A britek kihagyásával születhet meg az uniós költségvetés

Az Európai Unió irányába mutatott brit izolacionista politika megbosszulhatja magát a költségvetési tárgyalások során. Az uniós partnerek már megküldték figyelmeztető üzenetüket: Nagy-Britannnia nélkül is lehetséges az uniós költségvetés elfogadása.

Korábban soha nem látott lépéssel kívánja az Európai Unió előmozdítani saját költségvetésének ügyét: amennyiben nem születik kompromisszum a 2014-2020-as pénzügyi keretről, az Unió kész arra, hogy a döntésből kihagyja az egyeztetések során vétóval fenyegető, az uniós költségvetés második legnagyobb hozzájárulójának számító Nagy-Britanniát, értesült a The Telegraph brit politikai napilap.

Uniós hivatalnokok és diplomaták egyaránt keresik a jogi lehetőségét Nagy-Britannia esetleges mellőzésének a költségvetés megszavazásakor. Az uniós szabályok értelmében a költségvetés elfogadásához egyhangúság szükséges, ezt veszélyezteti egy lehetséges brit nem. Egy alternatív megoldás azonban – látszólag – az uniós partnerek segítségére sietett: évente megszavazásra kerülő költségvetési terv esetében minősített többség is elegendő lenne a jóváhagyáshoz. 

Mint ismeretes, David Cameron brit miniszterelnök a pénzügyi keret tárgyalásakor elutasította a költségvetési összeg jelenlegi számokhoz viszonyított 5 százalékpontos emelését, és ellenzi a 2013. évi összegek 6,8 százalékos növelését is, javaslatában a kiadások 2011-es számoknak megfelelő befagyasztását kívánja elérni. A Financial Times pénzügyi napilap kiemelte, hogy Cameron több költségvetési pontban is csökkentést szorgalmaz, elsősorban az adminisztrációt érintően. A hazai választók körében népszerű lépés azonban nem aratott osztatlan sikert az uniós partnerek körében.

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke az elmúlt héten egy kiadáscsökkentő javaslattal kívánta enyhíteni a feszültséget a tárgyalópartnerek között. A mintegy ezer milliárd euróra rúgó költségvetési keret 80 milliárd euróval való megrövidítése olyan részterületektől vonna el pénzt, mint a kohéziós alapok vagy a mezőgazdaság, amellyel azonban Franciaország, mint a mezőgazdasági támogatások legnagyobb haszonélvezője, természetesen nem értett egyet.

Mind a hazai politikai életet, mind a Brüsszelben tartózkodó brit diplomatákat megrázta az uniós partnerek váratlan reakciója. Brit parlamenti képviselők “arculcsapásként” értelmezik az elhangzottakat, ugyanakkor egyes konzervatív képviselők elérkezettnek látják az időt, hogy Nagy-Britannia hivatalosan is hátat fordítson, és kilépjen az Európai Unióból. A jelenlegi közhangulat is alátámasztja a képviselők véleményét: a The Observer által a hétvége folyamán közzétett közvélemény-kutatási adatok szerint a brit népesség 56 százaléka támogatná az Unió elhagyását.

Felföldi Rita

Felkapott hírek

Friss hírek

Kényelmes győzelemmel a kormánypárt marad hatalmon Indiában

Bejelentette választási győzelmét csütörtökön Narendra Modi hivatalban lévő indiai miniszterelnök pártja, a hindu nacionalista Indiai Néppárt. Az összes, mintegy 600 millió leadott szavazat mintegy felének összeszámlálása utáni részeredmények alapján a BJP legalább 300 helyet, azaz kényelmes többséget szerzett az indiai parlament alsóházában.

Read More »

Nem tartják meg a júniusi Brexit-szavazást

A brit kormány az eredeti tervekkel ellentétben nem terjeszti az alsóház elé vitára és törvényalkotási célú szavazásra június első hetében a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodást - közölte csütörtökön Mark Spencer, az alsóházi ügymenet szervezéséért felelős kabinettag.

Read More »

Akár már pénteken eldőlhet Theresa May sorsa

Theresa May brit miniszterelnök nem tervezi, hogy távozik a Konzervatív Párt vezetői tisztségéből - ami kormányfői megbízatásának végét is jelentené -, ám szerdán egyre erősödő nyomás nehezedett rá mielőbbi lemondása végett. Egyes értékelések szerint May politikai jövője már pénteken eldőlhet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás