Erdő Pétert is esélyesnek tartják a pápai címre

Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket és Christoph Schönborn bécsi érseket nevezte meg az esélyes pápautódok között az olasz közszolgálati rádió vasárnapi műsora.

A távozó német pápát, XVI. Benedeket közép-kelet-európai utód válthatná – hangzott el a RAI rádió egyes csatornáján sugárzott, Estovest című geopolitikai magazinműsorban.

Miközben a sajtó már a majdani pápaválasztó konklávé eredményét találgatja, a Vatikán és Róma városa XVI. Benedek távozásának részleteit tervezgeti.

A római egyházmegye bejelentette, hogy “nem hagyja csendben távozni” a pápát: február 28-án, amikor XVI. Benedek távozik a Vatikánból, Róma templomharangjai egyszerre búcsúztatják majd őt.

A Rómához közeli Castelgandolfo pápai rezidenciájára visszavonuló XVI. Benedek akár április végéig-május elejéig itt maradhatna – jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

A XVI. Benedek által mondott utolsó előtti úrangyala imádságra (angelus) vasárnap reggeltől érkeztek a zarándokok a Szent Péter térre, ahol már éjszaka is imádkoztak a pápáért. Ezer rendőrt vezényeltek a Vatikán környéki római utcákra.

A pápának az angelust követően egy hétig nincs nyilvános programja a nagyböjti lelkigyakorlatok miatt, melynek vezetését Gianfranco Ravasi bíborosra, a Kultúra Pápai Tanácsa prefektusára bízta. Ravasiban a sajtó azonnal pápajelöltet látott.

Az ANSA olasz hírügynökség vatikáni forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a következő napokban Paolo Gabriele, a volt pápai komornyik is elhagyja a törpeállam területét. Az ANSA úgy tudja, hogy a bizalmas vatikáni dokumentumok ellopásáért másfél évre ítélt, majd december 22-én pápai kegyelemben részesült Gabriele titoktartási kötelezettséget írt alá a Vatikánnak.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Érkezik a Huawei első Google-mentes okostelefonja

A Huawei csütörtökön, a németországi Münchenben bemutatta az első olyan okostelefonját, amely Google-alkalmazások nélkül működik. A kínai technológiai társaság az amerikai kereskedelmi minisztérium kilátásba helyezett korlátozásai miatt fejlesztette az új készüléket az amerikai Google szolgáltatásai nélkül.

Read More »

Engedett a horvát kormány, visszaállítják a megemelt nyugdíjkorhatárt

A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a csütörtöki kormányülésen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás