Egymilliárd euróval csökkenne a brit visszatérítés?

Egymilliárd euróval csökkentené a brit költségvetési visszatérítést brit sajtóértesülések szerint az Európai Tanács elnöke által előterjesztett új tárgyalási keret.

Hiába áll a költségvetési javaslat legújabb verziójában feketén-fehéren az, hogy az éves szint en 3,6 milliárd eurót kitevő brit költségvetési visszatérítés változatlan marad, az új tárgyalási keretből brit sajtóértesülések szerint az összeg 1 milliárd euróval történő megkurtítása következik.

Herman Van Rompuy javaslata uniós források szerint azért nem nyúlna hozzá a brit rebate-hez, mert erre csak London beleegyezésével lenne lehetőség, a módosítás erőltetése pedig elengedhetetlenül brit vétót vonna maga után. Ezért az Európai Tanács elnöke máshogy próbál fogást találni a briteken. Például annak indítványozásával, hogy a jövőben mind a 27 uniós tagállamnak, így Nagy-Britanniának is hozzá kellene járulnia a visszatérítés költségeihez, és a vidékfejlesztésre a szigetország által fordított kiadások után többé nem járna visszatérítés. Emlékezetes, hogy az érvényes szabályok szerint néhány költségvetési tétel, így az új tagállamoknak kifizetett felzárkóztatási források kivételével, a britek minden egyes fejezetből meghatározott éves visszafizetésben részesülnek.

A brit rebate-t annak idején még a Vaslady, Margaret Thatcher harcolta ki a ’80-as években, azért, mert a brit költségvetési befizetésekhez képest aránytalanul kevés pénzt kapott vissza az ország a büdzséből. A brit visszatérítést azonban az Európai Bizottság szerint a helyzet változásával ma már semmi sem indokolja, ezért a testület javaslatában egyszeri, évenkénti átalánykifizetést javasolt Londonnak, miként minden olyan tagállamnak is, amelyek esetében ez indokolt.

A brit kormány azonban elutasítja ezt a megközelítést és foggal-körömmel ragaszkodik a rebate-hez. Van Rompuy javaslata brit vélemények szerint közel 28 százalékkal, 1 milliárd euróval csökkentené a jelenleg 3,6 milliárd eurós visszatérítést.

„Bár Van Rompuy javaslata csökkenti az uniós kiadásokat és javulást jelent a Bizottság álláspontjához képest, becsempészték a brit visszatérítés lefaragását, ami azzal jár, hogy aránytalanul nagymértékben növekedne a brit nettó hozzájárulás. Még mindig a levegőben lóg a brit vétó” – idézte a the Telegraph Vincenzo Scarpettát, az Open Europe nevű london i székhelyű agytröszt szakértőjét.

Az Evening Standard közöl egy Ipsos Mori által végzett közvéleménykutatást, amelyben a megkérdezett brit állampolgárok 46 százaléka támogatásáról biztosította az uniós kiadások David Cameron által sürgetett reálértéken történő befagyasztását. További 31 százalék ugyanakkor még jobban lefaragna az uniós büdzséből.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Felkapott hírek

Friss hírek

Akár már pénteken eldőlhet Theresa May sorsa

Theresa May brit miniszterelnök nem tervezi, hogy távozik a Konzervatív Párt vezetői tisztségéből - ami kormányfői megbízatásának végét is jelentené -, ám szerdán egyre erősödő nyomás nehezedett rá mielőbbi lemondása végett. Egyes értékelések szerint May politikai jövője már pénteken eldőlhet.

Read More »

Trump megint összerúgta a port a demokratákkal

Mindaddig, amíg fel nem hagynak azon erőfeszítéseikkel, hogy vizsgálatokat indítsanak ellene, semmilyen lényeges kérdésben nincs együttműködés a demokratákkal - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében újságíróknak, miután megszakította tárgyalásait a kongresszus demokrata párti két vezetőjével.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás