Visszaszorulóban vannak az életbiztosítások

Napjainkban a felnőtt lakosság 16 százalékának van megtakarítása, a befektetési egységhez kötött (unit-linked) életbiztosítások díjbevétele egy év alatt közel negyedével csökkent – közölte a Groupama-Garancia Biztosító az MTI-vel.

A 15 és 69 év közötti – a statisztikában felnőttnek számító – korosztály 28 százalékának volt megtakarítása a csúcsnak számító 2009. második negyedévben, tavaly szeptember végére ez az arány 16 százalékra csökkent.

A tavalyi harmadik negyedév végéig 80,2 milliárd forint díjbevételt értek el a biztosítók a unit linked biztosításokból. Egy évvel korábban a díjbevétel még 102,9 milliárd forint volt, ez 22,1 százalékos csökkenést jelent.

Az átlag mögött nagyon eltérőek az egyes biztosítók adatai. Növekedést – igaz mindössze 3,8 milliárd forintos bázisról – az Erste Biztosító produkált, 117 százalékkal. A Magyar Posta Életbiztosítót leszámítva kétszámjegyű a csökkenés a többi biztosítónál. A CIG Pannónia életbiztosítójánál 63 százalékkal, a Groupamánál 35 százalékkal, míg az ING-nél 34 százalékkal esett vissza egy év alatt a unit linked díjbevétel.

A befektetésnek minősülő életbiztosításoknál ma már követelmény a tőke védelme, és a mögöttes alap hozamából való minél magasabb részesedés. Egyes biztosítók – a sajtótájékoztatóikon – 10 százalék feletti hozamelvárásról számolnak be, tekintettel a magyar állampapírok által kínált hozamra.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A belga egészségügy is egyre inkább küszködik

A belgiumi kórházak intenzív osztályai hamarosan - mintegy két héten belül - elérhetik befogadóképeségük felső határát, amennyiben a koronavírus-fertőzés miatt kórházi ápolásra szoruló betegek száma a jelenlegi ütemben növekszik - közölte a belga egészségügyi minisztérium szóvivője hétfőn.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás