Antwerpen kiverte a biztosítékot az Európai Bizottságnál

Az Európai Bizottság szerint Antwerpen város jogsértést követett el, amikor az állandó személyazonosító igazolványok kiadásának díját több mint tízszeresére emelte. Viviane Reding uniós biztos szerint ez korlátozza a személyek szabad áramlását, a város polgármestere azonban az állami megszorításokra hivatkozik.

Kötelezettségszegési  eljárást indíthat az Európai Bizottság Belgium ellen, hiszen Antwerpen város a nem belgiumi születésű állampolgárok számára kiadandó személyi igazolványok díját 17 euróról 250-re emelte. Sokan a flamand nacionalista értékeket képviselő polgármestert, Bart De Wevert támadják, hogy így akarja a külföldieket Antwerpenen kívül tudni, hiszen azok, akik 2013. május elseje után költöznek a városba már az új díjaknak megfelelően kötelesek regisztrálni magukat.

Az új díjrendszerrel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a belga állampolgárokra továbbra is a 17 eurós illeték vonatkozik, míg  az Erasmus hallgatók illetve a politikai menekültstátusszal rendelkezők szintén kivételek. Az Új Flamand Szövetség vezetője, Bart De Wever elmondta, hogy a bevándorlókkal járó hatalmas adminisztrációs terhek miatt elkerülhetetlen a díjak bevezetése.

 De Wever október óta Antwerpen polgármestere, az önkormányzati választások során jelentős vereséget mért ellenfeleire, kampányában nyíltan hirdette Flandria fokozatos elszakadását Belgiumtól. A szélsőséges Flamand Érdek szerint a polgármester valójában nem a megszorítások, hanem a beözönlő kurd, marokkói és török kisebbség miatt kénytelen emelni a díjakat. Az egyébként bevándorló-ellenes politikát hirdető párt egyetért a városvezetéssel, szerintük a Flamand Régiónak nincs szüksége azokra a migránsokra, akik később képtelenek az asszimilációra.

Ennek ellenére nem mindenki ért egyet Antwerpen döntésével.  Freya Piryns, a belga Zöldpárt képviselője szerint egyértelműen diszkrimináció történik, de hasonlóan vélekedik az Európai Bizottság is. Viviane Reding szerint mindenképp vizsgálni kell a díjcsomag közösségi joggal való összeférhetetlenségét, hiszen a személyek szabad áramlása az integráció utóbbi hatvan évének talán legsikeresebb vívmánya.  Philippe Beynaerts, Antwerpen városvezetésének szóvivője válaszul elmondta, hogy a lépés jogilag megkérdőjelezhetetlen, hiszen nem csak egyes nemzetiségekre vonatkozik, így a diszkrimináció vádként nem helytálló.

Az Európai Bizottságnak nem csak Belgiummal, hanem az Egyesült Királysággal is hasonló problémája akadt. A szigetország Antwerpenhez hasonlóan emelni kívánja a regisztrációs költségeket, amelynek értelmében egy állandó személyazonosító igazolvány kiadása 64 fontba kerülne. Mark Harper bevándorlásügyi miniszter szerint az új rendszer hosszú távon megakadályozhatja, hogy a migránsok a szociális előnyök miatt telepedjenek le az országban.  A Bizottság mindkét ország esetében kész hivatalos figyelmeztetés elkészítésére.

Tamara Judi

Felkapott hírek

Friss hírek

Kamala Harris lesz Joe Biden alelnökjelöltje

Joe Biden demokrata elnökjelölt Kamala Harris kaliforniai szenátort választotta alelnökjelöltjének. Ha Joe Bident megválasztanák, Harris lenne az első színesbőrű nő, aki alelnökként szolgálna az Egyesült Államokban. A demokraták egyöntetűen üdvözölték a döntést, a republikánusok máris támadásba lendültek.

Read More »

Újabb pofont kapott a hongkongi demokrácia

Peking jóváhagyta az eredetileg szeptemberben esedékes hongkongi törvényhozási választások egy évvel későbbre halasztását. Carrie Lam kormányzó szerint a halasztás mellett kizárólag a közegészség védelme miatt döntöttek, a határozatban nem játszott szerepet semmilyen politikai indok. Ez azonban az elmúlt hetek eseményeinek tükrében igencsak kérdéses.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás