Európa a lassú halálba menetel

Az Európai Központi Bank (EKB) a lassú halálba vezeti Európát azzal, hogy ódzkodik nem konvencionális eszközöket bevetni a gazdaság élénkítésére – idézi a német Die Welt napilap online kiadása pénteken Soros György CNBC tévécsatornának adott interjúját.

A milliárdos befektetési alapkezelő szakember elmondta, hogy “Európa olyan utat választott, amely Japánt az elmúlt 25 év alatt a lassú halálba vezette”. Ezt meg kell akadályozni – tette hozzá.

Soros György idézett kijelentésével közvetve az EKB-t illette bírálattal azért, amiért csütörtöki kamatdöntő ülésén sem nem csökkentette irányadó kamatát, sem nem jelentett be semmiféle nem konvencionális intézkedést az euróövezeti gazdaság élénkítésére.

Japán ezzel szemben tanult saját hibájából – mutatott rá – és drasztikusan irányt változtatott: “Amit viszont a japánok most tettek, az valóságos szenzáció” – mondta Soros György, hangsúlyozva, hogy meglehetősen “tűzveszélyes” lépésről van szó.

A japán jegybank csütörtökön milliárdos likviditásnövelő gazdaságélénkítő intézkedési csomagot jelentett be.

“A program gigantikus méretű. Japán háromszor annyi pénzt pumpál a gazdaságba, mint amennyit az Egyesült Államok” – mutatott rá Soros György. “Egy ilyen programot elindítani azonban olyan 25 év után, amikor csak a deficitet halmozták anélkül, hogy a gazdaságot ki tudták volna billenteni a holtpontról, azzal a veszéllyel jár, hogy elveszíthetik felette az ellenőrzést” – figyelmeztetett a milliárdos befektetési alapkezelő szakember az amerikai CNBC tévécsatornának adott interjúban.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás