Gauck szorosabb együttműködést és bizalmat szeretne

Pénteken Berlinben tartotta első nagy, európai politikáról szóló beszédét Joachim Gauck német szövetségi államfő. Gauck közel egy órán át beszélt kétszáz ember előtt „az európai eszme perspektívájáról”. Gauck szorosabb együttműködésre szólított fel az Európai Unión belül, és Nagy-Britanniát a maradásra ösztönözte.

Az államfő felhívta a figyelmet a minden szinten szükséges integrációra: közös pénzügy- és gazdaságpolitika mellett a kül-, biztonság- és védelempolitika is egységesítésre szorul. Gauck szerint csak egy egységes Európának van esélye globális játékosként jelen lenni a világban. „Európának most nem kétkedőkre, hanem a zászlót lobogtatókra van szüksége.” – fogalmazott az államfő. Európa további kihívások előtt áll, amik csak kölcsönös együttműködéssel oldhatók meg.

Mi, európaiak

Az Európai Uniónak köszönhetően nem kell az útlevelünket használnunk, Európa nagy részén ugyanazzal a valutával fizetünk, és vámot sem fizetünk – ezek azonban önmagukban nem elegendőek a német elnök szerint. 500 millió európai polgárnak hiányzik egy pontos meghatározás az európai identitásról – idézi Gauck szavait a Spiegel Online. „Nekünk európaiaknak nincs mítoszunk a keletkezésünkről, mint például egy döntő csata egy európai ellenséggel szemben”. De összekötnek minket a közös értékeink. „A mi európai értékközösségünknek a szabadság és a tolerancia terének kell lennie”. Az államfő nem beszélt határokról, arról, hogy kik tartoznak ehhez a közösséghez, mindössze annyit mondott: az európai identitás nincs földrajzi, etnikai, nemzeti, kulturális vagy vallási kritériumokhoz kötve, hiszen Európa nem más, mint maga a sokszínűség.

Az európaiak közös nyelvének Gauck az angolt javasolta, és mindenkit az egymás közti eredményesebb kommunikációra buzdított. Egy egész Európában fogható közös tévécsatorna ötletét is felvetette.

„Nem német Európa, hanem európai Németország”

A Németország gazdasági ereje miatt aggódó tagállamokat Gauck igyekezett megnyugtatni: Németország nem törekszik uralkodó pozícióra, a német dominanciától nem kell tartani. Az államfő elmondása szerint megdöbbent azon, hogy némelyek a mai Németországról azt gondolják, történelmi tendenciájukat folytatva nagyhatalmi politikát folytat, így ragadva magához a hatalmat, ahogy arra a múltban több példa is volt. „Biztosítok minden polgárt a szomszédos államokból: a német politikát alakítók között egyetlen embert sem látok, aki német diktátumra vágyna vagy törekedne” – hangsúlyozta Gauck. „Nem akarunk másokat megfélemlíteni, és nem akarjuk másokra erőltetni a koncepcióinkat.” Az államfő véleménye szerint Németország csupán szívesen osztja meg tapasztalatait. Gauck arról is beszélt, hogy a német politikusok olykor talán könyörtelennek és a legkevésbé sem empatikusnak tűnhetnek, de ezek csak a megoldásokat övező nézeteltérések miatt alakulhatnak így – tudósít a Frankfurter Allgemeine.

Gauck az Egyesült Királyságról sem feledkezett meg beszédében, hozzájuk így szólt: „Kedves angolok, skótok, velsziek, írek és brit új állampolgárok, a továbbiakban is szeretnénk, ha köztünk maradnátok”.

A szövetségi államfő beszédét végighallgatva egyértelmű, hogy Gauck számára az európai közösség nem csak egy projekt, inkább szívügy, és másoktól is hasonlót vár el. Azonban hogy az az európai ideál, amiről olyan lelkesen beszélt, mennyire megvalósítható, vitatható. Beszédét mindesetre hosszú taps övezte, majd az államfő beült a hallgatóság közé az első sorba. A teljes beszédet németül ide kattintva olvashatják.

Herner Panni

Felkapott hírek

Friss hírek

Leváltották Kim Dzsong Un jobb kezét

Phenjanban leváltották egyik tisztségéből Kim Jong Csolt, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának alelnökét, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető jobb kezét, aki az utóbbi időben egyre fontosabb szerepet játszott a Dél-Koreával és az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon.

Read More »

Közelednek az álláspontok az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon

A jövő héten Pekingben folytatódnak a legmagasabb szintű amerikai-kínai kereskedelmi egyeztetések. Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója kedden a nemzeti sajtóklubban tartott rendezvényen úgy nyilatkozott, hogy a két ország jelentős haladást ért el a tárgyalásokon, és "óvatosan optimista" egy megállapodás megkötésének esélyeit illetően.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás