Kedden bukhat meg a kormány

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Petr Necas vezette kormány ellen pénteken az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD).

    A javaslat napirendre tűzéséhez szükséges képviselői aláírásokat Bohuslav Sobotka pártelnök kora este adta át Miroslava Nemcovának, a képviselőház elnökének. Nemcová közölte, hogy az ellenzéki indítványt várhatóan már kedden beiktatják a képviselőház ülésének programjába, s valószínű, hogy már aznap szavaznak is róla.

    A szociáldemokrata párt szerint a miniszterelnök a csütörtöki rendőrségi akció során nyilvánosságra került tények alapján elvesztette hitelét, s le kell mondania. Ez a hatályos szabályok szerint egyben a kormány távozását is jelentené.

    Bizalmatlansági indítvány esetében a 200 tagú parlamenti alsóházban a kormány menesztéséhez legalább 101 szavazatra van szükség. A kormányoldalnak – Polgári Demokratikus Párt, TOP 09, LIDEM – együttesen ma már csak 100 képviselője van az alsóházban. A legutóbbi bizalmatlansági szavazást így a kormány mellett kiálló független képviselők döntötték el.

    A miniszterelnök kabinetfőnökének, a katonai hírszerzés mai és korábbi vezetőjének, a kormányzó Polgári Demokratikus Párt (ODS) volt képviselőinek őrizetbe vétele és megvádolása következtében nagyon megrendült a kormány pozíciója. 

    Az ODS szűkebb vezetése ugyan kiállt Necas mellett, de a szélesebb pártvezetésben már viták vannak a helyzet megoldásáról. A koalíciós TOP 09 párt nem lát okot Necas távozására, míg a legkisebb koalíciós párt, a LIDEM álláspontja nem egyértelmű. Az ellenzéki pártok egybehangzóan Necas távozását és előre hozott parlamenti választást akarnak. 

    A prágai sajtó egybehangzóan azt állítja, hogy a kormányfő helyzete tarthatatlan, s le kellene mondania. Jirí Pospísil, az ODS alelnöke viszont pénteken este úgy nyilatkozott a közszolgálati televízióban, hogy szerinte a kormány jelenleg nincs veszélyben, s az indulatok le fognak csillapodni.

    Mindezek alapján nehéz megjósolni, hogy miként végződik a várhatóan kedd délutáni szavazás a bizalmatlansági indítványról.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Merkel nem akar újabb országos zárlatot

Mindenképpen újabb országos zárlat nélkül kell megfékezni a koronavírus-járvány erősödését Németországban, ezért térségi és helyi szintre kell helyezni a védekezés súlypontját - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben, a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás