_

A francia kabinet rózsaszínben látja a jövőt

Francois Hollande francia elnök nyár végi szemináriumra hívta össze a kabinetet, miután arra kérte minisztereit, hogy írják le: miként látják az országot 2025-ben?

A miniszterek egy hónapot kaptak arra, hogy véglegesítsék – és a hét elején benyújtsák – elképzeléseiket a francia kilátásokról, jövőről, valamint arról, hogy mit jósolnak 2025-re az országnak. A számos jövőkép között a földtől teljesen elrugaszkodott gondolatok is akadtak; egy dologban pedig az összes vízió megegyezett: a kormánytagok szerint csupa pozitív változás előtt áll az ország.

Pierre Moscovici pénzügyminiszter szerint 2025-re megvalósulhat a teljes foglalkoztatottság, amelyet teljesen reális célnak gondol egy olyan állam számára, ahol a jelenlegi munkanélküliségi ráta megközelíti a 11 százalékot. A miniszter mérlegelése erősen pozitív annak ellenére, hogy az ország jövőbeli gazdasági pozícióját a jelenlegi ötödikről csupán a nyolcadik, kilencedik helyre jósolja 2025-ben, amennyiben a feltörekvő gazdaságok növekedése továbbra is ilyen rohamos ütemben haladva folytatódik. Ennek ellenére az országot a jelenleginél sokkal jobb helyzetben látja. „A kockázat nagy, de minden lehetséges” – állította magabiztosan a francia pénzügyminiszter.

Az iparfejlesztési miniszter, Arnaud Montebourg úgy véli, hogy országa vezető szerepet tölt majd be az ipari ágazatokban – a nanotechnológián keresztül egészen a vasúti közlekedésig. Véleménye szerint Franciaország a „jövő gyárának mintájaként” lesz számon tartva, amit az egész világ irigyelni fog és utánozni akar majd. Montebourg előrejelzései szerint a munkaerő-költségek csökkeni fognak, és számos induló kisvállalkozás virágzó nagyvállalattá növi majd ki magát.

A köztársaság centrumaként egy francia iszlámot vizionál az igen népszerű és ambiciózus belügyminiszter Manuel Valls, miközben Christiane Taubira igazságügyminiszter a túlzsúfolt börtönök felszámolására az alternatív büntetés elfogadásában lát megoldást a jövőben.

A legutópisztikusabb gondolatot mégis a zöldekhez tartozó lakhatási és területi egyenlőségért felelős miniszter, Cécile Duflot nyújtotta be. Véleménye szerint a Hollande mandátuma idején elfogadott törvények alapján 2025-re „mindenki feje fölé tető kerül, és a jó minőségű lakhatási körülmények biztosítva lesznek. Az általános lakhatáshoz való hozzáférés többé nem stresszel és bizonytalansággal jár majd. Éppen ellenkezőleg, ez egy kellemes folyamat lesz valamennyiünk életében” – hangsúlyozta a miniszterasszony.

A különféle jövőképek vegyes fogadtatásban részesültek. A Le Figaro francia jobboldali napilap kifejezetten „mókásnak” találta néhány miniszter idilli látomását, míg a l’Express politikai hetilap „öngratulációként” emlegette a pozitív jóslatokat.

A kabinet vízióihoz a jobboldali ellenzéknek is volt néhány szava: Roger Karoutchi jobboldali szenátort az egész elgondolás hangvétele az Aliz Csodaországban című történetre emlékeztette; Laurent Wauquiez, az ellenzéki UMP párt alelnöke pedig szürrealisztikusnak nevezte azt. Eric Ciotti konzervatív képviselő az alábbi szavakkal illette az elképzeléseket: „Megértem, hogy inkább a jövőbe tekintenek, hiszen a kormány tagjai még azt sem tudják, hogy milyen irányba induljanak az ősszel.”

Tanay Zsanett

Felkapott hírek

Friss hírek

Készül a vádirat Trump ellen

Az amerikai törvényhozás alsóházának elnöke, Nancy Pelosi csütörtökön bejelentette: arra kérte a képviselőház igazságügyi bizottságának elnökét, hogy állítsa össze a vádiratot, amely alapján megindíthatják az alkotmányos felelősségre vonási eljárást Donald Trump elnök ellen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás