_

Norvégiában hajóknak építenének alagutat

A norvégok nem kerülgetik tovább a Stad-félszigetet, alatta akarnak áthajózni. Ez az első alagút, amely nagyobb hajókra lesz méretezve.

A The Local napilap tájékoztatása szerint a norvég kormány pénteken egy hajóknak szánt alagút terveit jelentette be: amellyekl két fjordot kötne össze, keresztülvágva az ország dél-keleti részén elhelyezkedő Stad félszigetet. Az építést leghamarabb 2018-ban kezdenék meg, az összköltséget 1,6 miliárd norvég koronára, azaz több, mint 62,5 milliárd forintra becsülik, az építési időt pedig négy évre.

Ilyen jellegű terveket már 1874 óta fontolgattak a félszigeten, de eddig nem tartották gazdaságosnak. Most az egyik legfőbb érv a biztonság: általában a félszigeten mérik az ország legnagyobb szélsebesség értékeit. A Nordvest Fjordservice felmérése szerint a II. Világháború óta 46 balesetet vagy balesetközeli helyzetet jegyeztek fel, és ezek összesen 33 életet követeltek. Emellett a part menti rövidebb hajóút költségmetakarítást is jelent.

A félszigetet tartják a délebbre fekvő Északi-tengert és a tőle északra nyújtózó Norvég-tengert elválasztó pontnak. A félsziget körül uralkodó mostoha körülmények többek közt a gyors és hatékony személyszállítást is megakadályozzák Bergen és Ĺlesund között. A jelenlegi alternatívák  légi közlekedés Olso érintésével, buszozás (9 óra) vagy 13 órás út Hurtigruten hajókkal. A Stad-alagutat kimondottan arra tervezik majd, hogy ezek a nagyobb méretű hajók gond nélkül átférjenek.

Buzás Ernő

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás