Cseh kormányválság: jön a szakértői kormány

Milos Zeman cseh köztársasági elnök hétfőn megerősítette, hogy szakértői kormány felállítását tervezi.

Az államfő, aki az érdekegyeztető tanács ülése után nyilatkozott, úgy véli, hogy a szakértői kormány mintegy három hónapig maradna hivatalában és irányítaná az ország dolgait. 

“Személyesen meg vagyok győződve arról, hogy a szakértői kormány, függetlenül attól milyen hosszú is lesz a megbízatási ideje, az előre hozott választás esetében ez a mandátum mintegy három hónapos lesz, biztos meg tudja oldani a minimálbér ügyét” – jelentette ki Zeman a sajtóértekezleten egy kérdésre válaszolva. Azt a Prágában elterjedt értesülést, miszerint az átmeneti kormányt Jirí Rusnok volt szociáldemokrata pénzügyminiszter vezetné, nem erősítette meg. 

Zeman az első cseh államfő, aki részt vett az érdekegyeztető tanács ülésén. Azt mondta, hogy ennek a testületnek a képviselői is helyet kapnának a szakértői kormányban, amelynek elnökét kedden délután nevezi meg. Az államfő szűkebb tanácsadói köréhez tartozik az érdekegyeztető tanács két befolyásos tagja: Jaroslav Zavadil, a Cseh-Morva Szakszervezeti Konföderáció (CMKOS) elnöke, valamint Jaroslav Hanák, az Ipari és Kereskedelmi Szövetség elnöke. A tanácsban a kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselői foglalnak helyet. 

A kormányválság Zeman által jelzett várható megoldását hétfő délutánig egyetlen parlamenti párt sem biztosította támogatásáról, így nem tudni, hogy a szakértői kormány megkapná-e a parlament bizalmát. A kormánykoalíció szeretne hatalmon maradni, de új kormányfővel, míg az ellenzék határozottan előre hozott választást követel. 

Zeman alaptalannak minősítette a hétfői prágai sajtóban megjelent bírálatokat, s leszögezte, hogy tervezett lépést nem tartja alkotmányellenesnek, Megjegyezte: elég elolvasni az alkotmányt. Abban az áll, hogy a kormányfőt az elnök jelöli, s nincs ott semmiféle korlátozás.

A miniszterek kiválasztása pedig a kormányfő dolga. “Az alkotmány szerint munkatársait a kormányfő választja ki, s szilárd meggyőződésem, hogy a szakértői kormányban valamilyen módon a társadalmi szféra mindkét oldalának képviselője helyet kap” – fejtette ki Zeman. 

Az államfő a hét végén fogadta a parlamenti pártok képviselőit és konzultált velük a kormányválság megoldásáról. A döntését, hogy kit bíz meg az új kormány megalakításával kedden délután sajtótájékoztatón hozza hivatalosan nyilvánosságra. 

 Csehországban azután alakult ki kormányválság, hogy Petr Necas miniszterelnök hétfőn lemondásra kényszerült, mert vizsgálati fogságba helyezték kabinetfőnökét, Jana Nagyovát, akit hivatali visszaéléssel és korrupcióval vádolnak.

mti

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás