„Volt egyszer egy Jugoszlávia, éljen a Jugoszféra”

Jugoszlávia – egy balul sikerült integráció, melyről megannyi emléket őrzünk. Némelyek nosztalgiával gondolnak vissza rá, sokan azonban nem szívesen emlékeznek a közös múltra. Talán azonban senki sem tagadja, hogy az együttöltött idő kihatással van a jelenre, s pozitívan befolyásolhatja a jövőt, amennyiben okosan használják ki.

Az egykori jugoszláv tagköztársaságok véres különválása az európai történelem második világháború utáni évtizedeinek legelborzasztóbb eseményeit hozta magával. Pedig egy ideig úgy tűnt, a hidegháborúban semlegesnek megmaradni képes szocialista berendezkedésű ország működőképes lehet megannyi nemzetiség és vallás integrálásával. A délszláv egység azonban csupán egy megvalósíthatatlan vízió maradt, a több évtizednyi együttélés azonban kitörölhetetlen köteléket hagyott maga után.

Az egykori tagországok megannyi szállal kötődnek egymáshoz, habár sokan felednék az együtttöltött időt. Néhány évvel ezelőtt a The Economist újságírója, Tim Judah alkotta meg a Jugoszféra kifejezést azért, hogy segítsen megérteni az országok között napjainkban fennálló kapcsolatokat. A fogalom létjogosultságát mi sem igazolhatná jobban, hogy azóta többen is átvették, sőt még az akadémiai szférában is meghonosodni látszik. A kifejezés azonban éppoly ellentmondásos fogadtatásban részesült, mint minden egyéb a Balkánon. Főként Horvátországban váltott ki negatív visszhangot a megnevezés, de talán ők is csak az egykori Jugoszláviára emlékeztető név miatt ellenkeztek. Az egykoron egy egyéget alkotó tagköztársaságok között fennálló speciális kapcsolatrendszer ugyanis tagadhatatlan, s kihatással van a gazdaságra, politikára, társadalomra egyaránt.

Külön utakon, mégis egymással kereskedve

Sokakban elsőre az a gondolat fogalmazódhat meg a szó hallatán, hogy azt, ami egyszer már oly tragikusan véget ért, kár lenne újra összefonni. Fontos leszögezni azonban, hogy a Jugoszféra-jelenség nem az egykori balkáni ország feltámasztását célozza meg, s nem is azonos az egykori államszövetséghez kötődő nosztalgikus visszaemlékezésekkel. A kifejezés sokkal inkább reflektál az egykori tagköztársaságok között napjainkra kialakult társadalmi és gazdasági kapcsolatokra. Merthogy ezek igenis léteznek, s sokkal szorosabbnak tekinthetők, mint más szomszédos országok közötti viszony. Az elmúlt években számos folyamat volt megfigyelhető, amelyek erre a speciális kapcsolatrendszerre hívják fel a figyelmünket. A szerb, horvát és szlovén vasúttársaságok szorosan együttműködtek annak érdekében, hogy növeljék a tranzitutak szerepét Romániával és Bulgáriával szemben Nyugat-Európa és Törökország közötti kereskedelemben. Egy másik kiváló példa a jelenségre az áruházláncok terjeszkedése a régióban: a szlovén Mercator, a horvát Konzum, és a szerb Delta sorra nyitja meg üzleteit a Nyugat-Balkán országaiban.

A gazdasági összefonódás mögött számos olyan vonás húzódik meg, amelyek magyarázhatják az országok között lejátszódó folyamatokat. Az együtt töltött évtizedek alatt olymértékben összecsiszolódtak a fogyasztói szokások, hogy erre napjaink gazdasági szereplői is reagálni tudnak. Ebben az esetben olyan nosztalgikus élményeket felidéző termékekre gondolhatunk, amelyeknél a vásárlási motiváció leginkább érzelmi alapú. Az egykori tagországok mindegyikében a gyerekek szívesen eszik a szerb Plazma kekszet, miközben a horvát Vegeta mindenhol az otthon ízét jelenti. Az országok fontos kereskedelmi partnerei egymásnak, hiszen Jugoszlávia fennállása alatt megannyi gazdasági szál alakult ki a felek között, amelyeknek persze az önállóság gátat szabott. A hagyományokon túlmenően az egyik legfontosabb kereskedelem-teremtő erőnek azonban a nyelvet tekinthetjük. Bár minden ország saját hivatalos nyelvvel bír, ezek a különbségek könnyedén átléphetőek a gazdasági élet mindennapjaiban. Szintén egy szorosabb együttműködés mellett szóló érv lehet az a tény, miszerint Jugoszlávia fennállása során egy egységes, 24 millió fogyasztóval rendelkező gazdaságról beszélhettünk, napjainkra ennek helyébe sok elaprózott piac lépett. Ez pedig nem kedvez a hazai vállalkozóknak, s az oly fontos külföldi befektetők figyelmét is elkerülik ezek a kicsi, s megannyi gazdasági problémával küszködő országok. Számos racionális érv létezik tehát, amelyek mozgatói lehetnének az integráció újragondolásának vagy valamilyen szorosabb együttműködés elindításának. 

A realitások talaján maradva

Az üzletembereknek a Jugoszféra a jelent és a jövőt jelenti, a politikusok előtt viszont csak távoli utópiaként lebeg egy szorosabb balkáni integráció képe. Hiába megannyi gazdasági észérv, a Jugoszféra gondolatának nyomát sem találjuk a balkáni politikusok retorikájában. A nacionalizmus, s az egyes országok döntéshozói közötti ellenségeskedés még napjainkban is olyan erős, hogy elnyom mindenféle racionális elképzelést. Elegendő csupán a néhány évvel ezelőtt kialakult horvát-szlovén vitákra gondolnunk. A korábban csődbe ment Ljubljanska banka körül kialakult huzavona is sejthetőleg csak a mihamarabbi horvát EU csatlakozás miatt oldódott meg. Pedig megannyi sikeres együttműködést példaként állíthatnának maguk elé, elég ha a BENELUX államokra, a visegrádi együttműködésre vagy az északi együttműködés országaira gondolunk. A nyugat-balkáni országok politikájában közös vonásként fedezhető fel, hogy hosszú távon mindenki az Európai Unió tagjaként képzeli el jövőjét. Feltételezhetően az EU sem lenne ellenére egy szorosabb balkáni integrációnak, hiszen egy egységes térség sokkal könnyebben kezelhető lenne számára.

Tim Judah, a kifejezés megalkotója a számos kritikára válaszolva a következőképpen összegezte a térség lehetőségeit: „Képzeljük el Európát egy városként. Az egykori Jugoszlávia országai ennek a szegény külvárosa, amelynek bár van néhány szép utcája, de egyébként gengszterek irányítják, legyenek azok igaziak vagy politikusnak öltözve. A város egésze bajban van, s két lehetőség közül választhat: a természetes és komparatív előnyeire koncentrálva a növekedés útjára lép, vagy elsorvad, miközben a népessége elöregszik, s legtehetségesebbjei elmenekülnek kedvezőbb lehetőségeket kínáló vidékekre. Ugyanezen megállapítások igazak a Balkánra is. S a régión kívül senkit nem érdekel annak sorsa, hiszen szörnyű demográfiai mutatók, alacsony termelékenység, rossz infrastruktúra, s gazdasági stagnálás jellemzi a térséget. Napjaink világgazdaságában csak az együttműködés lehet az egyetlen jó megoldás minden fél számára.” A lehetőség tehát adott, a megvalósulást azonban nagy valószínűséggel elsöprik majd az országok között húzódó ellentétek, mely most is erősebbnek bizonyulnak a racionális érveknél. 

Pákozdi Anita

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás