Hello turiszt, du bist in Bosznia-Hercegovina

Bosznia-Hercegovina megosztó és megosztott. Megosztó, mert egy körülbelül 10 kilométeres távon földrajzilag kettévágja Horvátországot, így birtokol egy ekkora szakaszt az Adriai-tengerből. Megosztott, mert bosnyákok, horvátok és szerbek, római katolikusok, muzulmánok és ortodoxok lakják. Kulturális sokszínűség, mondanánk erre Nyugat-Európában. Lőporos hordó, mondjuk a Balkánon.

Először is nézzük az általános tényeket. Az ország államfője Nebojsa Radmanovic, a miniszterelnök Vjekoslav Bevanda, de az állam nemzetközi igazgatás alatt áll Valentin Inzko vezetése alatt. Lakosainak száma 4,6 millió fő körül van, de pontos adat nincs: a független Bosznia-Hercegovinában az első népszámlálás idén tavasszal volt, a végleges adatokat egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Egyértelműen a Balkán elmaradott államai közé tartozik, a háború nyomai érezhetőek a mindennapokban – erről később bővebben.

Egyetlen tengerparti városa Neum, amely – nem meglepő módon – hegyoldalban helyezkedik el. Ennél fogva korlátlan számú lépcsővel rendelkezik, korlátokban viszont nem bővelkedik. Amikor azt hisszük, már csak pár lépés választ el a hegy tetején lévő templomtól, szembesülnünk kell vele, hogy ez valójában pár száz lépcsőt jelent. Neum egyébként 60 kilométerre található a horvátországi Dubrovniktól és 30 kilométerre Mostar-tól, többségében horvát katolikusok lakják (1991-ben egyébként a lakosság 91%-a horvát volt, meglepő, hogy végül nem Horvátország része lett). Saját vízilabdapályája van kiépítve a tengerben, csapata a horvát bajnokságban játszik. A város a háború alatt komoly károkat szenvedett, ezeket egy kivétellel szinte teljesen rendbe hozták. A kivétel egy szálloda, mely a parti sétány közepén magasodik. Gránát- és lövésnyomok jelzik mintegy mementoként, hogy az emberek nem felejtenek.

Neumban minden évben megrendezik az Etnofest Neum nevű eseményt, mely az ott élő horvátok kulturális eseménye. Idén volt a 18. alkalom. A szabadtéri fesztivál nézőtere szinte teljesen megtelt nyakukban keresztet viselő nézőkkel: ez ugyanis a horvát lakosság jelképe. A bosnyák férfiak mellkasán tigrisfej tetoválás van – még egy memento a háborúból.

Az ország pénzneme a márka: egy euró két márkát ér. A legtöbb üzletben elfogadják az eurót (jobban is örülnek neki, mint a márkának), de hajlamosak rosszul visszaadni. Mivel nem igazán beszélnek sem németül, sem angolul, blokkot pedig nem kapunk sehol, szinte lehetetlen lekövetni, hogy mennyit kellene fizetnünk. Ugyan minden üzletben van pénztárgép, az eladott tételt mégsem oda ütik be: szinte mindenhol egy kis füzetbe jegyzik fel, hogy miből mennyit adtak el. Bankkártyát alig néhány helyen fogadnak el: az instabil bankrendszer miatt csak a készpénznek van értéke. Második nap az ember észreveszi, hogy valószínűleg minden eurós vásárlása alkalmával átverik, és elsétál a városi bankba, ahol az euróját márkára váltja. Így sem garantált, hogy mindig annyit fog fizetni, amennyit valóban kellene (hacsak nem érti a horvátul vagy bosnyákul elmotyogott végösszeget), de legalább nem tud róla, ha becsapták.

Mostar városa különleges élmény. A lakosság 64%-a római katolikus, rajtuk kívül bosnyák muzulmánok lakják a várost. Összesen 100 ezer fő él Mostarban. A híres Öreg hidat 1993-ban horvát tankok néhány óra leforgása alatt pusztították el. Mai formáját 2005-ben nyerte el, újjáépítését a Világbank finanszírozta. A híd azóta az UNESCO Világörökség része. A hídon a rengeteg turista miatt szinte csak lépésben lehet haladni. Így van időnk rémülni-ámulni azokon a helyi fiatalokon, akik a híd tetejéről fél óránként ugrálnak be a háborgó Neretva folyóba.

A város ostroma 18 hónapig tartott. Ez idő alatt megsemmisült a püspöki palota, az egyházi könyvtár, számos mecset és monostor. A várost nagy részét helyreállították. Mostar óvárosában a szebbnél szebb ékszerek és kasmír kendők mellett töltény formájú tollakat és Tito arcképével díszített ajándéktárgyakat (és természetesen lépcsőket) korlátlan mennyiségben találunk. Az óvárosban található egy muzulmán negyed, minarettel és mecsettel. A negyedbe nők kizárólag fedett vállal, kendővel eltakarva léphetnek be. A minaret pontosan a híddal szemben található: a kilátás csodálatos, bár a minaret igencsak szűk, a látogató pedig sok, így nem egyszerű sem a fel-, sem a lejutás. Majdnem minden városban, így Mostarban is van kiállítás a háború fényképeiről. Mostarban a híd melletti Helebija toronyban Wade Goddard új-zélandi fotós képeit nézhetjük meg, aki 1992-ben, 22 évesen járt először Mostarban, s végigfotózta a háborút. Képei életképek, főként gyerekeket örökített meg.

Bosznia-Hercegovina másik fő látványossága, melyet évente 1 millió turista látogat meg, Medjugorje, a főként horvátok által lakott katolikus zarándokhely. Érdekessége, hogy a katolikus egyház nem ismeri el zarándokhelyként a város. A történet szerint az 1980-as évektől Szűz Mária több ízben is megjelent a helyi fiataloknak, és üzeneteket adott át békéről, hitről, megtérésről és az ima erejéről. A Vatikán szerint a csodák nem bizonyítottak, így aki hisz Medjugorjében, az nem igazi katolikus. Sem II. János Pál, sem XVI. Benedek pápa nem ismerte el zarándokhelyként, azonban ez a zarándokokat nem zavarja. A város gyönyörű temploma szintültig tele van csöndben fohászkodó hívőkkel, éneklő kórusokkal.

2008 óta a Vatikán nem nyilatkozott Medjugorje ügyében. Ferenc pápa arcképe számos ajándék- és kegytárgyon látható. A hívők és a zarándokok kíváncsian várják a pápa álláspontját a csodák bizonyításával kapcsolatban. 1992-ben egyébként lerombolták a városban található szerb-ortodox kolostort, és horvát fogolytábor működött a zarándokhely területén: több száz bosnyák és szerb foglyot kínoztak itt halálra. A városnál található hegyen – melyhez a Mária-jelenések köthetők – aknavető gyakorlóterep működött. A háború után önálló horvát közigazgatási egységet akartak létrehozni a város területén, de végül Bosznia-Hercegovina része lett.

Bosznia-Hercegovina többségében horvátok által lakott városaiban – így Neumban, Mostarban és Medjugorjeben is – található Franje Tudman híd, utca vagy tér. Tudman Horvátország első államfője volt 1990 és 1991 között, aki szinte megverekedett a független Horvátország nemzetközi elismeréséért. Szerepe kétséges, a ICTY vád alá helyezte háborús bűnök elkövetése miatt, de a tényleges per megkezdése előtt elhunyt. A horvátok által nemzeti hősként tisztelt Tudman kultusza szinte a Gotovina-kultuszhoz mérhető. Bosznia-Hercegovina horvátok által lakott részén népszerűsége vitathatatlan. Hogy a bosnyák lakosság körében mennyire népszerű, azt sajnos nem tapasztaltuk meg.

A nacionalizmus rengeteg, finom és kevésbé diszkrét megnyilvánulásával találkoztunk. A rádiókból például kizárólag horvát illetve bosnyák nyelvű zene szól. Mindegy, hogy délelőtt a fagyizóban, vagy este az étterem halljuk a muzsikát, itt angol nyelvű dalt nem hallunk. Igaz, számos, eredetileg angol nyelvű slágert ismernek, játszanak, énekelnek, de a saját, kissé kemény, mégis dallamos nyelvükre fordítva.

Érdekes volt látni a bosnyákok és horvátok családhoz és gyerekhez való viszonyát. Bárhol jártunk, azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek különleges státuszt töltenek be a társadalomban. Vadidegeneknek mindig van néhány kedves szava a szembe jövő gyerekhez, jár egy mosoly vagy egy fejsimogatás. Az éttermekben a pincérek halálos nyugalommal, viccelődve, mosolyogva kerülgetik az asztalok között szaladgáló, szlalomozó apróságokat. Semmi türelmetlenkedés, felháborodás. Számomra úgy tűnt, hogy a gyerekek jelenléte és néha igencsak eleven viselkedése a legtermészetesebb dolog a világon: a hozzáállás példaértékű.

Bosznia-Hercegovina ellentétes és megosztó ország. Olyan világ rejtőzik tőlünk alig 1000 kilométerre, ahol a büszke szemekben látni a háború nyomait, a házak falán a találatokat, érezni lehet és látni lehet a szegénységet. Az ország egyet jelent a vadromantikával: félelmetes hegyek, csodálatos, tiszta tenger és a gyönyörű Neretva folyó. Az utazás végére a lépcsők száma sem tűnt olyan ijesztőnek, mint az első napon (sőt, valójában hasznosak: a finom, zsíros szláv ételek után nem árt egy kis mozgás…). Igen, még van mit tanulnia az országnak, van hova fejlődni. De Bosznia-Hercegovina olyan hely, ahová bármikor visszamennék.

Szabó Edit

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás