Friss hírek

Könnygázban úszó Taksim tér: egy tüntetéssorozat lélektana

Török tavasz, Occupy the Taksim Square, Gezi Park-forradalom – a sajtó ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illette a több mint két hete kirobbant törökországi eseményeket, amelynek keretében a társadalom egy csoportja kiterjesztett tiltakozást folytat a kormány politikája ellen. Miközben a Recep Tayyip Erdogan vezette kabinet a lehető leggyorsabban szeretne véget vetni a rá nézve kínos tüntetéseknek, Ankara szövetségesei zavarba jöttek az isztambuli eseményektől. Mi katalizálta az elégedetlenséget és meddig füstölhet még a város legmozgalmasabb közlekedési csomópontja az isztambuli Beyoglu kerület tetején?

“Lődd rám, lődd rám,Lőj rám könnygázt,Vedd le a sisakod, tedd le a gumibotod,S meglátjuk, melyikünk szalad szét!”

Valahogy így hangzik magyarra fordítva az a szlogen, amit a Taksim téri fiatalok skandáltak egy emberként, miközben farkasszemet néztek a rendőrsorfallal. A dalocska nem újkeletű: török focidrukkerek költötték még 2006-2007 környékén, amikor először tapasztalhatták meg a könnygázzal történő tömegoszlatást.

Az mostani erőszakos összecsapásokat hónapokig tartó békés ülősztrájk előzte meg: környezetvédő civilek egy csoportja az isztambuli Gezi Parkba tervezett kormányzati beruházás ellen tüntetett, ám május 31-én dámai fordulatot vettek az események: a rendőrség brutális keménységgel lépett fel ellenük, könnygázgránátokkal és vízágyúval oszlatta fel a tömeget. Az aránytalan hatósági fellépés az adminisztrációra ütött vissza: értelmiségiek, diákok és antikapitalista iszlamisták tizennyolcadik napja tiltakoznak Isztambul illetve Ankara utcáin, a kormány lemondását követelve. 

Békés élőlánc és nettó balhé

„Erdogan magánéletig hatóan irányítani akarja a társadalmat: megmondja, hogy mit igyunk, mit együnk (fehér kenyeret például ne) és hány gyerekünk legyen (minimum 3) – nekünk nem szultán kell, hanem kormányfő” – adott hangot elégedetlenségének egy neve elhallgatását kérő tüntető a Taksim téren. A huszonéves lány a Kitekitőnek elmondta, hogy a kezdetektől az utcán van, mert így akarja kifejezni az autoriter vezetéssel szembeni ellenérzéseit. „Remélem, hogy lesz elég lendület bennünk és nem széledünk szét” – fogalmazott. Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen mozgásteret lát a további tiltakozásokra, azt mondta: „Minden a rendőrség fellépésén múlik. Az lenne a legideálisabb, ha szervezett politikai keretek között tudnánk képviselni az érdekeinket, de egyelőre minden képlékeny”. 

A Taksim téren sétálva e sorok írójának az volt a benyomása, hogy habár a tüntetők céljai egy irányba mutatnak, útjaik igen csak széttartóak: miközben a terület egyik csücskén civilek fogták egymás kezét és élőláncolt alkottak a kivágásra ítélt fák körül, a tér másik felében randalírozó fiatalok heccből autókat gyújtogattak, utcaköveket szedtek fel és mindent elmozdítottak, amiből barikádot lehetett építeni. Egymást érték a kiégett közvetítő kocsik és a betört kirakatok. Jellegzetes pillanatkép volt, amint a parkban visszafogottan sátorozó tiltakozók távolról figyelték, ahogy férfiak egy csoportja elkötött egy ugyancsak felgyújtásra ítéltetett teherautót. 

Az egybegyűltek elég vegyes képet mutattak, de generációs szempontból alapvetően homogénnek tűntek: nagy részük diákokból és munkából érkező fiatalokból állt, de fellelhetőek voltak idősebbek is, főképp a randalírozóktól távolabbi demonstrálók körében. A tengernyi török zászló és Atatürk-portré tengerében feltűnt a kommunista párt és más baloldali szerveződések zászlaja is, a mellékutcákban parkoló autókból folyamatosan hordták az élelmiszert és az ásványvizet, feltehetően az átmenetileg parkban lakó civilek számára. 

A tér szélén álló rohamrendőrök órákig enerváltan szemlélték az előttük hullámzó embertömeget, mígnem megkapták az utasítást a könnygázgránátok kilövésére. A tömeg ekkor hangos fújolás közepette futásnak eredt, már amennyire lehetett: több ezer ember igyekezett kimenekülni a zsúfolt térről, gondosan ügyelve arra, hogy könnyeiket törölgetve ne tapossák agyon egymást. 

Erdogan: menjetek haza!

Így megy ez immáron több mint két hete, az összecsapásokban eddig három civil és egy rendőr veszítette életét, országszerte mintegy 7500 ember sérült meg az orvosszövetség becslései szerint. Erdogan egy nappal a fenti események után tárgyalóasztalhoz ült a civileket képviselő személyekkel, de a tiltakozók egy része szkeptikus maradt az egyeztetéssel kapcsolatban, annak ellenére, hogy ott a Taksim Szolidaritás nevű szervezet is képviseltette magát. A kormányfő mára hiába engedett a nyomásnak és tett ígéretet arra, hogy leállíttatja a Gezi park átalakíttatását, a tüntetők mégsem hajlandóak eleget tenni a török miniszterelnök felhívásának, folytatják a tiltakozást. 

Az erőszakos utcai összecsapásokat eredményező beruházások tervéről végül a bíróság fog dönteni, Erdogan mindemellett referendumot helyezett kilátásba arra az esetre, ha a testület jóváhagyná az építkezést. „Egy diktátor rendelne el népszavazást?” – tette fel a költőinek szánt kérdést  a miniszterelnök a tüntetők lépten-nyomon hagoztatott véleményére reflektálva, miszerit autoriterként irányítja az országot. Erdogan továbbra is határozott retorikát folytat: közölte a tüntetőkkel, hogy rövid úton véget fog vetni a felkelésnek, s egyben védelmébe vette a randalírozókkal szemben intézkedő rendőröket, hangsúlyozván: nem tűrik, hogy vandálok próbálják meg tönkretenni Törökország gazdaságát. Abdullah Gül török államfő korábban azt mondta: a kormány felkészült a békés tüntetők meghallgatására, de az erőszakos tüntetéseket nem fogják tolerálni. 

Nem kérnek az erkölcsvédő intézkedésekből

Győztek a Taksim téri tüntetők? Eredeti céljaikat tekintve mindenképpen, hiszen végül a társadalom dönthet a sokak által vitatott tervről, amelynek keretében a Gezi park fáinak helyén újjáépítették volna a hajdan ott álló oszmán kori tüzérlaktanyát, hogy abban bevásárlóközpontot létesítsenek. A kezdetben környezetvédelmi megmozdulás pillanatok alatt túlmutatott az eredeti dimenzióján, és a társadalmi frusztráció gejzírként tört a felszínre. A mérsékelten iszlamista Igazság és Fejlődés párt (AKP) egyes konzervatív intézkedései sokakban keltenek ellenérzést. Nemrég országosan betiltották például az alkohol reklámozását és 10 óra után sehol sem lehet szeszes italt vásárolni – ez utóbbi nem szokatlan Nyugat-Európában sem, Ergodan magyarázata azonban érzékeny pontokat érintett. A miniszterelnök ezzel összefüggésben úgy fogalmazott, hogy aki alkoholt iszik, az automatikusan alkoholista, továbbá kijelentette, hogy Törökország nemzeti itala az ayran (joghurt ital), nem pedig a raki (ánizspálinka) ami a szekulárisabb beállítottságú törökökben azt az érzetet keltheti, hogy Erdogan az iszlám törvényeknek megfelelően legszívesebben teljesen megtiltaná az ivást. 

Idén tavaszra láthatóan tudatára ébredt egy új generáció, akik javarészt a kilencvenes években születtek, és semmilyen emlékkel nem rendelkeznek a hetvenes-nyolcvanas évek baloldali katonai puccsairól, amelyek minden erejükkel vissza akarták szorítani a vallásgyakorlást. Ezek a fiatalok videojátékokon nevelkedtek, profin eligazodnak a közösségi média útvesztőiben, és nem kifejezetten vonzza őket az AKP-kormány által rehabilitált imam hatipok (imám és prédikátor-képző iskolák). Nem értik azt sem, hogy Erdogan a több gyermek vállalásán felül miért pedzegeti az abortusz betiltását, amikor Törökország népessége percről-percre dinamikusan növekszik: a mintegy 75 millió fős ország 2050-re bármilyen intézkedés nélkül is eléri majd a 90 milliós lélekszámot, messze túlszárnyalva ezzel minden nyugat-európai állam demográfiai mutatóit.

Nehezen tolerálják, ha bármilyen hatóság korlátozni akarja őket a szabadon választott életstílusuk gyakorlásában. Nemrég például török fiatalok nagyobb csoportja percekig tartó nyilvános csókolózással tiltakozott Ankarában az ellen, hogy egy metró vezetése korábban emlékeztette az utasokat: a járműveken az erkölcsi követelményeknek megfelelően kell viselkedniük. Ugyanilyen lépésekre került sor egyébként több AKP által irányított településen. 

Sokarcú tömeg

Semmiképpen nem állítható, hogy a mostani konfliktus a vallásosság-szekularizmus törésvonal mentén alakult volna ki: a Gezi Parkban a kemalista fiatalok mellett ugyanúgy fellelhetőek voltak antikapitalista, imádkozó iszlamisták is. Tovább árnyalja a képet, hogy a téren szemetet szedő ökotudatos aktivisták és a nettó balhét kereső huligánok szintén jól megférnek egymás mellett. A megmozdulások 18-ik napján a Taksim Szolidaritás Platform közleményben jelezte, hogy folytatni fogják az ellenállást az országban tapasztalható mindennemű igazságtalanság ellen, hangsúlyozván, hogy az erőszak politikája és az elégedetlen tömeg sokfélesége ellenére képesek voltak összejönni, vitatkozni, és együtt harcolni. Kijelentették azt is, hogy az AKP-kormány elveszítette a legitimitását és követelték a tüntetések során őrizetbe vett társaik haladéktalan szabadon engedését. 

A tudatos érdekképviselet és protestmozgalom a török fiatalok politikai kultúrájában nagyrészt ismeretlen fogalmak, a környezetvédő civileket kívül nem sokaknak volt határozott elképzelése arról, hogyan fogjanak hozzá a feladathoz, így a tapasztalatlanságot láthatóan lelkesedéssel igyekeznek pótolni. A jelenlegi társadalmi vita a klasszikus baloldali kemalisták-jobboldali iszlamisták dichotómia helyett sokkal inkább a pluralizmus-autokrácia mentén látszik eldőlni: a békésebb tüntetők elidegeníthetetlen állampolgári joguknak érzik, hogy szabadon bírálhassák a kormányt. 

A régió mintaországából problémás partner lett

Törökország legfőbb nyugati szövetségesét, az Egyesült Államokat mintha zavarba hozták volna az elmúlt hetek eseményei: Ankara Washington egyik legmegbízhatóbb NATO-partnere, amely legfőképpen az „Arab tavasz” eseményei során nőtte ki magát modell-értékűvé a térségben. Egy demokratikus iszlamista ország, amely Európában egyedülálló módon dinamikusan fejlődő, egészséges nemzetgazdasággal rendelkezik. A mostani események kapcsán a Fehér Ház félreérthetetlen üzenetet küldött Ankarának, miszerint a török kormánynak meg kell védelmeznie az önkifejezés és a gyülekezés jogát és nem büntetheti azokat, akik élnek ezekkel a jogokkal. Catherine Ashton az EU kül- és biztonságpolitikai szóvivője hasonló véleményt fogalmazott meg, amikor azt mondta: a demokratikusan megválasztott kormányoknak – még akkor is, ha harmadjára kerültek hatalomra és bírják a társadalom többségének támogatását – teret kell engedniük azoknak, akik úgy érzik, hogy véleményük és igényeik nincsenek képviseltetve a törvényhozásban.   

Erdogan mindent megtesz annak érdekében, hogy semmilyen párhuzamot ne lehessen vonni a jelenlegi török események és az Arab tavasz forradalmai között, hangsúlyozván, hogy Törökország demokratikus, szabad állam. Beszédes ugyanakkor, hogy az eurázsiai országban több újságíró van bebörtönözve, mint Kínában, nem is beszélve a feltételezett államellenes összeesküvéseket feltárni kívánó Ergenekon-perről, amelynek során baloldali értelmiségiek (köztük diákok) sokaságát vették őrizetbe, kiváltva ezzel a nemzetközi emberi jogi szervezetek erős nemtetszését.

Politikai válaszutak előtt 

Nem tudni, hogy az Erdogan-kabinet milyen taktikát folytat majd az ellenállást folytató csoportokkal szemben, és egyelőre az sem világos, hogy a civilek meddig tudják lendületben tartani az eseményeket, visszaszorítva az esetleges későbbi öncélú vandálakciókat. Szombat hajnalban az ankarai parlament és az amerikai nagykövetség előtt barikádozták el magukat, akiket a rendőrség vízágyúkkal és könnygázzal próbált feloszlatni. A kormány mindenesetre ugyancsak országos megmozdulásokat szervezett a hétvégére.

Törökország gazdasága irigylésre méltóan ütőképes, de a politikai bizonytalanság hosszú távon egész biztosan nem tenne jót a mutatóknak. Kérdéses továbbá, hogy az elhúzódó helyzet mennyiben eredményezhet vezetési válságot a kormányon belül, amely a jövőre esedékes helyhatósági és államfőválasztásra is jelentős hatással lehet. Erdogan politikai karrierje mindenképpen válaszúthoz érkezett: az AKP alapszabálya értelmében negyedszerre már nem töltheti be a kormányfői posztot, ezért az új alkotmány kidolgozása során szívesen prezidenciális köztársasággá alakítaná Törökországot, hogy aztán nagyhatalmú államfőként folytathassa további pályafutását. Felmerül ugyanakkor az alkotmányjogi berendezkedés megváltoztathatóságának kérdése, a kétharmados többség híján a kabinetnek ugyanis folyamatosan egyeztetnie kell az ellenzéki parlamenti pártokkal. Arról nem is beszélve, hogy Erdogan politikai szövetségese, Abdullah Gül akár újrázhatna is egy újabb ciklus erejéig: az elnök pillanatnyilag a tüntetők szemében egyébként is szalonképesebbnek tűnhet a számukra egyre kevésbé vállalható miniszterelnökhöz képest.

Zgut Edit

Felkapott hírek

Friss hírek

A túszul ejtett nemzet

Bár El Salvador nem háborús övezet, akár az is lehetne. Az apró közép-amerikai országban ugyanis az MS-13 és a La 18 rivális bandák irányítják és befolyásolják az élet minden aspektusát, ami miatt a világ egyik legveszélyesebb helyének számít.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás