Az Air Astana száll rendelkezésére

Nemrég hozta nyilvánosságra az Air Astana vezetősége a 2012-es statisztikákat a cég működéséről, és a mutatók alapján további növekedést és nyereséget várnak a 2013-as évtől is. A féléves negatív kilátások ellenére, amikor is a nyereség több mint 80 százalékkal csökkent, a mérleg pozitívba fordult az év végére.

Összességében így a légi társaság bevétele 16 százalékkal növekedett a tavalyi értékhez képest, ami 870 millió dollárt jelent, valamint 14 százalékkal nőtt az utasszám, ami elsősorban a FÁK-on belüli utasszám növekedését jelenti. Szintén lökést adhattak az új járatok Kínába és Hong Kongba. A megtakarításokat részben ellensúlyozta a növekvő kerozinár.

Az Air Astana történetében először vásárolt két Airbus A321-es, egy Airbus A320-as, valamint két Embraer 190-es repülőgépet, és forgalmon kívül helyezte a Fokker-50-es gépeket. Idén várhatóan három Airbus A320-as, két Emraer 190-es és két Boeing 767-es repülőgépet szerez be a légitársaság.

2012-ben a légitársaságot 4 csillaggal díjazta a Skytrax, valamint Közép-Ázsia és India legjobb légitársaságává tüntette ki. Az Air Astana így az egyetlen olyan utasszállító társaság, amely 4 Skytrax csillagot tudhat magáénak a Kelet-Európában és a FÁK-on belül.

Tóth I. Dávid

Felkapott hírek

Friss hírek

Az elmaradt G7-csúcs miatt Trump megharagudhatott Merkelre

Donald Trump utasítást adott a Pentagonnak a Németországban állomásozó amerikai katonák létszámának csökkentésére - jelentette exkluzív információként a WSJ amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva. A lépés régóta a levegőben volt, így a bejelentés időzítése kapcsolatban állhat azzal is, hogy Merkel miatt hiúsult meg a Trump által júniusra tervezett G7-csúcs.

Read More »

Ma is csak a jó hírekre figyelnek a piacok

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvényindexek szerdán. A kockázatvállalási kedvet fokozza a további gazdaságösztönző intézkedésekhez fűzött remény és a közösségi távolságtartás szabályainak lazítása szerte a világban, a koronavírus-járvány és az Egyesült Államokban egyre növekvő polgári elégedetlenség most nem érdekli a piacokat.

Read More »

Oroszország is gazdaságélénkítési programot indít

Oroszország júliusban egy 5 ezer milliárd rubeles, 2021 végéig tartó terv megvalósításába kezd a Covid-19-járvány által megtépázott gazdasága helyreállítása érdekében - jelentette ki kedden Mihail Misusztyin orosz kormányfő Vlagyimir Putyin elnöknek. Az infrastrukturális projektekkel együtt az éves GDP 7 százalékát költik élénkítésre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás