_

Erősödhet ma a forint

A tegnapi makroadatok vegyes képet festettek, így nem meglepő, hogy az amerikai indexek kezdeti minimális lendülete is elfogyott a nap végére és visszakorrigáltak a pénteki záró szintek környékére. Nem kell bánkódnunk, hiszen az igazi izgalmak még csak most jönnek.

A kereskedés két sztárja az Apple és a Yahoo volt. Az első esetében úgy látszik megérkeztek az értékalapú befektetők (value investors), akik látva a jelenlegi árfolyamot már elkezdték kiépíteni a long pozíciókat. Véleményünk szerint lesz még jobb beszálló is a későbbiekben. Amerika második számú keresőóriása a várakozásunknak megfelelően kedvező számokkal rukkolt ki. A 32 centes EPS 25%-kal haladta meg a bázis időszakot és 4 centtel az elemzői várakozásokat. A bevételek 4%-kal 1,22 milliárd dollárra emelkedtek (1,21 milliárdos konszenzus). Egyedül a folyó negyedéves menedzsmentvárakozások lettek kicsivel rosszabbak: 1,07-1,1 milliárd dollár szemben a piac 1,12 milliárdos ítéletével. Ennek ellenére 3% fölötti pluszban zárt a részvény.

Ma is érdemes lehet a zavarosban halászni. A holnapi Fed kamatdöntő ülés előtt szivároghatnak ki pletykák, továbbá Spanyolországból olyan hírek érkeztek, hogy még ezen a héten feloldják a pénzügyi részvényekre vonatkozó short tilalmat (BBVA, Santander is megérett egy shortra a grafikonok alapján). Kicsit bátor lépésnek tartjuk a gyorsjelentések előtt.

Idehaza az OTP-re és a MTEL-re lehet érdemes odafigyelni. Az EUR/HUF kurzusa a várakozásunknak megfelelően viselkedett tegnap. Megvolt a 300 forint fölé szúrás és onnan fordultunk lefelé. A mai napon is jöhet még némi gyengülés, de a jelenlegi 297,5 körüli szintek alá nézhetünk be a nap végére.

Kitekintő / Equilor

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás