_

Die Welt: lengyel ötlet a szíriai vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzése

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter ötlete volt, hogy helyezzék nemzetközi felügyelet alá a szíriai kormány vegyi fegyvereit – írta szerdán a Die Welt című német lap.

A beszámoló szerint a lengyel külügyminiszter abból indult ki, hogy a szíriai hadsereg szovjet gyártmányú vegyi fegyverekkel szerelkezett fel, Ororszország pedig kitart a damaszkuszi rezsim mellett és elutasítja a katonai beavatkozás gondolatát, ezért a moszkvai vezetés alkalmas lehet arra, hogy átvegye az ellenőrzést az arzenál felett, és ezzel elkerülhető lehet a katonai csapás.

Erről beszélt Sikorski a Le Monde című francia lapban augusztus 29-én megjelent interjúban is, amelyben kifejtette: megváltozna a háború kitörésével fenyegető helyzet, ha Oroszország kinyilvánítaná hajlandóságát a szíriai vegyi fegyverek felügyeletére.

Ugyancsak augusztus 29-én Sikorski telefonon elmondta John Kerry amerikai külügyminiszternek azt a javaslatát, amely szerint ultimátumot kellene adni az szíriai kormánynak, hogy 30 napon belül helyezze nemzetközi felügyelet alá vegyifegyver-arzenálját, és az ellenőrzésében részt kellene vennie Oroszországnak.

Másnap Sikorski egy Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy Oroszország “valószínűleg megakadályozhat egy háborút, ha átvenné a szíriai vegyifegyver-arzenál felügyeletét, amelyet a Szovjetunió épített fel”.

Újabb egy nap elteltével, augusztus 31-én Vilniusban, az EU külügyminiszterei és John Kerry találkozóján Sikorski ismét kifejtette az elképzelést az amerikai diplomácia vezetőjének. A megbeszélésen részt vett Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának vezetője, az Európai Néppárt (EPP) frakciójának tagja is. A vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzése orosz közreműködéssel ekkor már nem csupán egy ötlet volt, hanem egy koncepció, amelyet az EPP-hez tartozó valamennyi uniós külügyminiszter támogatott, és Sikorski nemcsak a saját nevében, hanem a néppárti külügyminiszterek képviseletében igyekezett meggyőzni amerikai partnerét – írta a Die Welt.

Ezt az elképzelést vette át szeptember 9-én John Kerry, amikor Londonban sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt mondta:  Bassár el-Aszad szíriai elnök megelőzheti a katonai csapást, ehhez az szükséges, hogy a szíriai kormány vegyifegyver-arzenáljának “minden egyes darabját” beszolgáltassa a nemzetközi közösségnek “a következő egy hétben”, lehetővé téve a teljes leltárt. Hozzátette ugyanakkor: nem számít arra, hogy Aszad ezt megteszi.

Kerry nyilatkozata után a Fehér Ház egy közleményben pontosította Kerry szavait, kifejtve, nem ultimátumról van szó, hanem “retorikai érvelésről”, amellyel a külügyminiszter azt kívánta érzékeltetni, hogy az Aszad-rezsim megbízhatatlan. Néhány órával Kerry nyilatkozata után viszont Szergej Lavrov orosz külügyminiszter felszólította a szíriai vezetést, hogy a nyugati katonai beavatkozás elkerülése céljából helyezze nemzetközi felügyelet alá vegyifegyver-arzenálját, és jelezte, Moszkva kész részt venni az ellenőrzésben.

Ez a fejlemény csökkentette az amerikai katonai csapás valószínűségét, holott Barack Obama elnök a beavatkozást sürgette. Ugyanakkor valószínűleg nem neheztel külügyminiszterére az ügyetlennek minősített londoni megjegyzése miatt, hiszen eredetileg nem akarta belekeverni országát a szíriai polgárháborúba – véli a lap. Obama azt is ellenezte, hogy fegyverekkel támogassák Aszad ellenzékét, és ezzel konfliktusba is került a Pentagonnal és a külügyminisztériummal – írta a Die Welt, amely szerint Obama azért akarta távol tartani az Egyesült Államokat a szíriai polgárháborútól, mert attól tartott, hogy Afganisztán és Irak után egy újabb költséges és kiszámíthatatlan háborút kell kezdeni, az ellenzéknek szállítandó fegyverek pedig radikális iszlamistákhoz kerülhetnek.

A vegyifegyver-támadás megváltoztatta a helyzetet. Obama a beavatkozást kezdte sürgetni, mert attól tartott, hogy ha nem torolják meg a vegyi fegyverek bevetését, akkor az iráni vezetés úgy vélheti, szabad az út az atomprogramja további fejlesztéséhez. A vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzésére irányuló új kezdeményezés révén viszont elkerülhető lehet a háború – írta a Die Welt.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás