_

Ma vív háborút az orosz ellenzék a hatalommal Moszkváért

Vasárnap, szeptember 8-án Oroszországban egy jelentős eseményre kerül sor: megválasztják Moszkva polgármesterét. A tét igencsak nagy – a győztes nemcsak egy országnyi méretű területet vezetőjévé válik a 12-16 millió fős népességű Moszkva személyében, de egyben az orosz hatalmi lánc de facto harmadik legbefolyásosabb emberévé. A megerősödött polgári ellenzék most mutatja meg a foga fehérjét – amíg a 2012-es elnökválasztás során valódi ellenzéki jelöltek nem léteztek, moszkvai polgármesteri székért elindult a legígéretesebb politikusuk, Alekszej Navalnij, akit alig két hónappal ezelőtt a hatalom még börtönbe küldte volna, aztán hirtelen megváltoztatták a döntést.

Hat jelölt birkózik meg a moszkvai főpolgármesteri székért szeptember 8-án: Ivan Melnyikov az orosz Kommunista Párt jelöltjeként, Nyikolaj Levicsev az Igazságos Oroszország párt vezetője, Szergej Mitrohin, a Jabloko párt elnöke, Mihail Degtyarev, a liberális-demokraták (LDPR) jelöltje, Alekszej Navalnij (RPR-Parnasz jelölésével) és Szergej Szobjanyin jelenlegi ideiglenes főpolgármester.

A moszkvai polgármester választások megszervezése Szobjanyin taktikai húzásával indult: Moszkvát 2010 óta vezető hivatalnok 2013. június 5-én jelentette be a lemondását azzal az indokkal, hogy az embereknek meg kell választaniuk a városi vezetőt.

1991 óta, vagyis 22 év alatt mindösszesen csupán három különböző polgármestere volt az orosz fővárosnak: Gavriil Popov, aki 1992-ben lemondott, majd őt követte Jurij Luzskov, Oroszország egyik legerősebb politikusa az 1992-őt követő években. Luzskov 18 évig maradt Moszkva vezetője, végül Dmitrij Medvegyev váltatta le arra hivatkozva, hogy megrendült benne az elnök bizalma. Így került 2010-ben Moszkva élére – elnöki jelöléssel – Szergej Szobjanyin. Csakhogy 2012-ben Medvegyev vissavonta Putyin rendeletét, és újra választásokhoz kötötte a főváros vezetőjének a személyét.

A 2010 óta Moszkvát vezető Szobjanyin megbizatása 2014-ig szólt volna, csak akkor került volna sor a visszahozott rendszer szerint polgármester választásokra. Az Egységes Oroszország (kormányzó) párt politikusa azonban stratégiai döntést hozott: az ellenzék viszonylagos alacsony indexe mellett az ő népszerűsége biztos vezetést mutatott, így idő előtt lemondott. Az előrehozott választásokkal így megfelelő időben 2018-ig bebetonozhatja a hatalmát.

Szobjanyin minden bizonnyal csendes kampányra számított, ahol még a passzivitás ellenére is könnyedén megnyerhette volna a választásokat. Alekszej Navalnij csatlakozásával a választási küzdelembe azonban minden másképp alakult. Navalnij és az ingyenesen dolgozó aktivistái az egész várost behálózták hangos akcióikkal, fellépésekkel és plakátokkal. Navalnij utcai demonstrációkat szervezett, találkozókat tartott a választókkal minden egyes moszkvai körzetben, ahol alaposan és részletesen elmagyarázta a programját és azt, mit kell tenni a városért.

Szobjanyin stábja számára ez a fajta aktivitás elképzelhetetlennek mutatkozott előtte, így viszont ők is Navalnij követésére kényszerültek, és egyszer csak moszkvai választásokkal lett tele az orosz média – és pont ezt igyekeztek volna a vezetésben elkerülni. A választókkal való párbeszédre azonban Szobjanyin nem szánta el magát. Navalnij minden fronton támadást indított: televíziós és rádiós vitára hívta a többi jelöltet, a jelenlegi városvezető azonban visszautasította a kihívást.

Az ellenzék továbbá az elmúlt hónapok nagy szenzációjaként igencsak kompromittáló információkat hozott elő Szergej Szobjanyinról: azzal vádolták meg, hogy kiskorú lánya, Olga Szobjanyina nevére jogtalanul privatizálta a központban lévő moszkvai lakását. Megjegyzendő, hogy nem kicsi ingatlanról van szó: 308,1 m2, amelynek a piaci értéke központi fekvését tekintve 5,2 millió dollár, vagyis közel 1,2 milliárd Ft (ne feledjük, hogy Moszkváról, a világ egyik legdrágább városáról van szó). Az orosz szabályozás szerint egy hivatalnok élete során csak egyszer veheti magántulajdonába a szolgálati lakását, és ezt Szobjanyin már megtette néhány évvel ezelőtt egy másik vidéki lakással, amikor Tjumenyi régióban dolgozott.

Szobjanyinnak azonban két lánya van: 26 éves Anna Szobjanyina, aki egy évvel apja polgármesteri kinevezését követően Szentpétervár központjában kapott lakást. A lakás méretei a moszkvaihoz hasonlóan lenyűgözőek: 204,9 m2, ráadásul a fő szentpétervári nevezetességek mellett közvetlenül: Nyevszkij sugárút, Mars-mező, Palota tér, Ermitázs… A lakás becsült ára 116,6 millió rubel, vagyis közel 800 millió Ft.

Az orosz fővárost három éve vezető Szobjanyin és felesége (bevallott) keresete tíz év alatt 27 millió rubelt tett ki (~184 millió Ft), amiből még nyilván a mindennapi költségeiket is ki kellett fizetniük. Vagyis Szergej Szobjanyin lánya által megszerzett lakás ötször annyiba került mint apja és anyja tíz év alatt megkeresett minden pénze.

Az ügy további pikantériáját adja, hogy Anna Szobjanyina 24 éves korában – apja főpolgármesteri kinevezésének évében – egy új céget alapított, OOO Forus-Group, amely belsőépítészettel, javítási és rekonstrukciós munkálatokkal foglalkozik. Nos a cég alapítása óta csakis kizárólag állami objektumoktól kaptak megrendeléseket: például elnöki tárgyalóterem, védelmi minisztériumi tárgyalóterem és stb. Persze hivatalos tender kiírásoknak nincs nyoma…

Navalnij egy másik vádja Szobjanyin működésével kapcsolatban a Tverszkaja utca parkosításáról szólt, amelyre a város hatalmas összegeket költött – 529 millió rubel. Átszámítva egy pad, egy kuka és egy növény együtt 8 millió rubelbe, vagyis 54,7 millió Ft-ba került, ennyiért pedig nem nagyon lehet növényeket kapni, ha csak nem aranyból van a lombja.

Ezek a mondhatni felettébb gyanús történetek Nyugat-Európában már bármelyik politikust visszavonulásra késztették volna, ám Oroszországban persze más a helyzet. A Főügyészség a benyújtott dokumentumok ellenére nem emelt vádat, Szobjanyin részéről az ügy pedig gyakorlatilag válasz nélkül maradt.

De visszatérve a polgármester választáshoz – Moszkva utoljára tíz éve, 2003-ban választott polgármestert. Azóta a lakossága hivatalos adatok szerint is legalább 1,59 millióval nőtt, a város problémái viszont megsokszorozódtak. Korábbi cikkünkben már beszámoltunk az orosz főváros legnagyobb problémáiról. Magukat a moszkvaiakat az első három helyen a következő problémák foglalkoztatják: egyre növekvő rezsi költségek, az egekbe szökött ingatlanok árai és elérhető áron kínált lakások problémái, illetve a bevándorlók kérdése. Ezért a hat polgármester jelölt elsősorban ebből kiindulva építette ki a választási programját.

Ivan Melnyikov (63 éves)

A polgármesterjelöltek programjait olvasva talán éppen Melnyikov programja tűnik a legjobban kidolgozottnak. Melnyikov a Kommunista Párt második ember a pártot vezető Zjuganov után. Tervezete ezért is meglepően radikálisnak tűnik a kommunista párt ideológiájához képest. Melnyikov így jellemzi az orosz fővárost:

„Moszkva ma: dugók által megbénított szórakoztató központ bevándorlók millióinak ellenőrizhetetlen tömegével, mindennapos lövöldözésekkel, kegyetlen gyilkosságokkal, balesetekkel, emlékművek megsemmisítésével, fák és parkok kiirtásával, életveszélyes tömegközlekedéssel, elviselhetetlen utakkal, elit lakónegyedekkel, drága egészségüggyel, vegyipari élelmiszerekkel és szennyezett levegővel.”

Mindebből Melnyikov arra a következtetésre jut, hogy Moszkvában ma nem lehet élni. Programját négy fő pontra élezi ki: a bevándorlók kérdésére, közlekedésre, rezsire és nyugdíjasok helyzetére.

A bevándorló kérdést a kommunista jelölt igen radikálisan oldaná meg: lakosság cserével. Oroszország középső részeiből javasol orosz állampolgárokat hozni a Moszkvát elárasztó bevándorlókra váltva azokat. A külföldiek ezek után csakis munka-vízumokkal dolgozhatnának Oroszországban, a munkáltatókra pedig speciális adót vetne ki abban az esetben, ha külföldieket foglalkoztatnak. E mellett a külföldi szertartási helyszíneket (és itt valószínűleg legfőképpen az iszlám vallás terjedésére gondol) nem publikus helyekre vinné át.

A közlekedést Melnyikov alapos matematikai tervezéssel oldaná meg. Kétszintű sugárutakat építené, a raktárakat pedig városon kívülre helyezné. E mellett ígéri az olcsóbb tömegközlekedést és Moszkva-folyó vízi útjainak a kiépítését (ami egyébként fontos programpont).

A rezsi kérdés megoldását a kommunista politikus az energiaszolgáltató cégek államosításában látja, és ezzel csökkentené a háztartásokra eső költségeket. E mellett Melnyikov a nyugdíjak emelését is ígéri: 18 ezer rubeles minimumra (123 ezer Ft).

Nyikolaj Levicsev (60 éves)

Nyikolaj Levicsev az Igazságos Oroszország párt vezetőjeként vág neki a főpolgármester választásnak, e mellett az orosz Állami Duma alsó házának az elnökhelyettese is.

Levicsev közigazgatási átalakításokat ígér: egy speciális városi miniszterelnöki posztot hozná létre, akit a főpolgármester nevezné ki, és az ő munkáját segítené. Megnövelné a képviselők számát a városi tanácsban, ugyanakkor a moszkvai körzetek számát radikálisan csökkentené: 146 körzetről 50-55-re. Ígérete szerint a bírák választás útján neveznék ki.

Fontos ígéretei vannak a város képének átalakítására és közlekedés fejlesztésére: térmegfigyelő rendszer kiépítését sürgeti, rendezné a parkolást, nagy sebességű villamos rendszert ígér, földalatti parkolókat és zöld udvarokat. Fontos feladatnak tartja a Moszkva-folyó partjának a kiépítését is a gyalogos forgalom számára.

A bevándorlók helyzetének a rendezésére is van javaslata: kvóta rendszert javasol a bevándorlás szabályozására, a munkáltatókat pedig szigorúan büntetné, amennyiben illegális bevándorlókat foglalkoztatnak.

Mihail Degtyarev (32 éves)

A legfiatalabb polgármester jelölt, aki a liberális-demokratákat (LDPR) képviseli. Az LDPR nacionalista nézeteinek megfelelően a legnagyobb hangsúlyt a bevándorlókra helyezi: 2015-től betiltaná az emigránsok beutazását, amennyiben nem rendelkeznek érvényes útlevéllel. Ezen kívül tilos lenne az elképzelései szerint a bevándorlóknak a kereskedelemben dolgozni, és Levicsevhez hasonlóan szigorúan büntetné a munkáltatókat a fekete munkásokért.

Levicsevhez hasonlóan az LDPR jelöltje is rendezné a Moszkva-folyó környékét, sőt, egy közstrand kialakítását is ígéri. 2018-ig befagyasztaná a tömegközlekedés árait, megnövelné a tanárok fizetéseit, és kedvező hiteleket nyújtana családok számára: 30 évre évi 1%-os THM mellett.

Szergej Mitrohin (50 éves)

Az ellenzéki Jabloko párt vezetője, Szergej Mitrohin közigazgatási reformokon indulna el: a jelenlegi moszkvai városi dumát (amelyben 32 Egységes Oroszország párt képviselője mellett 3 kommunista képviselő ül) idő előtt széteresztené (habár a polgármesternek erre nincs hatalma…), és 2014-ben új választásokat írna ki a városi dumában, amelynek a hatalmát meg is növelné a polgármesteri hatalom kárára. A hivatalnokok számát csökkentené.

Akárcsak Alekszej Navalnij, nagy hangsúlyt helyez a korrupcióval való leszámolásra – speciális bizottság létrehozását javasolja, amely ellenőrizné az állami megrendeléseket és tendereket.

A bevándorlók kérdését az állami szférában kezdené kezelni: az állami szektorban foglalkoztatott bevándorlók helyett orosz állampolgárok foglalkoztatását részesítené előnyben. Arra azonban ez a koncepció nem gondol, hogy a tádzsikok, üzbégek, tatárok és más népcsoportok által elvállalt munkák általában a legrosszabbul fizetett és a legkisebb presztízsű munkák közé tartoznak, amit az orosz állampolgárok nem vállalják el.

Ezen kívül a Jabloko elnöke 3 évig befagyasztaná a rezsi árakat, gyors villamos hálózatot és több metró állomást építene ki, illetve olcsóbb lakásokat ígérne.

Mitrohin programja tűnik egyébként mind közül a legkevésbé átgondoltnak – a legtöbb pontjába bele lehet kötni. Magyarázatokat azonban arra nem ad, hogyan oldaná meg az ígéreteit, így azok nem is tűnnek reálisnak.

Alekszej Navalnij (37 éves)

Alekszej Navalnij eddigi működése alapján is meg lehetett tippelni, hogy mire fogja helyezni a legfőbb hangsúlyt a programjában: a korrupció elleni harcra. Navalnij teljes transzparenciát és nyilvánosságot ígér, amennyiben főpolgármesterré választják. Programja szerint szigorú audit jönne minden moszkvai hivatalnok és bizottság számára, ami kétségtelenül sok ellenséget kreál neki. Navalnij továbbá betiltaná az 1,5 millió rubelnél (10 millió Ft) drágább autók közpénzből történő vásárlását az állami szféra dolgozói számára. Közigazgatási tervei között szerepel még a hatalom decentralizálása és a bírák szabad választása is.

Sokat foglalkozik a bevándorlók problémájával is. Érdekes módon egyedül nála szerepel az integráció a tervek között – speciális központokat hozna létre a bevándorlók gyerekei képzésére, amelyek a további integrációjukat szolgálnák. Szigorúan ellenőrizné továbbá az állami szféra foglalkoztatási politikáját és vízumhoz kötné a Közép-Ázsia lakosai számára az országba való belépést.

Navalnij programjában szerepel a közlekedés és a városi környezet javítása is. Komoly erőforrásokat költené a tömegközlekedés fejlesztésére és járatok között maximum 5 percre korlátozná a várakozási időt, e mellett minden jármű típust ingyenes wifi-vel szerelné fel. Közlekedést fejlesztendő moszkvai körzetek között építene ki normális utakat (a nagy sugárutak rekonstrukciója helyett), a vasutak alatt alagutakat csinálna, és a parkoló rendszert is megreformálná.

A kórházakban Navalnij elektronikus betegfelvételt vezetne be, a moszkvai házakat teljesen felújítaná a lakosokkal együtt (a lakóközösség által felújításra fordított minden rubelre a város további 3 rubelt adna). Térfigyelő rendszert építene ki és egy speciális fővárosi rendőrséget hozna létre, amelyet a lakosság felügyelné.

Szergej Szobjanyin (55 éves)

A jelenleg is főpolgármesteri feladatokat ellátó Szergej Szobjanyin a kormányzó párt, az Egységes Oroszország jelöltje. Három éve áll a város élén, így ennek megfelelően a programja ötvözi magában annak a felsorolását, amit már végigvitt polgármesterként, és amit még tervez végrehajtani. Szergej Szobjanyinról bővebben egy korábbi cikkünkben itt olvashat.

Fő feladatának Szobjanyin a közlekedés fejlesztését tartja, és ennek érdekében teljesen rekonstruálná a fő sugárutakat és a moszkvai körgyűrűt. 2020-ra 79 új metróállomást ígér és földi tömegközlekedés fejlesztését. Hangsúlyt fog fektetni a külvárosi vonatokra, amelyeket csúcsidőben 5 percenkénti sűrűséggel tervez indítani.

Néhány más jelölttel hasonlóan Szobjanyin is az állami szektorban kezdené a bevándorlók helyzetének a rendezését, ahol korlátozná a foglalkoztatásukat.

Ezen kívül Szobjanyin ígéri a városi parkok fejlesztését (49 új park a közeljövőben), térmegfigyelő rendszer kiépítését és kórházak számának növelését és azok korszerűsítését.

Szobjanyin vs Navalnij

Valójában az egész moszkvai polgármester választás Szobjanyin és Navalnij párharcáról szól, és ezt a közvélemény kutatások is igazolják. Az ellenzék sokáig kereste a maga jelöltjét a mai politikusokban, aki képes lenne valamilyen alternatívát hozni a Putyin által képviselt hatalommal szemben. A hagyományos orosz pártok azonban – amelyek látszólag az Egységes Oroszország ellenpólusaként helyezkednek  el – nem jelentenek sem változást, sem alternatívát. Mind a kommunisták élén Zjuganovval, mind a Zsirinovszkij által vezetett botrányos LDPR, mind a többi ellenzéki szervezetektől távolságot tartó, Mitrohin által vezetett Jabloko több, mint két évtizede vannak a hatalomban. Annyira belenyugodtak a kialakult helyzetbe, és annyira a kormány kezére játszanak, hogy létjogosultságuk minimum megkérdőjelezhető.

A polgári ellenzék megjelenése azonban egy új lendületet adott az orosz politikának és alaposan át fogja rendezni a viszonyokat. A vasárnapi választás ezt az új helyzetet fogja már jelezni, amikor egy új, a tévé képernyőin nem szereplő jelölt minden más hagyományos „ellenzéki” politikust maga mögé fogja szorítani. Szobjanyin veresége ennél a pontnál valószínűleg nem jöhet szóba – a legjobb, amire az ellenzék számíthat, az a második forduló – de Navalnij és vele együtt a demokratikus erők nagyon sokat profitálnak majd mindebből.

Az augusztus utolsó napjaiban publikált előrejelzések nem egységesek. Synovate Comcon által szeptember első napjaiban készített felmérés 39,1%-ot jósol Szabjanyinnak, 14,2%-ot Navalnijnak, 4,3%-ot Melnyikovnak, 3,6% Mitrohin, 2,2% Levicsev és 1,6% Degtyarev. Itt a kulcs az ingadozó szavazókon lesz: a megkérdezettek 27,1%-a nem tudott ugyanis válaszolni arra a kérdésre, hogy kire szavaz vasárnap.

Az általában kormányhoz jobban közelítő Központi Közvélemény kutató Intézet előrejelzése szerint 51%-ot szerezhet vasárnap Szobjanyin, 11%-ot Navalnij, 6% Melnyikov, 2% Degtyarev és 1-1% Mitrohin és Levicsev számára. Az ingodozó választók aránya itt 21%.

Érdemes megemlíteni még a Levada-központ előrejelzését, akik a Központi Közvélemény kutató Intézettel szemben inkább ellenzéki irányba szoktak elmozdulni. Levada augusztus 30-án készített előrejelzése szerint 38%-ot kaphat vasárnap Szobjanyin, 10%-ot Navalnij, 7%-ot Melnyikov, 4%-ot Mitrohin, 4%-ot Levicsev és 2%-ot Degtyarev.

Anton Bendarzsevszkij

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás