutti pedig ikonná vált Németországban: kiszámítható, egyenes, letisztult stílus, botrányoktól, kirohanásoktól és kínos elszólásoktól való teljes mentesség – egy olyan karakter, aki nyugalmat sugároz magából. Az anyuka játékszabályait azonban minden pillanatban be kell tartani, még választási győzelmi diadalittas állapotban is: Hermann Gröhe főtitkár, mint rosszalkodó gyerek hiába próbálta becsempészni a német zászlót az ünneplő CDU-s vezetők közé, Merkel résen volt és elvette a „játékszert”.

Sokan vontak már párhuzamot Thatcher és Merkel, mint a két Vaslady között. Amennyiben a két vezető kiállására, határozottságára, karizmatikus személyiségére gondolunk, úgy érvényes lehet a Vasladyk között párhuzamot vonni. Nem beszélve arról, hogy két konzervatív női csúcspolitikusról van szó, akik igen mélyről küzdötték fel magukat, és a politika szempontjából távoli területről érkeztek (Thatcher vegyésznek tanult). A Vasladyk viszont egy sor kérdésben máshogy álltak hozzá a dolgokhoz, nevezetesen a konfliktusvállalás és az alárendeltekhez való viszony területén.

Thatcher anno nem riadt vissza a szakszervezetek jogainak letörésétől, a kis lépések politikáját valló Merkeltől azonban igen távol áll bármilyen kompromisszumos lehetőséget elvető megoldás. Margaret Thatcher kiállt meggyőződése mellett még akkor is, amikor országos sztrájkok voltak; az emberek pedig mind ellene fordultak. Angela Merkel – mint már említettük – olyan nyitottá tette a CDU-t, hogy az szinte minden egyes irányba tud közeledni, ha a politikai szükség azt megköveteli. Nem is csoda, hogy Merkel komolyabb konfliktusokkal igazából nem találkozott kancellársága alatt; ha pedig igen, azokat sikerült gördülékenyen megoldania. Mindebből következik, hogy ma Németországban Angela Merkel soha nem látott népszerűségnek örvend: a mostani választásokon a CDU-szavazók 38 százaléka csak Merkel miatt voksolt a kereszténydemokratákra.

A párhuzamokat folytatván lépjünk tovább a példaképekre. Merkel dolgozószobájában két történelmi személy kapott helyett. Az egyik Konrad Adenauer, akinek festménye a kancellár íróasztala mögött van. Talán nem kell magyarázni, hogy miért a háború utáni első kancellárra esett a választás, noha Adenauer és Merkel között rengeteg különbség van. Két dolog mégis szorosan összeköti az első és a jelenlegi utolsó német kancellárt: mindkettő magányos harcos volt és mindkettőt messzemenően elismerték és tisztelték a kortársak. A dolgozószoba másik lakója II. Nagy Katalin orosz cárnő, akinek a fotója a dolgozószoba íróasztalán található. Katalin cárnő uralkodása alatt vált Oroszországból igazi nagyhatalom, mely már Európában is egy komoly hatalmi tényezőnek számított. Csakúgy mint Merkel esetében: a millenniumi fordulónál még „Európa beteg emberének” számító Németország a kancellárasszony alatt teljesen betöltötte geopolitikai potenciálját és Európa vezető hatalmává vált.

A harmadik parlamenti választást sorozatban megnyerő Angela Merkel egészen biztosan beírta magát a nagy kancellárok közé. Régóta nem volt Németországban egy olyan párt, amely annyira összefonódott volna vezetőjével, mint a jelenlegi kancellárasszony és a CDU. Merkelnek igen komoly utat kellett bejárnia ahhoz, hogy a csúcsra érjen, ám az ő küldetéstudatával és kitartásával ez úgy tűnik, nem volt lehetetlen. Aki pedig lebecsülte őt korábban, nos, ők ma már a vesztesek közé tartoznak.

Molnár Tamás Levente

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás